Olaszország: Prandelli haragszik, de számít Balotellire

Vágólapra másolva!
2013.10.03. 11:35
Mario Balotelli is ott lesz az olasz labdarúgó-válogatott Dánia és Örményország ellen készülő keretében. Ezt Cesare Prandelli szövetségi kapitány erősítette meg egy televíziós interjúban.

„Balotelli megérdemelte az eltiltást, ugyanakkor ha nem hívnám meg, akkor dupla büntetés lenne egy vétség miatt – mondta Prandelli a Milan-csatárról, aki a bajnokságban hárommeccses eltiltását tölti. – Hogy haragszom-e Marióra? Igen, mint mindazok, akik szeretik őt.”

A squadra azzurra október 11-én Dániában lép pályára, míg négy nappal később Örményországot fogadja, a válogatott számára azonban különösebb tétje már nincs a találkozóknak, ugyanis Olaszország a csehek elleni győzelemmel biztossá tette helyét a világbajnoki mezőnyben.

A squadra azzurra október 11-én Dániában lép pályára, míg négy nappal később Örményországot fogadja, a válogatott számára azonban különösebb tétje már nincs a találkozóknak, ugyanis Olaszország a csehek elleni győzelemmel biztossá tette helyét a világbajnoki mezőnyben.

 

Legfrissebb hírek

Serie A: hiába vezetett, a végén kikapott a Milan Bolognában

Olasz labdarúgás
2025.02.27. 22:44

Kiesett a címvédő: a Juventus tizenegyesekkel búcsúzott az Olasz Kupától

Olasz labdarúgás
2025.02.26. 23:08

Egy gól és más semmi – Vlahovics góljával győzött a Juventus a Cagliari otthonában

Olasz labdarúgás
2025.02.23. 22:40

Serie A: Lookman duplával üzent Gasperininek, az Atalanta kiütéssel győzött

Olasz labdarúgás
2025.02.23. 20:05

Kapitális hibája után kikapott a Comótól a Napoli

Olasz labdarúgás
2025.02.23. 16:58

Hajrágólokkal nyert a Genoa a Venezia ellen

Olasz labdarúgás
2025.02.17. 22:59

Elmaradt előzés: az Inter elbukta a Juventus elleni rangadót

Olasz labdarúgás
2025.02.16. 22:39

Serie A: az Inter kikapott a Fiorentinától a folytatott meccsen, és nem érte be a Napolit

Olasz labdarúgás
2025.02.06. 22:30
Ezek is érdekelhetik