Sör, EPO, csalók – olimpiai doppingbotrányok

Knud ENEMARK-JENSEN (1960)
Az olimpiatörténet első ismert doppingolója a dán kerékpáros, Knud Enemark-Jensen volt, az ő büntetésénél súlyosabb azonban nem létezik – az életével fizetett a csalásért. A már a televízió nyilvánossága előtt zajló 1960-as római olimpiának mindjárt az első napján történt Enemark-Jensen tragikus halála: az országúti kerékpáros csapatversenyen leesett a biciklijéről, és többé nem kelt fel a földről. A hivatalos verzió szerint koponyatörés végzett vele, később viszont kiderült, hogy doppingolt, így tulajdonképpen ő a tiltott szerek első áldozata.

Hans-Gunnar LILJENWALL (1968)
A svéd öttusázó, Hans-Gunnar Liljenwall valószínűleg minden idők legvagányabb és egyben legostobább doppingolója volt az olimpiáknak. Mindenesetre az biztos, hogy ő volt az első, akit kizártak a játékokról Mexikóvárosban. Hogy mi volt az ő teljesítményfokozója? Célzóvíz, avagy két korsó sör, amit a lövészet előtt gurított le. A hülyesége miatt pedig a svéd öttusacsapat elveszítette a megszerzett bronzérmét. Erre biztos nem ivott a társakkal a verseny után...

Kornelia ENDER (1976)
A 70'-es években olyan erősek voltak a kelet-német sportolók, mint Popeye a tengerész, csakhogy őket spenót helyett teljesítményfokozó szteroidokkal tömték. Akkoriban ugyanis nem számított, milyen áron, csak az, hogy felülmúlják Nyugat-Németország versenyzőit. A számlát viszont évekkel később benyújtotta az élet: a mérgezett olimpikonokat májrák, pszichológiai problémák, hormonális zavarok, vagy éppen meddőség kínozta. A berlini fal 1989-es lebontása után Kornelia Ender vallott színt. Az 1972-es müncheni játékokon négy ezüstöt, majd négy évvel később Montrealban négy aranyérmet szerző úszót már 13 éves korától injekciózták.

Ben JOHNSON (1988)
„A nevem Benjamin Sinclair Johnson Junior, és ötven, vagy akár száz évig is élő világrekordot futottam” – kezdte a sajtótájékoztatót Ben Johnson, miután 9,79 másodperces időeredménnyel nyerte a 100 méteres síkfutás fináléját a szöuli olimpián.

A gond csak az volt, hogy három nappal később elvették tőle az aranyérmet, mivel megbukott a doppingteszten, amely alapján szteroidokat használt. Így a kanadai mögött eredetileg a második helyen végző amerikai bajnok, Carl Lewis 9,92-es ideje lett a hivatalos olimpiai csúcs. Johnson egyébként is tévedett: a jamaicai Usain Bolt 2009-ben (bőven ötven éven belül) állította fel a táv jelenlegi, 9,58-as rekordját.

Mary DECKER (1996)
A világcsúcsokat felállító és két vb-címet nyerő amerikai futó1984-ben egyértelmű esélyesként rajtolt a 3000 méteres futás döntőjében, ám a mezítlábas Zola Budd ütközött vele, így sérülés miatt nem tudta befejezni a távot. Már az sem volt az olimpiai eszméhez méltó, hogy akkor nem fogadta el Budd bocsánatkérését, az meg végképp nem, hogy az 1996-os atlantai játékokon csaláson érték. 37 évesen kvalifikálta magát az 5000 méteres versenyszámra, ám a tesztoszteronszintje magasabb volt a normálisnál, ezért kizárták.

Marion JONES (2000)
Amiben rajthoz állt Marion Jones a sydneyi játékokon, abban érmet szerzett: 100 és 200 méteres síkfutásban, illetve a 4*400-as váltó tagjaként aranyat, a 4*100-as váltóval, valamint távolugrásban pedig bronzérmet nyert.

Nem csoda, hogy az olimpia sztárja lett, főleg azok után, hogy még azzal a lelki teherrel is megküzdött, hogy közvetlenül a verseny előtt eltiltották súlylökő férjét, C. J. Huntert doppingolásért. Később aztán kiderült, Marion sem volt ártatlan bárányka, illegális szteroidhasználat miatt elvették mind az öt érmét. Plusz, mivel megvezette az ellenőröket, még hat hónap börtönbüntetést is kapott.

Kosztasz KENTERISZ és Ekaterini TANU (2004)
Athén már olimpiai lázban égett, amikor a nyitóünnepségre készülő görög népet sokkolta két nemzeti hősük, Kosztasz Kenterisz és Ekaterini Tanu doppingbotránya. Előbbi Sydneyben aranyérmet nyert a férfiak 200 méteres síkfutásában, míg utóbbi második lett a nők között 100 méteren, így a hazai játékokon is favoritnak számítottak. Azonban még az előfutamig sem jutottak el, mivel elmulasztottak egy doppingellenőrzést, amiért kizárták őket. Az atléták azzal védekeztek, hogy motorbalesetet szenvedtek, ezért nem értek oda a tesztre, de az ingatag lábakon álló sztori nem hatotta meg a döntéshozókat.

Rashid RAMZI (2008)
Történelmi tettet hajtott végre Rashid Ramzi Pekingben, hiszen azzal, hogy megnyerte az 1500 méteres síkfutás döntőjét a kenyai Asbel Kipruto Kiprop előtt, Bahrein valaha volt első olimpiai aranyérmét nyerte. Az ő szemszögéből szerencsétlenség, hogy a doppingellenőröknek jogosultságuk van a sporttörténelem átírására, mivel a verseny után elvégzett tesztje pozitív lett. A szervezetében EPO-t találtak – a kerékpárosoknál is gyakran alkalmazott „trükk” drámai állóképesség növekedést eredményez. Mivel ez tilos, Ramzi és Bahrein elvesztette az aranyérmét.

Alex SCHWARZER (2012)
A londoni olimpián a legtöbb ember a kínai csodaúszó, Je Si-ven teljesítményén akadt fenn, aki nemcsak világcsúccsal nyerte a 400 méteres vegyesúszást, hanem az utolsó hosszon gyorsabb volt, mint a szám férfi győztese, Ryan Lochte. Azonban az egyelőre csak találgatás, hogy a gyanús eredményt növekedési hormon támogatásával érte volna el a 16 éves lány.

Ugyanakkor London sem múlt el bizonyított vétségek nélkül: a legnagyobb bukó az olasz Alex Schwarzer volt, aki címvédőként érkezett az 50 kilométeres gyaloglásra, ám EPO-használat miatt kizárták. Csakúgy, mint a hetedik helyen végző amerikai dzsúdóst, Nicholas Delpopolót.

ATHÉNI MAGYAR BOTRÁNYOK
A magyar olimpikonok a 2004-es athéni olimpián sorozatos doppingbotrányba keveredtek, amely miatt három érmet is elvesztettek. Annus Adrián (képünkön balra) kalapácsvetésben, klubtársa, Fazekas Róbert (jobbra) diszkoszvetésben végzett az első helyen, azonban doppingvétség miatt mindkettejüktől elvették az aranyat (pontosabban Fazekas meg sem kapta azt). A súlyemelő Gyurkovics Ferenc a bronzérmének mondott búcsút, miután pozitív mintát szolgáltatott, Kecskés Zoltán pedig ugyanebből az okból el sem indulhatott.

SZALAY ATTILA