NFL: Young ismét kezd, a Lionsnál nem mondanak le Staffordról

Vágólapra másolva!
2010.11.16. 15:22
null
Vince Young a Washington ellen ismét a Titans kezdőcsapatában szerepel (Fotó: Action Images)
Címkék
Bár korábban a sérültlistára helyezés sem volt elképzelhetetlen, a tengerentúli profi amerikaifutball-bajnokságban (NFL) szereplő Detroit Lionsnál jelenleg abban bíznak, hogy tavalyi 1/1-es választottjuk, Matthew Stafford még pályára léphet az idényben.

 

A pályafutása során eddig 25 találkozóból 12-t kihagyó fiatal irányítónak ismét a korábban már kezelt jobb válla sérült meg, de ha a korábbi gyorsasággal halad a rehabilitációja, akár már december közepén ismét visszatérhet. Klubjánál azonban érthető módon nem sürgetik a felépülését, nehogy ismét rásérüljön majd.


SZAVAZÁS

Ön szerint melyik csapat nyeri meg az NFL 2010-es szezonját?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

„Akkor tér vissza, amikor teljesen felépül és készen áll a játékra. Nincs kitűzött határidő” – mondta a csapat főedzője, Jim Schwartz.

A Tennessee Titans irányítója, Kerry Collins hetekre kidőlt vádlisérülése miatt, így a Washington Redskins elleni vasárnapi mérkőzésen ismét Vince Younggal a kezdőben futnak ki a Titánok, míg az idényben eddig borzalmasan teljesítő Carolina Panthers qb-jának, Jimmy Clausennek is kérdéses a játéka a hétvégén – őt Aqib Talib sisak a sisakkal szembeni ütközése ütötte ki.

Jobbak a hírek a San Diego Chargers háza táján, igaz, a csapatnak erre a sérüléshullám után már szüksége is volt. Legedu Naanee és Malcom Floyd is optimistán várja a Denver Broncos elleni hétfő esti rangadót – reményeik szerint felépülnek, és játszhatnak a csoportrivális elleni találkozón. Erre jelenleg kevesebb az esélye a szezont parádésan kezdő tight endnek, a talpában ínszakadást szenvedő Antonio Gatesnek, aki a Houston Texans elleni mérkőzés előttig egyetlen alapszakasz-mérkőzést sem mulasztott.

„Ez egy szakadás. Most nem arról van szó, hogy mennyire vagyok kemény legény: ínszakadást szenvedtem, s ennek rendbe kell jönnie, hiszen rendkívül fontos, hogy teljesen egészséges legyen a futásnál és az irányváltásoknál” – mondta a nagyszerű tight end.

A hétfő esti Washington Redskins–Philadelphia Eagles rangadóról ide kattintva olvashat!

 NFL 2010, ALAPSZAKASZ
11. FORDULÓ
2010.11.19 2:20 Miami Dolphins–Chicago Bears  
2010.11.21 19:00 Pittsburgh Steelers–Oakland Raiders  
2010.11.21 19:00 Dallas Cowboys–Detroit Lions  
2010.11.21 19:00 Jacksonville Jaguars–Cleveland Browns  
2010.11.21 19:00 Tennessee Titans–Washington Redskins  
2010.11.21 19:00 New York Jets–Houston Texans  
2010.11.21 19:00 Carolina Panthers–Baltimore Ravens  
2010.11.21 19:00 Minnesota Vikings–Green Bay Packers  
2010.11.21 19:00 Kansas City Chiefs–Arizona Cardinals  
2010.11.21 19:00 Cincinnati Bengals–Buffalo Bills  
2010.11.21 22:05 New Orleans Saints–Seattle Seahawks  
2010.11.21 22:05 San Francisco 49ers–Tampa Bay Buccaneers  
2010.11.21 22:05 St. Louis Rams–Atlanta Falcons  
2010.11.21 22:15 New England Patriots–Indianapolis Colts  
2010.11.22 2:20 New York Giants–Philadelphia Eagles  
2010.11.23 2:30 San Diego Chargers–Denver Broncos

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik