Mourinho már a Real erősítésén gondolkodik

Vágólapra másolva!
2010.05.21. 13:32
null
Mourinho már a Real megerősítésére gondol (Fotó: Action Images)
Címkék
A jelenleg még a Catania vezetőedzői posztját betöltő Szinisa Mihajlovics Madridban tekinti meg a Bajnokok Ligája döntőjét, ahol olasz lapértesülés szerint tanulmányozza leendő csapatát, a Bayern München ellen pályára lépő Internazionalét, miközben a milánói klub jelenlegi mestere, José Mourinho szintén olasz forrás szerint már azon gondolkodik, hogyan erősíthetné meg a Real Madrid keretét.
Az olasz lapok már kész tényként kezelik, hogy a portugál szakember a „királyi gárdánál” folytatja edzői pályafutását, ahova vinné magával jelenlegi két játékosát, a már régóta a Real látókörében lévő brazil jobbhátvédet, Maicont, valamint a 22 találattal az olasz góllövőlista második helyén végző argentin Diego Militót. Igaz utóbbitól az olasz együttes a forrás szerint vonakodna megválni.

Mourinho a két interes mellett még egy játékost szerződtetne Olaszországból, a Lazio 24 éves, 10-szeres szerb válogatott balhátvédjét, Alekszandar Kolarovot, akit a téli átigazolási szezonban a milánói klubhoz is igyekezett már csábítani, ám a felek akkor nem tudtak megállapodni egymással.

A lapok a 41 éves Szinisa Mihajlovicsot tartják a legesélyesebbnek José Mourinho utódjának, aki az Il Corriere dello Sport értesülése szerint a helyszínen már mint az Inter új vezetőedzője tekinti meg a Bayern elleni finálét, hogy a csapatot figyelve olyan információkat szerezzen, amelyek befolyásolhatják az olasz klub nyári átigazolási stratégiáját.

Massimo Moratti a hírek szerint hétfőn találkozik Milánóban a szerb trénerrel, hogy tárgyaljon a Mourinho esetleges távozásával felszabaduló vezetőedzői posztról. A lap továbbá tudni véli, hogy az elnök legkésőbb szerdán nyilvánosságra hozná az Inter leendő edzőjének nevét.
Legfrissebb hírek

Az argentinok elleni vereség után menesztették a brazilok szövetségi kapitányát

Minden más foci
31 perce

Szombati sportműsor: NB I-es forduló; a csúcsligákból képernyőn a Bayern, a Real, az Atlético és a Juve

Birkózás
34 perce

A legjobbkor pörgött fel a Real Madrid, sorozatban negyedszer is nyert a férfi kosár Euroligában

Kosárlabda
35 perce

Bernd Storck: A 2016-os Eb gyönyörű utazás volt; Szabics Imre: Megígértem apámnak…

E-újság
39 perce

Óda a zsenihez – Csinta Samu publicisztikája

Spanyol labdarúgás
54 perce

Két összeillő ember – Kovács Erika jegyzete

Téli sportok
54 perce

Műkorcsolya-vb: huszonnegyedik lett a ritmustáncban a magyar jégtáncos kettős

Téli sportok
1 órája

A játékosok előtt, az öltözőben közölték Rosta Miklósék edzőjével, hogy távoznia kell

Kézilabda
1 órája
Ezek is érdekelhetik