Balotelli eligazolna, perrel fenyegetőzik

Vágólapra másolva!
2010.04.22. 15:10
null
Balotelli: a javíthatatlan (Fotó: Action Images)
Címkék
Úgy fest, végképp elmérgesedett a viszony Mario Balotelli és az Internazionale között. A La Gazetta dello Sport értesülései szerint a 19 éves csatár ügynökén keresztül kérte a klubtól, a nyáron engedje el, ellenkező esetben megfontolja, hogy jogi úton vegyen elégtételt az őt ért sérelmekért.

A fenyegetés alighanem a Barcelona elleni BL-mérkőzés után történtekre vonatkozott, amikor a találkozón tanúsított viselkedéséért az öltözőfolyosón és az öltözőben Marco Materazzi, Diego Milito, Cristian Chivu és Lúcio is felelősségre vonta: a hírek lökdösődésről, ütésről és repülő stoplisról is szóltak.

Az Inter renitens futballistájának sok vihart kavaró cselekedete az volt, hogy a Barcelona elleni Bajnokok Ligája-elődöntő után a földhöz vágta saját mezét. A mérkőzésen pedig Balotelli kiintett a közönségnek, amivel egy csapásra ismét „nagy kedvenccé" vált a csereként beállva is a pályán csak lépésben „haladó" támadó.

Az egyesület elnöke, Massimo Moratti szerint Balotelli „nyilvános öngyilkosságot" követett el a találkozón, és szinte lehetetlennek tartotta a kapcsolat rendezését. Egyúttal arra is utalt, hogy a látványos lázadás mögött a csatárt korábban csábító Milan állhat, amely Balotelli nem is annyira titkos kedvence.

Az események és a klubvezetőkkel megromlott viszony miatt nehéz elképzelni, hogy a támadó – akit a szigetországi sajtó máris az Arsenallal és a Manchester Cityvel boronált össze – a következő szezonban is a kék-feketéket erősíti.

BALOTELLI MEGVÁLIK MEZÉTŐL
 

 

Legfrissebb hírek

Asztalitenisz: jövőre Ljubljanában rendezik az egyéni Európa-bajnokságot

Egyéb egyéni
19 perce

Gyász: elhunyt Szabó Ferenc Eb-ezüst- és -bronzérmes cselgáncsozó

Egyéb egyéni
26 perce

A MOB szerint a havas sportágakban hét-nyolc magyar esélyes a téli olimpiai indulásra

Egyéb egyéni
32 perce

Dupla csapás a Bayern Münchenre, Alphonso Davies és Dayot Upamecano is hosszú időre kidőlt

Német labdarúgás
44 perce

Marco Rossi üzent a törökök elleni visszavágó után: Minden kritikát megértek és elfogadok, amíg az kulturált

Magyar válogatott
47 perce

A Red Bull már Japán előtt megválik Lawsontól; Verstappen nem örül – sajtóhír

F1
1 órája

Botswana atlétikai világbajnokságot rendez

Atlétika
1 órája

Ovecskin hat gólra a rekorddöntéstől, a Winnipeg bejutott a rájátszásba

Amerikai sportok
1 órája
Ezek is érdekelhetik