Jégkorong: Bukarestben biztosan nem játszik pénteken az FTC

Vágólapra másolva!
2010.11.25. 20:13
Címkék
Bukarestben a házigazda Steaua Rangers ellen pénteken biztosan nem lép pályára a FTC-OrangeWays jégkorongcsapata a Mol Liga alapszakaszának soros játéknapján. Ezt Csabai Gábor, a ferencvárosiak szakosztály-igazgatója csütörtökön este erősítette meg a távirati irodának.

A bukaresti mérkőzés három pontját, 5–0-s gólkülönbséggel minden bizonnyal a vétlen román együttesnek írják majd jóvá.

A zöld-fehéreknél a múlt vasárnapi súlyos vereség – hazai pályán kaptak ki 8–0-ra a Vasastól – komoly belső válságot eredményezett. A szakvezetés büntetés címszó alatt a játékosok szerződésben foglalt juttatásait akarta módosítani, de nem született megállapodás.

A zöld-fehéreknek – akik a szövetségtől hiába kérték a találkozók elhalasztását – vasárnap Brassóban lenne jelenésük, amennyiben ott sem állnak ki, azzal kizárják magukat a sorozatból, míg a le nem játszott mérkőzések után kétezer eurós pénzbíráságra kötelezhetik őket. Jelen állás szerint a vasárnapi találkozóra elmennek, de még nem tudni: kik is alkotják majd a ferencvárosi keretet, illetve véglegesen kinevezett edzője továbbra sincs a csapatnak.

Legfrissebb hírek

NB I: kilenc kulcsmeccs jön, amelyeken eldőlhet a bajnoki cím és a kiesés

Labdarúgó NB I
17 perce

A finnek legyőzték Svájcot, nagy lépést tettek csoportjuk harmadik helye felé a női jégkorong-vb-n

Jégkorong
47 perce

Még jobb lehet a Liverpool a csapatkapitány szerint

Angol labdarúgás
48 perce

Révész Attila elnézést kért az első félidőben lecserélt játékosától

Labdarúgó NB II
52 perce

Hosszabbított az MTK kulcsembere – hivatalos

Labdarúgó NB I
55 perce

Hosszabbított saját nevelésű védőjével a DVTK

Labdarúgó NB I
1 órája

Kreisz Emma első gondolata az volt a gólja után, hogy „végre!”

Jégkorong
1 órája

A hátralévő négy meccsen is Tóth Balázs védi a Blackburn kapuját

Angol labdarúgás
1 órája
Ezek is érdekelhetik