NFL: parázs küzdelem és Seahawks-siker a rangadón

Vágólapra másolva!
2016.11.08. 06:46
null
A Seattle Seahawks fontos győzelmet aratott a Buffalo Bills ellen a hétfő esti rangadón (Fotó: nfl.com)
A Seattle Seahawks egy végletekig kiélezett találkozón 31–25-re legyőzte a Buffalo Billst az NFL 9. fordulójának hétfő esti rangadóján.

 

Az első félidőben a támadójáték szerelmesei örülhettek, a csapatok ugyanis alaposan megszórták egymást – a nagyszünetben 28–17-re vezetett a hazai Seattle –, a harmadik negyedtől viszont előléptek a védelmek, s rendre leparancsolták a támadószekciókat a pályáról.

A Seahawksnak az is belefért, hogy a második félidőben csupán három pontot rakott fel a táblára. Russell Wilson ismét megbízhatóan dobált, vigyázott a labdára, mindezt annak ellenére tette, hogy az előtte dolgozó támadófal ezúttal sem volt túl acélos, a buffalói védelem rendre siettetni tudta a Seattle irányítóját.

A másik oldalon Tyrod Taylor sem játszott rosszul, ám a Bölények a futást erőltették, az edző stáb kétes helyzetekben nem mert kockáztatni, túl konzervatív maradt, amire több támadósorozatuk is ráment a vendégeknek.

Két perccel a negyedik negyed vége előtt a győzelemért támadhatott a Buffalo, el is jutott a Halászsasok vörös zónájáig, ám a hazai védelem ekkor megvillant, megállította Taylorékat, így a Seahawks végül 31–25-re megnyerte a mérkőzést.

Pete Carroll gárdája 5–2–1-es mérlegével vezeti az NFC Nyugati csoportját.

NFL 2016, ALAPSZAKASZ
9. FORDULÓ
2016. 11. 04. 1.25 Tampa Bay Buccaneers–Atlanta Falcons 28–43
2016. 11. 06. 19.00 Baltimore Ravens–Pittsburgh Steelers 21–14
2016. 11. 06. 19.00 Cleveland Browns–Dallas Cowboys 10–35
2016. 11. 06. 19.00 Kansas City Chiefs–Jacksonville Jaguars 19–14
2016. 11. 06. 19.00 Miami Dolphins–New York Jets 27–23
2016. 11. 06. 19.00 Minnesota Vikings–Detroit Lions 16–22 – h. u.
2016. 11. 06. 19.00 New York Giants–Philadelphia Eagles 28–23
2016. 11. 06. 22.05 Los Angeles Rams–Carolina Panthers 10–13
2016. 11. 06. 22.05 San Francisco 49ers–New Orleans Saints 23–41
2016. 11. 06. 22.25 Green Bay Packers–Indianapolis Colts 26–31
2016. 11. 06. 22.25 San Diego Chargers–Tennessee Titans 43–35
2016. 11. 07. 2.30 Oakland Raiders–Denver Broncos 30–20
2016. 11. 08. 2.30 Seattle Seahawks–Buffalo Bills 31–25
Szabadnapos: Arizona Cardinals, Chicago Bears, Cincinnati Bengals, Washington Redskins, New England Patriots, Houston Texans

 

Legfrissebb hírek

Számtalan visszautasítás után végre a csúcson – az MVP Josh Allen portréja

Amerikai sportok
2025.02.16. 13:43

John Elway óta senki sem volt képes arra, amire Jalen Hurts készül

Amerikai sportok
2025.01.28. 12:28

A Chiefs újabb drámai meccsen nyert a Bills ellen – triplázás kapujában a Kansas City!

Amerikai sportok
2025.01.27. 05:28

Josh Allen megmutatná, hogy a rájátszásban is le tudja győzni Patrick Mahomest

Amerikai sportok
2025.01.26. 11:29

A hazai pálya januárban jelenti a legnagyobb előnyt az NFL-ben

Amerikai sportok
2025.01.21. 14:51

Újoncként a lábai előtt hever a liga: Jayden Daniels NFL-történelmet írna

Amerikai sportok
2025.01.20. 19:03

NFL-rájátszás: kiharcolta a továbbjutást az Eagles, az utolsó percekben dőlt el a Bills–Ravens szuperrangadó

Amerikai sportok
2025.01.20. 05:16

NFL-rájátszás: megmutatta a Bills, mire képes, rendkívüli játékkal jutott át a Broncoson

Amerikai sportok
2025.01.12. 22:01
Ezek is érdekelhetik