Profi ökölvívás: Nagy József T.K.O.-vereséget szenvedett Murmanszkban

Vágólapra másolva!
2010.09.25. 22:16
Szombat este az oroszországi Murmanszkban szállt harcba a PABA betöltetlen cirkálósúlyú bajnoki címéért Nagy „Hóhér" József, a hajdúsági bunyós ellenfele a korábbi világbajnoki kihívó azeri Ali Iszmajlov volt. A találkozó helyszínén tartózkodó mérkőzésszervező, Petrányi Zoltán (Profibox Promotion) rövid beszámolja szerint Nagy jónak mondható nyitó menet után a 2. és a 3. felvonásban többször is padlóra került, és utóbbi etapban T.K.O.-vereséget szenvedett.

„Nem akarok magyarázkodni. Az elején éreztem a bunyót, de a második menet közepétől sorozatosan fültövön és tarkón ütött az ellenfelem, a bíró pedig hagyta, hiába jeleztem neki, hogy egyfolytában a tarkómat üti. A fülem most úgy néz ki, mint egy birkózóé. Úgy érzem, ha nem lettek volna a tarkóütések, nem lett volna baj" – nyilatkozott az összecsapás után Nagy József.

A mérkőzést tető alá hozó Petrányi Zoltán is elmondta gondolatait a találkozóról, amelyet a korábbi nehézsúlyú világbajnok Nyikolaj Valujev is a helyszínen tekintett meg.

„Az első menet után azt hittem, hogy egy jó meccset fog bokszolni Józsi, de a második menettől sajnos visszavett az iramból, ezt kihasználta Iszmajlov, és jobbhoroggal többször betalált Józsi fedezéke mögött. Valóban fültövön és fül mögött is ütött, de Józsi sajnos adta magát. Nem szabadott volna megállni, és fedezékkel akarni blokkolni az ütéseket, amikor már kiderült, hogy a bíró nem szól a kétes ütésekért. Voltak jó pillanatai Józsinak, de hiányzott belőle az akarat, ami nélkül nem lehet átvészelni a nehéz pillanatokat a ringben."

Forrás: www.profiboksz.hu

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik