NB II: fölényes győzelemmel köszöntötte a Szpari az új tulajdonost

Vágólapra másolva!
2011.07.23. 15:26
A labdarúgó NB II-ben szereplő Nyíregyháza Spartacus szombat kora délután négygólos győzelmet aratott az NB III-as Baktalórántháza otthonában felkészülési mérkőzésen – adta hírül a szabolcsi klub hivatalos honlapja.

A baktai összecsapáson a Kovács János, Szatke Zoltán duó irányította a Spartacust a kispadról; a klub új tulajdonosa várhatóan hétfőn jelenti be, ki lesz a csapat új szakvezetője a napokban lemondó Brekk János helyett.

Az élvonalbeli Vasast is tulajdonló Híd Akvizíciós Zrt. két napja szerzett többségi, kilencvenszázalékos tulajdonrészt a nyíregyházi futballklubban. Faragó Attila, a zrt. vezérigazgatója a szerződés aláírásakor a következőket mondta:

„Csak nyíltan lehet működtetni egy ilyen vállalkozást, ezért mind a Szpari-szurkolók, mind a helyi vállalkozók támogatását, segítségét szívesen vesszük. Az is segítség, ha kijönnek a mérkőzésre, de a tulajdonosi viszonyok sem zártak. Akár egyszázalékos tulajdonrészt is átadunk annak, aki vállalkozik erre. A tulajdonrész kilencven százalékát vásároltuk meg. Öt-ötszázaléknyi tulajdonrész Brekk Jánosé és Karakó Ferencé, mi azt szeretnénk, ha ők továbbra is tulajdonostársak maradnának. Azt akarjuk, hogy a Szpari a város és a megye csapata legyen. A legfontosabb célunk, hogy menedzseljük a klubot, úgy, hogy belátható időn belül élvonalbeli csapat működjön ebben a stadionban. A sportszakmai dolgokban Erdős László, a Vasas ügyvezető igazgatója lesz a segítőm. A szakmai kérdésekre ő válaszol. Mivel Brekk János hét közben lemondott a szakmai munka irányításáról, így új szakembert kell szerződtetnünk. A hétvégéig lefolytatjuk a tárgyalásokat, és hétfőtől az új edző irányítja a munkát."

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik