Internazionale: A játékvezető tönkretette a mérkőzésünket - Ranieri

Vágólapra másolva!
2011.10.02. 11:03
Címkék
Hazai pályán szenvedett háromgólos (3–0) vereséget az olasz Internazionale labdarúgócsapata a bajnokság 6. fordulójában a Napolitól. A milánóiak minden haragja egy ember, a játékvezető Gianluca Rocchi nyakába zúdul.

„Az első félidőben jól játszottunk, aztán Obi megkapta a sárga lapját egy olyan szabálytalanságért, ami nem is volt az, hiszen a labdát találta el. Utána pedig büntetőt kaptunk a tizenhatoson kívüli szabálytalanságért. A játékvezető tönkretette a mérkőzésünket” – bosszankodott az Intert edző Claudio Ranieri a lefújást követően.Claudio Ranieri a lefújást követően.

A szakember a közelmúltban foglalta el a milánói kispadot, és első vereségét szenvedte el. Ranieri a Bologna elleni idegenbeli bajnoki sikert követően (3–1), a moszkvai BL-meccset is megnyerte a CSZKA (3–2) ellen.

Az első félidő hajrájában történtek igencsak kicsapták a biztosítékot a milánóiaknál, a reklamáló Ranierit el is küldték a kispadtól. A történethez tartozik, hogy a Napoli nem a büntetőből szerzett vezetést, mert Marek Hamsík tizenegyesét Júlio César hárította, a kipattanónál viszont tehetetlen volt: az argentin Hugo Campagnaro a hálóba bombázott. Igaz, már akkor a tizenhatoson belül tartózkodott, amikor Hamsík még nem lőtte el a labdát, ami szabálytalan. A vezetőedző természetesen ezt a magas labdát is lecsapta...

„A büntetőrúgás elvégzése előtt több játékos tartózkodott a tizenhatoson belül. Ezzel csak azt mondom: tartsuk be a szabályokat, vagy tegyünk úgy, mintha azok nem is lennének. Csodálkoznak, ha ezek után annyira idegesek voltunk? A játékvezető ezekkel a döntéseivel darabokra törte a munkánkat. Egyértelmű, hogy Rocchi nagyon nem volt formában. Húszéves edzői munkásságom során nagyon ritkán panaszkodtam a játékvezetőre, ellenben mindig szokásom volt elmondani azt, amit gondolok.”

Az edző azért közvetetten szakmázott is egy keveset.

„Most nagyon messze vagyunk a bajnoki cím megszerzésétől, de talán a bajnokság hajrájában mi is harcban lehetünk még a scudettóért. Mi mindenesetre ezért dolgozunk.”

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik