Dárdai Pál: Komolyra fordítva, egy évig pihenni szeretnék

– Hétfői beszélgetésünket azzal zárta, hogy egyszer mindennek, így a búcsúnak is eljön az ideje. Sejtette, hogy már kedden hivatalossá válik, a nyártól nem ön lesz a Hertha vezetőedzője?
– Benne volt a pakliban ez is. A bejelentéssel, remélem, sikerült kihúzni a kígyó méregfogát... Gondolok itt elsősorban azokra, akik méltánytalanul támadtak az utóbbi időben, és ezzel rossz hangulatot keltettek a klub körül. Azzal, hogy eldőlt, az idei utolsó bajnoki után átadom a helyem, talán megnyugszanak a kedélyek, mindenkiről lekerül a nyomás. Még egy hónap, és következhet a megérdemelt pihenő. Azért négy és fél évig egy Bundesliga-csapatot irányítani nem olyan könnyű, mint a kertben füvet nyírni, egy jót focizni, majd egy laza fröccsöt meginni.

– Megkönnyebbült?
– De még mennyire! Amikor még futballoztam, azt hittem, száz évig rúgom a labdát, bele sem mertem gondolni abba, mi lesz, ha egyszer szögre akasztom a stoplist. Aztán nagy kő esett le a szívemről, amikor eljött a napja, a bokám ugyanis tropára ment a pályán töltött évtizedek során. Örültem, hogy másnap már nem kell edzésre mennem. Most ugyanezt érzem. Ha furán is hangzik, nem bánom, hogy a következő felkészülésnek már nem velem vág neki a Hertha. Nem szoktam panaszkodni, de az előző nyáron, amikor elkezdtük a munkát, éreztem, hogy valami nem stimmel. Drága feleségem, Móni októberben rá is kérdezett: mi van velem? Az van, hogy elfáradtam.

– A hátralevő öt meccset azért kibírja?
– A meccsekkel sohasem volt bajom, az edzéseket is élveztem. Az zavart, ha alaptalanul támadtak minket. Az igazságtalanságot nehezen vette be a gyomrom, holott ebben a csapatban van fantázia. Bárki is legyen az utódom, olyan alapot kap, amire nyugodtan építhet. Kétezertizenöt februárjában nem ez volt a helyzet... Jóformán a nulláról indulva messzire jutottunk, a Herthát visszahelyeztük egy magasabb polcra. Immár a stabilitás jellemzi az egyesületet, a pályán és azon kívül egyaránt. Kétszer a nemzetközi porondra is kiléptünk, miközben annyi fiatalt építettünk be a csapatba, amennyit Németországban nem szokás. Arról nem szólva, hogy a legtöbbjük német, sőt saját nevelés. Amit ígértem, teljesítettem – ahogyan korábban a válogatottnál, úgy Berlinben is.

– Négy óra telt el a bejelentés és a beszélgetésünk között. Azóta hány ajánlatot kapott?
– Egyet. A legkisebb fiamtól, Bencétől érkezett: megkért, hogy a nyáron töltsünk el együtt egy hónapot a Balatonon. Na ezt nevezik visszautasíthatatlan ajánlatnak.

– No de mi van akkor, ha a vakáció közben felhívják, mondjuk, Wolfsburgból?
– A nyaralás alatt ki lesz kapcsolva a telefonom... Komolyra fordítva: egy évig pihenni szeretnék. Már októberben megbeszéltük Mónival, ha egyszer lezárul ez a fejezet, jó ideig a családra koncentrálok. Ez nem zárja ki, hogy közben képezzem magam, ha lesz rá lehetőségem, egy-két hétre elmegyek tanulmányútra nevesebb klubokhoz. Ha pedig letelt az egy év, visszatérhetek a Herthához utánpótlásedzőnek.

– Legalább megint ön fújhatja fel a labdákat, mint amikor az U15-ös együttest vezette.
– Semmi probléma ezzel. A hétköznapi Dárdai Pálnak ugyanolyan jó lenni, mint a Hertha BSC élén álló Dárdai Pálnak.

– Magyarországi munkavállalás szóba jöhet? Tagja az MLSZ szakmai bizottságának is...
– Amiben tudok, segítek, de napi munkáról egyelőre ne beszéljünk. Illetve beszélhetünk, hiszen május tizennyolcadikáig még én felelek a csapatért.

– A Leverkusen elleni utolsó meccs nehéz lesz?
– Meglátjuk, hogyan alakul az a nap. Bizonyára lesznek nehéz pillanatok, mégiscsak négy és fél év után köszönök el a Herthától. Bár ez így nem pontos, mert örökre a Hertha-család tagja maradok. Sokan nem akarják elhinni, pedig igaz: a vezetőkkel a lehető legkorrektebb módon tárgyaltuk meg, hogyan alakuljon a sorsom. Eddig is tiszteltük és becsültük egymást, és ez a jövőben sem lesz másként.

– Lesz még a berliniek vezetőedzője?
– Ne feledje, még most is az vagyok.