Paprikás hangulatú mérkőzésen kapitulált a Milan

Vágólapra másolva!
2011.05.10. 23:00
null
Migliaccio (8) szerezte a Palermo vezető gólját a Milan ellen (Fotó: Reuters)
Címkék
A labdarúgó Olasz Kupa elődöntőjének visszavágóján a Palermo hazai pályán 2–1-re legyőzte a bajnokságot korábban megnyerő AC Milant, így bejutott a sorozat fináléjába, miután az első mérkőzésen Milánóban 2–2-re végeztek a felek. A mérkőzést mindkét gárda tíz emberrel fejezte be.

A mérkőzést az AC Milan bajnokhoz méltóan kezdte: a 3. percben egy tetszetős támadás végén Andrea Pirlo passzolt Robinhóhoz, aki mintegy nyolc méterről tüzelt kapura, kísérlete épphogy a keresztléc fölé vágódott.

Ezután magára talált a Palermo, és az 5. percben Javier Pastore vétette észre magát: Mattia Cassani bal oldali beadását az ötös sarkáról fejelte kicsivel a kapu fölé. A 10. percben ismét Pastore veszélyeztetett, 22 méterről leadott lövése kellemetlenül pattant fel Christian Abbiati előtt, a rutinos kapus azonban hárította azt.

A 15. percben ismét az argentin csatár került helyzetbe: mintaszerű Palermo-támadás végén Giulio Migliaccio adott középre, Abel Hernández fejjel tálalt Pastore elé, aki mintegy tizenhat méterről kapásból az oldalhálóba bombázott.

A 20. percben a milánóiak irányítója, Pirlo előtt adódott lehetőség: 20 méterre a Palermo kapujától szabadrúgáshoz jutottak a piros-feketék, és a 31 éves játékos lövését Sirigu hárította.

Az első játékrész második felében csökkent az iram, a csapatok visszavettek a tempóból, inkább a mezőnyjáték dominált. A 45. percben Luca Antonini kapott egy kemény rúgást a jobb térdére, amely után hordágyon hagyta el a pályát, helyére Daniele Bonera állt be.

Említésre méltó esemény már nem történt az első félidőben, így – a Palermo számára kedvező – 0–0-s döntetlennel vonulhattak pihenőre a csapatok.

A fordulás után a Palermo ragadta magához a kezdeményezést, a 48. percben Hernández mintegy 22 méterről tüzelt kapura, lövése épphogy elment Abbiati kapuja fölött.

Az 50. percben Alexander Pato forgolódott a Palermo tizenhatosán belül, ügyesen tartotta a labdát két védő szorításában, majd hét méterről leadott lövése keresztbe elsuhant a hazaiak kapuja előtt.

A 63. percben megszerezte a vezetést a Palermo: Joszip Ilicsics jobb oldali szögletére középen remekül érkezett Migliaccio, és előrevetődve öt méterről a Milan kapujába fejelt – Thiago Silva és Abbiati csak nézték a kapufa segítségével hálóba vágódó labdát. 1–0

Massimiliano Allegri vezetőedző a gólszerzés reményében (két gólra lett volna szüksége csapatának) pályára küldte Zlatan Ibrahimovicot Clarence Seedorf helyett.

A 72. percben végleg megpecsételődött a Milan sorsa: Ilicsics kapott remek labdát Pastorétól, majd betört a vendégek tizenhatosán belülre, Marc van Bommel azonban szabálytalanul állította meg a ziccerbe került játékost, a játékvezető ezért piros lappal jutalmazta, míg a szicíliaiak büntetőhöz jutottak, amelyet Cesare Bovo magabiztosan értékesített. 2–0

Három perccel később a Palermo is tíz emberre fogyatkozott: Pato vett át hosszan egy labdát, a mérkőzés második gólját szerző Bovo pedig nagyon csúnyán fejbe rúgta a brazil csatárt, amiért a bíró egyből piros lapot mutatott fel neki.

A 81. percben Ibrahimovic veszélyeztetett: az ötös jobb sarkáról tüzelt a svéd válogatott támadó, a labda két kapufát is érintve azonban nem haladt át a gólvonalon, így felszabadítottak a hazai védők.

Egy perccel később Mathieu Flamini is kis híján gólt szerzett: Milan-támadás végén pattant a labda a 27 éves futballista elé, aki mintegy 14 méterről célozta meg a rövid alsó sarkot, Sirigu azonban bravúrral hárított.

A 94. percben Ibrahimovic és Antonio Cassano összjátékából született a Milan szépítő találata: Cassano próbálta megjátszani Ibrahimovicot, labdája egy védő lábáról pattant a svéd válogatott csatár elé, aki mintegy hat méterről átemelte a kimozduló Sirigu fölött. 2–1

A Palermo 1979 után jutott újra a fináléba, így története harmadik kupadöntőjét játszhatja. A másik ágon a Roma és az Internazionale néz farkasszemet, az első mérkőzésen a fekete-kékek 1–0-ra győztek idegenben, a visszavágót szerdán rendezik.

PALERMO–MILAN 2–1
OLASZ KUPA
ELŐDÖNTŐ, VISSZAVÁGÓ
Palermo–Milan 2–1 (Migliaccio 63., Bovo 73. – 11-esből, ill. Ibrahimovic 94.)
Továbbjutott: a Palermo, 4–3-as összesítéssel
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik