Profi ökölvívás: Khan technikai döntéssel múlta felül McCloskeyt

Vágólapra másolva!
2011.04.17. 07:19
null
Amir Khan (balra) megvédte címét (Fotó: Action Images)
Címkék
Szokatlan befejezéssel tarkított mérkőzésen, technikai döntéssel védte meg negyedízben WBA kisváltósúlyú profi ökölvívó világbajnoki címét a még mindig csak 24 éves Amir Khan.

 

A boltoni bunyós szombaton késő este a manchesteri The M.E.N. arénában húzott kesztyűt a kategória veretlen Európa-bajnoka, a fordított alapállású északír Paul McCloskey ellen. Az előzetes papírforma nagyon sima Khan győzelmet ígért, azonban a feszült nyitó menetet követően nem tudta gyorsan lezárni a találkozót a gyorsabb és fizikálisan jobb formában lévő címvédő.

Az ütőtáv határán leengedett kezekkel mozgó, és egy-egy nagy ütésre „játszó" McCloskey időnként ugyan eltalálta Khant, de a relatíve kevés indított ütés nem sok jót ígért számára. A villámgyors akciókat vezető Khan nagyrészt irányította a mérkőzést, de önmagához képest pontatlan volt ezen az estén, és az első blikkre nagynak tűnő bombákat is viszonylag könnyedén átvészelte a kihívó.

Khan fölénye egyértelmű volt, és bár McCloskey a 4. menetben padlóra került (a mérkőzésvezető csúszásnak/botlásnak ítélte az esetet, és nem számolt), a kiütés nem lógott a levegőben. Az összecsapás végül a 6. felvonásban fejeződött be, meglehetősen furcsa körülmények között. Az ominózus menetben a két öklöző összefejelt, amiből McCloskey jött ki rosszabbul, ugyanis a 31 éves kihívó bal szemöldöke és orrnyerge között – függőleges vágást képezve – felrepedt a bőr.

A rutinos bíróként ismert Luis Pabon azonnal megállította az órát, és kikérte a ringorvos véleményét, aki meglepő módon a szorítóba besétálva vizsgálta meg a kihívó sérülését. Rövid diskurzus után végül az orvos javaslatára Pabon beszüntette a mérkőzést, és mivel vétlen fejelésnek minősítette az esetet, a szabályok szerint következhetett a pontozás, amely egyhangúan, háromszor 60:54 arányban Khannak kedvezett, aki ezzel begyűjtötte 25. profi sikerét.

Sajnos az eredményhirdetés előtt kisebb közjáték is borzolta a kedélyeket, ugyanis McCloskey promótere, Barry Hearn magából kikelve és a mérkőzésvezetőt is megfenyegetve tiltakozott a végeredmény ellen, de végül a nagyobb botrány kirobbanása előtt sikerült lecsillapítani az üzletembert.

A csalódott McCloskey és csapata a találkozót követő nyilatkozatokban azonnal visszavágót kért Khantól, aki viszontválaszában egyelőre elzárkózott ettől, mivel indoklása szerint végig egyértelmű fölényben volt, amit jól mutat, hogy a pontozók szerint menetet sem veszített a leállításig.

www.profiboksz.hu

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik