Milan: Seedorftól elköszöntek, Inzaghi az új vezetőedző

Vágólapra másolva!
2014.06.09. 14:38
null
Filippo Inzaghi (jobbra) váltja Clarence Seedorfot a Milan kispadján (Fotó: Action Images)
A Milan labdarúgócsapatának vezetői felmentették a munkavégzés alól Clarence Seedorfot, és Filippo Inzaghit nevezték ki vezetőedzőnek.

 

A Milan hivatalos közleményben tudatta, hogy Clarence Seedorftól megváltak, és az első csapat irányításával Filippo Inzaghit bízták meg. A világbajnok extámadó szerződése 2016. június 30-ig szól.

Seedorf az első edzői munkáját kapta meg januárban, amikor Massimiliano Allegri kirúgása után leült a Milan kispadjára. Csodát azonban ő sem tudott tenni, irányításával a nyolcadik helyre futottak be Mario Balotelliék a Serie A-ban, a BL-nyolcaddöntőben pedig simán alulmaradtak az Atlético Madriddal szemben.

Seedorf szerződése még két évig érvényes volt, így elvileg 10 millió euró járna neki, de elképzelhető, hogy kisebb végkielégítésben állapodott meg a klubbal.

Inzaghi eddig a Milan juniorcsapatával ért el szép eredményeket, felnőtt szinten ez az első vezetőedzői állása.

„Nagyon boldog vagyok, felejthetetlen nap számomra a mai – mondta kinevezését követően Inzaghi. – Köszönöm Silvio Berlusconi elnök és a klub bizalmát, hogy ilyen rangos feladattal bíztak meg engem. Büszke vagyok rá, hogy annak csapatnak az edzője lehetek, amelyet éveken át szolgáltam. A Milan rengeteg örömöt és felejthetetlen pillanatot okozott nekem.”

„Ahogy játékosként és az ifjúsági csapat edzőjeként, úgy az első csapat trénereként is mindent megteszek a klubért, szenvedéllyel és eltökélten végzem majd a munkámat. Hatalmas ölelés minden szurkolónknak. Forza Milan!” – tette hozzá a 40 esztendős szakember, aki a Milanból vonult vissza, melyet 2001 és 2012 között erősített.

Legfrissebb hírek

Serie A: fiatal argentin sztárt csábítana el a tartományi riválistól az Inter – sajtóhír

Olasz labdarúgás
7 órája

Marco Rossi: A jó eredményekkel az elvárások is nőttek

Magyar válogatott
2025.10.22. 10:14

Kórházba került a Bologna vezetőedzője, nem lesz ott a bukaresti El-meccsen

Olasz labdarúgás
2025.10.21. 17:16

Serie A: hiába vezetett korán a Cremonese, az Udinese pontot rabolt az otthonából

Olasz labdarúgás
2025.10.20. 22:51

Meg vannak számlálva a Juve mesterének napjai – sajtóhír

Olasz labdarúgás
2025.10.20. 11:35

Rafael Leao duplájával a Milan élre ugrott a Fiorentina-meccs után

Olasz labdarúgás
2025.10.19. 22:59

Fabregas csapata legyőzte a Juventust, már csak az Atalanta veretlen

Olasz labdarúgás
2025.10.19. 20:39

Bonny korai gólja döntött, az Inter mindhárom pontot elvitte a Stadio Olimpicóból

Olasz labdarúgás
2025.10.18. 22:55
Ezek is érdekelhetik