Videoton: Lipták ügynöke szerint a klub már tárgyalna a védő eladásáról

Vágólapra másolva!
2011.08.29. 17:31
Címkék
A bajnoki címvédő Videoton a hétvégén csak az NB II-es csapatában számított válogatott védőjére, Lipták Zoltánra, akinek egyik menedzsere, Fülöp Ferenc a Nemzeti Sport Online-nak elmondta, megfelelő ajánlat esetén a klub hajlandó tárgyalni a játékos távozásáról.

Néhány hete még arról számoltunk be, hogy a Videoton ragaszkodik válogatott játékosaihoz, így Lipták Zoltánhoz is.

„A helyzet azóta megváltozott. Ha megfelelő ajánlat érkezik Lipták Zoltánért, akkor a klub tárgyalni fog a játékos esetleges eladásáról" – nyilatkozta a Nemzeti Sport Online-nak a futballista ügyeit intéző Star and Friends menedzseriroda részéről Fülöp Ferenc.

„Mindenkinek az az érdeke, beleértve a válogatottat is, hogy Lipták Zoltán állandó játéklehetőséghez jusson, és jelenleg úgy tűnik, a Videotonban nincs biztos helye" – tette hozzá a menedzser, aki azt is megjegyezte, hogy az idő rövidsége nehezíti az esetleges átigazolást, hiszen augusztus 31-én lejár az átigazolási időszak.

A lehetséges távozás okairól a játékosügynök bővebben nem kívánt beszélni, ezért csak a tényeket rögzítsük: a Videotonban eddig alapembernek számító, válogatott Lipták Zoltánt előbb a csapatkapitányi karszalagtól fosztotta meg Paulo Sousa vezetőedző, majd a PMFC és a Honvéd elleni bajnokira nem is nevezte, miközben vasárnap az MTK ellen az NB II-es csapatban pályára lépett.

Más kérdés, hogy a védelemből Horváth Gábor idő közben a holland Den Haaghoz szerződött, és ez Lipták sorsára is kihathat.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik