Profi boksz: Erdei Zsolt tanítványa, Bedák Zsolt TKO-ja

Vágólapra másolva!
2013.09.13. 21:44
Nem kisebb névvel, mint a korábbi WBO félnehéz-, és WBC cirkálósúlyú világbajnok, ezúttal edzőként feltűnő Erdei Zsolttal a háta mögött lépett szorítóba a Ferobox Event pénteki, budapesti gáláján Bedák Zsolt.

A Kassai Ignác elleni, hat menetesre kiírt pehelysúlyú találkozót a várakozásoknak megfelelően Bedák irányította, aki már a 3. felvonás végén padlóztatta riválisát egy fejre mért kombinációval.

A számolást követően azonnal jött a szünet, ami minden bizonnyal jól jött Kassainak, de az idő előtti befejezést így sem úszhatta meg: Bedák a 4. felvonásban támadásba lendült, és bő egy perccel a gong előtt ismét leütötte Kassait, akit Dőry Miklós mérkőzésvezető le is léptetett. Bedák új rekordja: 19 győzelem (ebből 7 ko/tko), 1 vereség, 0 döntetlen.

www.profiboksz.hu

Legfrissebb hírek

A nemzeti ünnepre kapitánya is lesz a magyar boksznak

Ökölvívás
4 órája

Ökölvívás: Akilov Pilip visszatér a Honvédba

Ökölvívás
2025.02.27. 20:28

Ökölvívás: 15 ország nevezett a Bocskai-emlékversenyre

Ökölvívás
2025.02.27. 14:05

Kifelé a pofonok völgyéből – Deák Zsigmond publicisztikája

Ökölvívás
2025.02.19. 23:14

Már több mint 75 tagja van az új nemzetközi ökölvívó-szövetségnek

Ökölvívás
2025.02.19. 17:00

Az új nemzetközi ökölvívó-szövetség elfogadta a magyar szövetség csatlakozási kérelmét

Ökölvívás
2025.02.18. 16:38

Nagy Zsigmond: Los Angelesbe már éremért megyünk

Ökölvívás
2025.02.15. 10:25

Irány a World Boxing – és Los Angeles?

Ökölvívás
2025.02.08. 14:26
Ezek is érdekelhetik