Van Gaal lemondott a bajnoki címvédésről

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2010.12.05. 11:12
null
Van Gaal már nem bízik a bajnoki cím megszerzésében (Fotó: Action Images)
Címkék
A Bundesliga 15. fordulójában Gelsenkirchenben elszenvedett vereség után a Bayern München vezetőedzője, Louis van Gaal elismerte, hogy csapatának nincs esélye a bajnoki cím megvédésére, a cél a Bajnokok Ligájában való indulás kiharcolása, vagyis a 2-3. hely valamelyikének megszerzése lehet.

Louis van Gaal erről a ZDF televízió Aktuelles Sportstudio műsorában beszélt szombaton késő este, miután együttese váratlanul 2–0-s vereséget szenvedett a bajnokságban eddig csak szenvedő Schalke 04 vendégeként.

A holland tréner részben a bírót okolta a vereségért. Mint mondta, ha Gomeznek a 84. percben lőtt szabályos gólját nem érvényteleníti lesállás címén a játékvezető, akkor még lett volna ideje a csapatnak kiharcolni a döntetlent. Érthetetlennek nevezte ugyanakkor, hogy fiai az első félidőben nem tudták kihasználni százszázalékos helyzeteiket.

A Bayern célja 30 pont megszerzése volt a téli szünet előtt. Két fordulóval az őszi évad zárása előtt a sokszoros bajnok 23 ponttal a 7. helyen áll, 15 meccsből mindössze hatot tudott megnyerni, gólkülönbsége 23–17.

Hátránya az éllovas Borussia Dortmund mögött 14 pont. Ha vasárnap a fekete-sárgák győznek a Nürnberg otthonában, akkor a különbség 17 pontra nő. Ekkora hátrányból pedig még soha, egyetlen klub sem lett bajnok Németországban...

xml_url=http://tudositas.nso.hu/tablebox.php?t=lab,bul,2010/15,,f&xml|
nso_dms_cikkbe
nso_dms_cikkbe
mceBlockPasteEnd

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik