UEFA: Francesco Totti elnöki díjat kapott

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2017.06.01. 20:00
Az AS Roma csapatától 25 év után távozó Francesco Totti megkapta az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) elnöki díját csütörtökön.

„Egyszerűen fenomenális! Biztos vagyok benne, hogy megérdemli a díjat” – mondta Aleksander Ceferin, az UEFA elnöke Cardiffban. Hozzátette, ezzel a kitüntetéssel a kiemelkedő teljesítményeket, a szakmai és emberi kiválóságot, a példamutató életutat ismerik el, és Totti esetében különösen a klubhűségét.„Egyszerűen fenomenális! Biztos vagyok benne, hogy megérdemli a díjat” – mondta Aleksander Ceferin, az UEFA elnöke Cardiffban. Hozzátette, ezzel a kitüntetéssel a kiemelkedő teljesítményeket, a szakmai és emberi kiválóságot, a példamutató életutat ismerik el, és Totti esetében különösen a klubhűségét.

Francesco Totti – aki 2006-ban az olasz válogatottal világbajnok lett – múlt vasárnap játszotta utolsó mérkőzését az AS Romában, amelynek színeiben 786-szor lépett pályára és 307 gólt rúgott. Egész pályafutása a fővárosi klubhoz kötődik, amelynek felnőtt csapatában 1993-ban mutatkozott be.

A díjat 2014 után ítélték oda ismét, korábban többek között Franz Beckenbauer, Eusebio és Alfredo Di Stéfano is megkapta.

Ceferin arról is beszélt az UEFA végrehajtó bizottságának ülése után, hogy szeretné, ha létrehoznák az európai labdarúgó hírességek csarnokát.

„A következő néhány hónapban meghatározzuk a kritériumokat. Számos játékos, aki Európában futballozott és fantasztikus pályafutást tudhat maga mögött, helyet érdemel a hírességek csarnokában” – közölte.

Legfrissebb hírek

Európa-liga: megbüntette az Athletic Bilbaót az UEFA

Európa-liga
Tegnap, 17:00

Egy korszak véget ér? Új stadion építését tervezi a Napoli – hivatalos

Olasz labdarúgás
2025.07.26. 19:47

A Rijeka vagy a Ludogorec lesz a Ferencváros ellenfele a BL-selejtezőben, ha túljut a Noán

Bajnokok Ligája
2025.07.21. 12:10

Kl: megvan, mikor rendezik a Paks, az ETO és a Puskás Akadémia selejtezőit

Európa-konferencialiga
2025.07.18. 21:27

Rosszul címzett e-mail is közrejátszott a DAC Kl-kizárásában

Európa-konferencialiga
2025.07.17. 12:25

Bundázás miatt tíz év eltiltást kapott a montenegrói FK Arszenal Tivat

Minden más foci
2025.07.16. 18:24

A Sportdöntőbíróság elutasította a DAC fellebbezését

Európa-konferencialiga
2025.07.14. 19:29

Kulcsár Katalin újabb mérkőzést vezet a női Eb-n

Minden más foci
2025.07.05. 10:17
Ezek is érdekelhetik