FTC: Kovács „Kokó" István az ökölvívó-szakosztály vezetője

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.12.01. 18:03
Egy héttel az FTC ökölvívó-szakosztályának újjáalakulása után hétfőn bejelentették, hogy az irányításával Kovács „Kokó" Istvánt bízták meg. Aktív pályafutása során Kovács 1996-ban Atlantában, az olimpián aranyérmes lett, valamint kétszer nyert Európa-bajnokságot és kétszer állhatott fel világbajnokságon a dobogó legtetejére – írja a fradi.hu.


Kokó mindig is kötődött az FTC-hez: amellett, hogy nagy Fradi-szurkoló, jelenleg is a klub igazolt triatlonistája. Az új szakosztályvezető örül, hogy Szántó Imrével közös álmuk végre valóra válhatott.
Kokó mindig is kötődött az FTC-hez: amellett, hogy nagy Fradi-szurkoló, jelenleg is a klub igazolt triatlonistája. Az új szakosztályvezető örül, hogy Szántó Imrével közös álmuk végre valóra válhatott.

„Kevesen tudják, de mi Szántó Öcsi bácsival a kilencvenes években többször megpróbáltuk újjáépíteni a Fradi-ökölvívást, sajnos az akkori elnökségek nem voltak fogékonyak az ötletre – idézi a zöld-fehérek hivatalos honlapja Kovács Istvánt. – Boldog vagyok, hogy legalább vezetőként segíthetem ennek a patinás múltú szakosztálynak az újbóli felemelkedését, ha már aktív ökölvívóként ez nem adatott meg nekem. Amikor Öcsi bácsi megkért, hogy legyek én a vezető, azonnal, gondolkodás nélkül igent mondtam."

Kovács István a honlapnak elmondta: rövid távon a legfontosabb célja, hogy a szakosztály megfelelő otthont találjon .

„Jelenleg csak az élsporttal foglalkozunk, de szeretném, ha hamarosan elkezdhetnénk az utánpótlást felépíteni. Ehhez azonban egy állandó otthonra lesz szükségünk a Fradiváros felépüléséig. Jelenleg Kispesten készülnek ökölvívóink, azonban Bácskai János kilencedik kerületi polgármester segítségével hamarosan új bázisunk lehet a Ferencvárosban. Ha ez meglesz, akkor elkezdhetjük a létszám növelését, mind a sportolói létszám esetében, mind pedig az edzők esetében. Jelenleg szántó Öcsi bácsi mellett Bedák Pál korábbi vb-ezüstérmes dolgozik a szakosztálynál főállású trénerként."

A Fradi ökölvívói december 3. és 7. között részt vesznek az országos bajnokságon Kecskeméten. Kokó szerint ez jó lehetőség arra, hogy a Fradi újra megmutassa magát az ökölvívó-társadalomnak.

„Nagy lökést adhat nekünk, ha jól szerepelünk az ob-n. A legnagyobb esélye erre Harcsa Zolinak van, de neki is nehéz dolga lesz. A mezőnyében nagyon nehéz megmondani, hogy ki lesz az aranyérmes, remélem, hogy szombaton mi örülhetünk."

Legfrissebb hírek

Ökölvívás: magyar tag is bekerült az európai szövetség bírói bizottságába

Ökölvívás
8 órája

Túl az ismerkedésen az ökölvívók új kapitánya

Ökölvívás
11 órája

Kovács Richárd már nagyon várja, hogy saját elvárásainak megfelelően edzhessen, bokszolhasson

Ökölvívás
2025.04.09. 22:32

Ferencváros–Újpest rangadó: begyógyulhatnak a tavaszi sebek

Labdarúgó NB I
2025.04.02. 06:38

Különmetró szállítja az Újpest-szurkolókat a Ferencváros elleni MK-meccsre

Labdarúgó NB I
2025.03.31. 14:46

„Szakértők bevonásával állítjuk fel a női bokszkategória kritériumait” – Boris van der Vorst World Boxing-elnök az NS-nek

Ökölvívás
2025.03.20. 12:07

A NOB döntött: marad az ökölvívás az olimpia programjában

Ökölvívás
2025.03.20. 10:33

Helif szeretne újra olimpiai bajnok lenni Los Angelesben

Egyéb egyéni
2025.03.19. 09:39
Ezek is érdekelhetik