Profi ökölvívás: Vitalij Klicsko már a visszavonuláson elmélkedik

Vágólapra másolva!
2011.01.31. 14:07
Címkék
Március 19-én Odlanier Solis ellen teszi kockára WBC-címét Vitalij Klicsko. Az ukrán világbajnok júliusban 40. életévét tölti be, és bár sérülése miatt közel négy évet hagyott ki és továbbra is remek formában érzi magát, jobban foglalkoztatja a visszavonulás gondolata.

„Ha felmerül ez a téma, már az edzőm, Fritz Sdunek is ideges lesz néha. Úgy érzem magam mint egy 25 éves, de papíron már egy boksznagypapa vagyok, tisztában vagyok a korommal. Sok sportoló elszalasztotta a lehetőséget, hogy időben visszavonuljon, velem ez nem történhet meg. Nagyon nehéz dönteni, hogy idén vonulok vissza, azt majd Isten eldönti. Minden meccs óriási rizikó a számomra, az embernek realistának kell lennie, de pár meccs még belefér ebbe a pályafutásba" – nyilatkozta Klicsko, aki Solisról is ejtett pár szót, pontosabban arról, hogy Öner arrogánsak nevezte a Klicskóékat, miután már őszi menetrendjüket is bejelentették.

„Természetesen nem nézek túl az ellenfelemen, ez egy sakkjáték, mindig a következő lépésre kell koncentrálni, szóval a jövőre is gondolni kell. Hogy arrogánsak lennénk? Azért mert Öner és Solis ezt állítja? Hülyeség! Egész életemben két lábon álltam a földön, sosem voltam szemtelen az ellenfelemmel. Öner azt mondja, hogy Solis majd megszabadítja a világot tőlünk, de nagyot téved ebben, én fogom megszabadítani a világot Önertől és mindezt óriási örömmel fogom megtenni."

Forrás: www.profiboksz.hu

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik