Juventus: Conte távozásával kútba esik Morata igazolása?

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.07.16. 16:29
Spanyol lapértesülés szerint kétségessé vált Álvaro Morata Torinóba szerződése, miután a Juventus korábbi vezetőedzője, Antonio Conte lemondott a posztjáról.

Az As szerint a fiatal spanyol támadó átigazolása ezzel komplikálttá vált. Morata ismét a madridiakkal edz, ám az első csapattól külön, miután megegyezett a Juventusszal.

Az U19-es és U21-es világbajnok csatár arra várt, hogy az együttesek megállapodjanak egymással a vételárról, de Conte volt az, aki szorgalmazta az Olaszországba szerződését, a tréner távozásával pedig veszélybe kerülhet a transzfer.

Ugyanakkor más hírek szerint a Juventus küldött egy üzenetet Moratának, hogy továbbra is meg szeretné szerezni, mivel a klub, és nem az edző döntése volt az átigazolás.

Abban az esetben, ha a torinói csapattal nem jönne létre az egyezség, a 21 éves játékos a Wolfsburg és a Villarreal ajánlata közül is válogathat.

Legfrissebb hírek

Két olasz játékosért is harcba szállhat a Milan

Olasz labdarúgás
2025.04.11. 19:39

Rendkívüli nyitás a német játékospiacon is a klubvilágbajnokság előtt

Német labdarúgás
2025.04.02. 10:42

Egygólos előnyt szerzett az Atlético elleni párharc első felvonásán a Real Madrid

Bajnokok Ligája
2025.03.04. 23:00

Egy gól és más semmi – Vlahovics góljával győzött a Juventus a Cagliari otthonában

Olasz labdarúgás
2025.02.23. 22:40

Mbappé mesterhármasával odahaza is győzött a Real Madrid, és kiütötte a BL-ből a Cityt

Bajnokok Ligája
2025.02.19. 23:00

Világbajnokot szerződtetett Ricardo Moniz svájci csapata

Minden más foci
2025.02.12. 12:37

Lengyel válogatott labdarúgóval erősít Sallai Roland csapata

Minden más foci
2025.02.10. 18:19

Ingyen lehet a Monzáé a korábbi csodagyerek

Olasz labdarúgás
2025.02.07. 18:22
Ezek is érdekelhetik