El: a magyar kapus kivédte a Fulham támadóinak (fél) szemét

Vágólapra másolva!
2011.06.30. 22:29
Noha Gángó András rengeteget volt munkában, sok lövést hárított, csapata, a feröeri NSÍ Runavík a papírformának megfelelően 3–0-ra kikapott az angol Fulham otthonában a labdarúgó Európa-liga selejtezőjének csütörtöki játéknapján.

Az NSÍ a 33. percig megúszta gól nélkül, Damian Duff lapos lövése akkor akadt be Gángó kapujába. Egy óra elteltével Danny Murphy tizenegyesből növelte az előnyt, a kegyelemdöfést Andrew Johnson adta meg.

Martin Jol csapatában nem játszott Gera Zoltán, aki szerződésének lejártával más klubok – a hírek szerint elsősorban a West Bromwich Albion – ajánlatát tanulmányozza.

A macedón Renova nem akármilyen körülmények között gyűrte le a Glentorant: a hazaiak a 87. percben szerezték meg a győztes gólt – az északírek akkor már több mint egy órája emberhátrányban játszottak, és a végén kapusuk, Elliott Morris második sárga lapja miatt tovább fogyatkoztak.

Az Európa-liga csütörtöki selejtezőiről korábban kiadott híreink:

1. Az első örménynek nem sikerült, pedig a góllövőt kiállították

2. Ipari mértékű gólgyártás, beindult az azeriek zászlóshajója

3. A Tromsö elintézte, hogy már csak a Pakssal kelljen törődnie

4. A Fradinak is alakul a norvégiai kiruccanás, darált az Aalesund

5. Két izlandi siker, majdnem leszakított svéd skalp Luxemburgban

EURÓPA-LIGA 2011–2012
1. SELEJTEZŐKÖR, 1. MÉRKŐZÉSEK
Fulham (angol)–NSÍ (feröeri) 3–0 (Duff 33., Murphy 61. – 11-esből, A. Johnson 70.)
Renova (macedón)–Glentoran (északír) 2–1 (Jancsevszki 14. – 11-esből, Bajrami 87., ill. Nixon 45+3.)
Jagiellonia Bialystok (lengyel)–Irtis Pavlodar (kazah) 1–0 (Frankowski 80.)
Birkirkara (máltai)–Vllaznia (albán) 0–1 (Sukaj 2.)
Koper (szlovén)–Sahtyor Karagandi (kazah) 20.45
Siroki Brijeg (bosznia-hercegovinai)–Olimpija Ljubljana (szlovén) 20.45
Buducsnoszt Podgorica (montenegrói)–Flamurtari (albán) 21.00
Korábban közölt eredmények
Ferencváros (magyar)–Ulisses (örmény) 3–0 (Hahnazarjan 31. – öngól, Otten 33., Felipe Félix 69.)
UE Santa Coloma (andorrai)–MVM Paks (magyar) 0–1 (Vayer 14.)
AZAL Baki (azeri)–FK Minszk (fehérorosz) 1–1 (Ikeboyi 14., ill. Voronkov 11.)
Bananc (örmény)–Rusztavi (grúz) 0–1 (Kobalia 48.)
Banga (litván)–Qarabag (azeri) 0–4 (R. A. Sadygov 16., Nadirov 33., 70., Soltanov 88.)
Trans (észt)–Rabotnicski (macedón) 1–4 (Jepihin 34., ill. Velkoszki 16., Manevszki 51., Petkovszki 73., Grozdanoszki 88.)
Rad (szerb)–Tre Penne (San Marinó-i) 6–0 (Sztanojevics 6., 13. – az elsőt 11-esből, Kojics 9., 48., Mrkela 24., M. Prso 66.)
Daugava (lett)–Tromsö (norvég) 0–5 (R. Johansen 26., M. Andersen 31., 60., Yttergard Jenssen 47., Ahamed Jama 72.)
Elfsborg (svéd)–Fola (luxemburgi) 4–0 (Hiljemark 5., D. Elm 24., 93., J. Larsson 36.)
Honka (finn)–Kalju (észt) 0–0
Aalesund (norvég)–Neath (walesi) 4–1 (Fuhre 35., Sylling Olsen 37, F. Ulvestad 48. – 11-esből, Sellin 77., ill. Trundle 23.)
Dinamo Tbiliszi (grúz)–Milsami Orhei (moldovai) 2–0 (Kvekveszkiri 4., Lekvtadze 71.)
Varazdin (horvát)–Lusitans (andorrai) 5–1 (Safaric 4., 59., Glavica 39., Glavina 57., Vugrinec 79., ill. Bertran 48.)
Spartak Trnava (szlovák)–Zeta (montenegrói) 3–0 (K. I. Koné 30., Kascák 48., Tomacek 81.)
ÍF (feröeri)–KR (izlandi) 1–3 (Lakjuni 8., ill. Finnbogason 22., G. R. Gunnarsson 30., B. Sigurdsson 79.)
TNS (walesi)–Cliftonville (északír) 1–1 (Darlington 27., ill. B. Johnston 39.)
ÍBV (izlandi)–St. Patrick's (ír) 1–0 (An. Ólafsson 50. – 11-esből)
Käerjéng (luxemburgi)–Häcken (svéd) 1–1 (Da Cruz 85., ill. Östberg 93.)
A visszavágókat július 7-én rendezik meg.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik