El: nemzetközi kommandó szállította a játéknap gólrekordját

Vágólapra másolva!
2011.07.14. 22:08
Bár jó néhány mérkőzés tart még a labdarúgó Európa-liga selejtezőjének csütörtöki játéknapján, a ciprusi AEK Larnaca 8–0-s máltai győzelmét aligha múlják fölül a pályán lévők.

A Larnaca már a szünetben 5–0-ra vezetett, ezt kerekítették ki a cserejátékosok a hajrában. A mesterhármast elérő spanyol Gonzalo García, a szerb Miljan Mrdakovics, a holland Edwin Linssen és az argentin Rubén Gómez tette nemzetközivé a gólparádét.

Fábián Mihály személyében magyar játékvezetője volt a walesi TNS és a dán Midtjylland mérkőzésének. A hazaiak vezettek, a dánok azonban a hajrában fordítani tudtak – második góljukat 11-esből szerezték.

Némi meglepetés, hogy az első kört 7–0-s összesítéssel teljesítő, már-már tapasztalt európai szereplőnek mondható azeri Qarabag nem tudott nyerni Feröeren – az EB/Streymur házi gólkirálya, Arnbjörn Hansen a 93. percben mentette meg csapatát a vereségtől.

A csütörtöki El-mérkőzésekről korábban kiadott híreink:

1. Szélesiék bevették Belgrádot, kazah nyomulás, kiváló wroclawi csere

2. A legjobbkor szakadt meg Balogh Balázsék tragikus sorozata

3. Eemberhátrány, két büntető, döntő öngól - visszatért a Den Haag!

4. A balszerencsés minszki védő célba vette az öngólkirályi címet

EURÓPA-LIGA
2. SELEJTEZŐKÖR, ELSŐ MÉRKŐZÉSEK
Floriana (máltai)–AEK Larnaca (ciprusi) 0–8 (Mrdakovics 4., Pavlu 12., Gonzalo García 24., 42., 53., Linssen 36., R. Gómez 74., Mitidisz 84.)
Maccabi Tel-Aviv (izraeli)–Khazar Lankaran (azeri) 3–1 (Konaté 22., Atar 39., Iszrailevics 44., ill. Muresan 45+1.)
Llanelli (walesi)–Dinamo Tbiliszi (grúz) 2–1 (Follows 8., 51., ill. Odikadze 81. – 11-esből)
Suduva (litván)–Elfsborg (svéd) 1–1 (Beniusis 88., ill. Keene 78.)
Olimpija Ljubljana (szlovén)–Bohemians (ír) 2–0 (Vrsic 45+3., 76. – az elsőt 11-esből)
Differdange (luxemburgi)–Levadia Tallinn (észt) 0–0
KF Tirana (albán)–Spartak Trnava (szlovák) 0–0
TNS (walesi)–Midtjylland (dán) 1–3 (S. Evans 59., ill. Hassan 65., D. Olsen 86. – 11-esből, Albaek 93.)
Vaduz (liechtensteini)–Vojvodina (szerb) 0–2 (Oumarou 60., B. Ilics 70.)
EB/Streymur (feröeri)–Qarabag (azeri) 1–1 (A. Hansen 93., ill. Aliyev 11.)
MÁR KÖZÖLT EREDMÉNYEK
Ferencváros (magyar)–Aalesund (norvég) 2–1 (Oláh 37., Abdi 56., ill. Okoronkwo 27.)
Paks (magyar)–Tromsö (norvég) 1–1 (Vayer 57., ill. Andersen 26.)
Kecskeméti TE (magyar)–Aktobe (kazah) 1–1 (Radanovics 23., ill. Mane 59.)
Sant Juliá (andorrai)–Bnei Jehuda (izraeli) 0–2 (Balili 6., Marinkovics 56.)
Örebro (svéd)–FK Sarajevo (bosnyák) 0–0
FK Minszk (fehérorosz)–Gaziantepspor (török) 1–1 (Razin 22., ill. Szacsivko 51. – öngól)
Sahtyor Szoligorszk (fehérorosz)–Ventspils (lett) 0–1 (Kosmacovs 89.)
Valerenga (norvég)–Mika (örmény) 1–0 (Berre 68.)
Häcken (svéd)–Honka Espoo (finn) 1–0 (Ranégie 36. – 11-esből)
Anorthoszisz (ciprusi)–Gagra (grúz) 3–0 (Vucsicsevics 9., Rezek 35., 71.)
Iszkra-Sztal (macedón)–Varteks (horvát) 1–1 (Ponomar 17., ill. Tkalcic 12.)
Tauras (litván)–ADO Den Haag (holland) 2–3 (Jerkovic 56. – 11-esből, R. Seedorf 73., ill. Immers 71., 82. – a másodikat 11-esből, Sirevicius 94. – öngól)
Rudar Pljevlja (montenegrói)–Austria Wien (osztrák) 0–3 (Barazite 35., 63., Jun 75.)
TPS Turku (finn)–Westerlo (belga) 0–1 (Cabeke 93.)
KuPS Kuopio (finn)–Gaz Metan Medias (román) 1–0 (Venäläinen 16.)
Flamurtari (albán)–Jablonec (cseh) 0–2 (Lafata 70., 76.)
Sahtyor Karagandi (kazah)–St. Patrick's (ír) 2–1 (N. Vasiljevic 52., 86., ill. D. McMillan 79.)
Metalurgi Rusztavi (grúz)–Irtis Pavlodar (kazah) 1–1 (Kvahadze 73., ill. Daszkalov 79.)
Slask Wroclaw (lengyel)–Dundee United (skót) 1–0 (Voskamp 75.)
Rad (szerb)–Olympiakosz Volosz (görög) 0–1 (Martín 87.)
KÉSŐBB
Zeljeznicar (bosnyák)–Sheriff (moldovai) 20.30
Juvenes-Dogana (San Marinó-i)–Rabotnicski (macedón) 20.30
Liepajas (lett)–Salzburg (osztrák) 20.30
Vllaznia (albán)–Thun (svájci) 20.30
Metalurg Szkopje (macedón)–Lokomotiv Szófia (bolgár) 20.45
Glentoran (északír)–Vorszkla Poltava (ukrán) 20.45
Crusaders (északír)–Fulham (angol) 20.45
Domzale (szlovén)–RNK Split (horvát) 20.45
KR Rejkjavík (izlandi)–Zilina (szlovák) 21.00
Hafnarfjördur (izlandi)–Nacional (portugál) 21.00
A visszavágókat július 21-én rendezik.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik