Hertha: marad a stáb, a magyar szakember is hosszabbított

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.03.03. 09:37
null
Berlinben elégedettek Petry Zsolt (balra) munkájával, aki a jövőben is Dárdai Pállal dolgozhat (Fotó: bz-berlin.de)
Amit korábban jeleztünk, azt a Hertha BSC a honlapján hivatalosan is megerősítette: meghosszabbította szerződését a berlini csapattal a magyar kapusedző, Petry Zsolt, illetve Rainer Widmayer másodedző is.

 

„A folytonosságra törekszünk, és így nagyon boldogok vagyunk amiatt, hogy Rainer Widmayer és Petry Zsolt itt marad. Dárdai Pállal és Admir Hamzagiccsal évek óta a fejlődés útján járunk” – mondta Michael Preetz, a berliniek sportigazgatója.

A magyar vezetőedző 2015-ös érkezése óta dolgozik együtt Widmayerrel, akit rendszeresen „második edzőként” emleget. Dárdai és Petry már korábban, a magyar válogatottnál is közösen munkálkodott, a kapusedző 2015 nyarán érkezett Berlinbe.

 

Legfrissebb hírek

A Lipcse ellen döntött klubrekordot a Freiburg kapusa

Német labdarúgás
7 órája

Otthon kapott ki a Bayern, de megmaradt a nyolcpontos előnye

Német labdarúgás
10 órája

Tovább menetel, újabb sikerével dobogón a Mainz

Német labdarúgás
2025.03.07. 22:23

„Pete őrzi majd a kaput” – Marco Rose választ adott a kapuskérdésre, megerősítette Gulácsi Péter helyét

Német labdarúgás
2025.03.07. 17:39

Willi Orbánt is kritizálták a csapat gyenge formája miatt a Leipzig szurkolói

Német labdarúgás
2025.03.06. 16:15

Bundesliga: edzőtáborba utazott a Lipcse a Freiburg elleni bajnoki előtt

Német labdarúgás
2025.03.06. 09:30

Lőw Zsolt neve is szóba került az RB Leipzig edzőjeként – sajtóhír

Német labdarúgás
2025.03.04. 09:30

Lothar Matthäus: Szoboszlai Dominik szédületes ütemben fejlődve jutott a legmagasabb szintre

Német labdarúgás
2025.03.04. 06:58
Ezek is érdekelhetik