Serie A: Rossi az új edző a Sampnál; megvan Cosmi utódja

Vágólapra másolva!
2012.12.17. 16:22
A Siena után a Sampdoria is edzőt váltott az olasz élvonalban. A genovai labdarúgócsapatnál Delio Rossi váltotta Ciro Ferrarát. A hétfőn szintén edzőváltást bejelentő Sienánál megnevezték a távozó Serse Cosmi utódját.

Az olasz Serie A-ban 17 forduló után 14. helyen álló Sampdoria vezetősége menesztette Ciro Ferrara vezetőedzőt, akinek helyét Delio Rossi foglalja el.

Ferrara irányításával öt győzelmet, három döntetlent és kilenc vereséget jegyzett a genovai klub. Rossi a legutóbbi szezonban a Fiorentinát irányította, korábban pedig dolgozott a Samp városi riválisánál, a Genoánál is.

A Sampdoria a sportigazgatóját is leváltotta: Aldo Sensibile helyét Carlo Osti foglalja el.

Arról már korábban beszámoltunk, hogy ma a sereghajtó Siena is edzőt váltott, és azóta Serse Cosmi utódját is megnevezték, aki a sajtó által korábban beharangozott Giuseppe Iachini lett – ő az előző szezonban éppen a Sampdoriánál dolgozott.

Legfrissebb hírek

Cassano: Akár BL-t nyer az Inter, akár nem, az idénye akkor is kudarc

Bajnokok Ligája
2025.05.06. 18:45

Aleksander Ceferin szerint szörnyű az olasz labdarúgás infrastruktúrája

Olasz labdarúgás
2025.05.06. 15:39

Gyenge játékkal fordított a Milan a Genoa ellen, Leao volt a hős

Olasz labdarúgás
2025.05.05. 22:55

A BL-szereplés kivívásától függhet Igor Tudor sorsa a Juventusnál – sajtóhír

Olasz labdarúgás
2025.05.05. 12:23

Serie A: unalmas döntetlent játszott Bolognában a Juventus

Olasz labdarúgás
2025.05.04. 22:58

A Pisa 34 év után tért vissza az olasz élvonalba

Olasz labdarúgás
2025.05.04. 22:11

Dovbik fejese döntött, a Roma legyőzte a Fiorentinát

Olasz labdarúgás
2025.05.04. 20:39

Halálra késelték az Atalanta egyik szurkolóját

Olasz labdarúgás
2025.05.04. 17:41
Ezek is érdekelhetik