A Juventus kétgólos előnyből kapott ki

Vágólapra másolva!
2009.10.31. 20:05
null
Giovinco (balra) hiába talált be, a kék mezes nápolyiak örülhettek a végén (fotó: Reuters)
Címkék
Meglepetésre pont nélkül maradt a Juventus az olasz labdarúgó-bajnokság (Serie A) tizenegyedik fordulójában, miután hazai pályán 3–2-es vereséget szenvedett a Napolitól.
A Napoli a Milan elleni 2–2 után látogatott a Juventus otthonába, de ezúttal sem számított esélyesnek. A torinói együttes a hétközi meccsen remek játékot nyújtva verte meg 5–1-re a Sampdoriát.

Az első játékrészben a Napoli elsősorban pontrúgásokból volt veszélyes, s ha Lavezzi kétszer is szemfülesebb, a szöglet után lefejelt labdákat a hálóba továbbíthatta volna. A Juventusnál Camoranesi sérülése okozott gondot, a középpályást Tiago váltotta.

A 35. percben a Juventus mégis megszerezte a vezetést, Giovinco középre lőtt labdáját David Trezeguet a rövid sarok felé mozogva megcsúsztatta. De Sanctis kapus csak beleütött a labdába, hárítani nem tudott.

Szünet után Giovinco növelte a torinói csapat előnyét, igaz, ehhez kellett egy óriási védelmi hiba is. Trezeguet balról érkező beadását ugyanis Contini éppen az apró olasz támadó elé fejelte, ő pedig köszönte a lehetőséget, és a jobb sarokba gurított.

Úgy tűnt, eldőlt a mérkőzés, ám a Napoli nem csuklott össze. Előbb az 59. percben Marek Hamsík lőtt a kapuba, majd néhány perccel később a szlovák játékos szöglete után Denis fejelt kapura. Buffon elsőre még védett, ám Jesús Dátolo közelről már nem hibázta el az ismétlést.

A nápolyi csoda azonban még nem ért véget. Hamsík a 81. percben újra eredményes volt Tiago kapitális hibája után, a vendégcsapat felállt kétgólos hátrányból, és megfordította a merkőzést. A Juventus kétségbeesetten küzdött legalább az egyenlítésért, ennek az lett a vége, hogy a lefújás előtt Amaurit kiállította a játékvezető. A Juventus hatalmas meglepetésre pont nélküli maradt a meccsen.



SERIE A

11. FORDULÓ

Juventus–Napoli 2–3 (Trezeguet 35., Giovinco 54., ill. Hamsík 59., 81., Dátolo 65.)

A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA
1. Internazionale 10 8 1 1 26–9 +17 25
2. Juventus 11 6 3 2 20–11 +9 21
3. Sampdoria 10 6 2 2 18–13 +5 20
4. Parma 10 5 2 3 12–12 0 17
5. Napoli 11 5 2 4 17–18 –1 17
6. Milan 10 4 4 2 10–11 –1 16
7. Genoa 10 5 1 4 18–20 –2 16
8. Palermo 10 4 3 3 15–14 +1 15
9. Fiorentina 10 4 3 3 9–8 +1 15
10. Bari 10 3 5 2 10–7 +3 14
11. Chievo 10 4 2 4 13–11 +2 14
12. Udinese 10 4 2 4 14–14 0 14
13. Cagliari 10 4 1 5 11–12 –1 13
14. Roma 10 3 2 5 16–18 –2 11
15. Lazio 10 2 4 4 7–11 –4 10
16. Atalanta 10 2 3 5 9–12 –3 9
17. Bologna 10 2 3 5 9–15 –6 9
18. Livorno 10 2 3 5 4–10 –6 9
19. Catania 10 1 4 5 10–15 –5 7
20. Siena 10 1 2 7 8–15 –7 5
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik