Barcelona: Messi sérülése nem súlyos, akár már a jövő héten játszhat

Vágólapra másolva!
2010.09.20. 12:29
Lionel Messi ma délelőtt átesett az orvosi vizsgálatokon, és a Barcelona hivatalos közleménye szerint az argentin futballista megúszta könnyebb sérüléssel Tomás Ujfalusi „hátborzongató" belépőjét.

A katalánok hivatalos honlapjának beszámolója szerint Messi bokaszalagjai megrándultak, de más baja nem történt, így akár már a jövő héten pályára léphet, ha jól halad a felépülése.

Annyi biztos, hogy az aranylabdás játékos nem játszik szerdán a Sporting Gijón ellen, és kihagyja a Bilbao elleni, szombati bajnokit is, de a Barca honlapja szerint akár már játszhat a Bajnokok Ligájában a Rubin Kazany ellen a jövő hét szerdán.

Mint beszámoltunk róla, bár az hamar kiderült, hogy nem tört el Messi lába, de az sem volt kizárható, hogy akár egy hónapot is ki kell hagynia. 

Legfrissebb hírek

Nem brillírozott a Barcelona, egy öngóllal viszont begyűjtötte a három pontot

Spanyol labdarúgás
2025.04.12. 22:57

Elutasították az Osasuna óvását, fellélegezhet a Barca; A pamplonaiak fellebbeztek

Spanyol labdarúgás
2025.04.11. 17:06

Legjobbak, legszebbek – Deák Zsigmond publicisztikája

Minden más foci
2025.04.10. 23:28

Dupla Tízes: innen is visszajön, vagy most már le lehet írni a Real Madridot? 

Bajnokok Ligája
2025.04.10. 19:29

Lewandowski Yamalnak: Várnunk kell erre, amíg 18 éves leszel

Bajnokok Ligája
2025.04.10. 16:23

Fellélegezhet a Barca, a jogerős ítéletig pálya léphet Dani Olmo és Pau Víctor

Spanyol labdarúgás
2025.04.10. 15:07

A 2006-os BL-döntő megismétlődését jósolja az Opta szuperszámítógépe

Bajnokok Ligája
2025.04.10. 12:37

Messi duplázott, a Miami a négy közé jutott a CONCACAF Bajnokok Kupájában

Minden más foci
2025.04.10. 10:00
Ezek is érdekelhetik