Juan Manuel López a pehelysúly sztárbunyósa

T. G.T. G.
Vágólapra másolva!
2010.11.07. 15:08
null
Juan Manuel López (balra) alaposan megkeserítette Rafael Márquez életét (fotó: Action Images)
A Puerto Ricó-i Juan Manuel López technikai K. O.-val győzött a mexikói Rafael Márquez ellen Las Vegasban a Bokszvilágszervezet (WBO) vb-övéért, ezzel kétségkívül bizonyította, hogy súlycsoportja egyik legjobbja. Az est másik nagy meccsén nagyközépsúlyban Glen Johnson berobbant az elitbe.

 

López és Márquez meccsén a kilencedik menet előtt a mexikói így szólt: „Nem tudom megemelni, egyszerűen nem tudom mozgatni. Nem megy!” A megállapítás sérült vállára vonatkozott, nem tudta folytatni a meccset, de López addig is jobb volt. A mexikói így folytatta: „Nem voltam teljesen rendben az összecsapás előtt, de nem akartam, hogy miattam halasszuk el a találkozót.” Majd hozzátette, a harmadik menetben a hatalmas ütésváltás során már nem tudta többször célba venni ellenfelét, pedig úgy érezte, lett volna esélye.

López így értékelt: „Márquez nagy bunyós. Amikor azt hiszed, elkaptad, akkor tapad rád, s jön, mint a fúria.” A Puerto Ricó-i, aki megvédte pehelysúlyú vb-címét, nem zárkózott el a visszavágó lehetőségétől: „Miért ne?”

Az est nagy meglepetését Glen Johnson szolgáltatta, aki a nagyközépsúlyú Szuper hatok sorozatába Mikkel Kessler helyére beugorva elintézte Allan Greent. „Bizonyítottam, hogy a kor nem számít. Türelmes voltam, s ez eredményre vezetett – nyilatkozta. – Ellenfelemmel jóban vagyok, olyan, mintha a testvérem lenne. Nagyon sajnálom, hogy vereségével már nem szólhat bele a sorozat végeredményébe.” Green nem szerzett még pontot.

Ami azt illeti, Johnson viszont igen. Azzal, hogy nem pontozással győzött, három pontot zsebelt be.

SZUPER HATOK, AZ ÉLCSOPORT ÁLLÁSA
Ward 6
Abraham 3
Johnson 3
Froch 2

 

Legfrissebb hírek

A nemzeti ünnepre kapitánya is lesz a magyar boksznak

Ökölvívás
13 órája

Ökölvívás: Akilov Pilip visszatér a Honvédba

Ökölvívás
2025.02.27. 20:28

Ökölvívás: 15 ország nevezett a Bocskai-emlékversenyre

Ökölvívás
2025.02.27. 14:05

Kifelé a pofonok völgyéből – Deák Zsigmond publicisztikája

Ökölvívás
2025.02.19. 23:14

Már több mint 75 tagja van az új nemzetközi ökölvívó-szövetségnek

Ökölvívás
2025.02.19. 17:00

Az új nemzetközi ökölvívó-szövetség elfogadta a magyar szövetség csatlakozási kérelmét

Ökölvívás
2025.02.18. 16:38

Nagy Zsigmond: Los Angelesbe már éremért megyünk

Ökölvívás
2025.02.15. 10:25

Irány a World Boxing – és Los Angeles?

Ökölvívás
2025.02.08. 14:26
Ezek is érdekelhetik