Hosszú Katinka 200 vegyesen arany-, Kenderesi Tamás 200 pillangón bronzérmes!

Vágólapra másolva!
2016.08.10. 03:01
Hosszú Katinka 200 m vegyes úszásban megszerezte önmaga harmadik, a magyar csapat negyedik olimpiai bajnoki címét Rióban. Kenderesi Tamás bronzérmes, Cseh László hetedik lett 200 m pillangón. Utóbbi számot az amerikai Michael Phelps nyerte meg, aki ezzel a 20. olimpiai aranyérmét gyűjtötte be. Szilágyi Liliána a 10. időt úszta a női 200 m pillangó elődöntőjében, így nem jutott döntőbe. A nap utolsó döntőjében az amerikai 4x200-as gyorsváltó tagjaként Phelps elkönyvelhette 21. olimpiai aranyérmét.

NŐI 200 M VEGYESNŐI 200 M VEGYES

Nem kellett izgulnunk. Hosszú Katinka esélyeshez méltó úszással, olimpiai csúccsal szerezte meg harmadik olimpiai aranyérmét. Gyakorlatilag végig vezetett, a brit Siobhan-Marie O'Connor utolsó ötvenen indított támadását is könnyedén verte vissza.

„Még mindig nem fogom fel, hogy háromszoros olimpiai bajnok vagyok. Mondjuk, az volt a cél, hogy úgy ússzak itt, mint egy átlagos versenyen – mondta Hosszú, aki saját bevallása szerint amit lehetett, mindent elrontott 200 méter vegyesen, példaként említette a fordulókat és a rajtot. „Nagy szerencse és a sok munkának köszönhető, hogy így is nyertem.”

Hosszú ezzel beállította Egerszegi Krisztina magyar rekordját az egy olimpián szerzett úszóaranyérmek tekintetében: a legendás Egér 1992-ben Barcelonában 100 és 200 méter háton, valamint 400 méter vegyesen nem talált legyőzőre. A sportágtól független magyar csúcs Keleti Ágnes nevéhez fűződik, a fantasztikus tornász 1956-ban Melbourne-ben négy aranyat nyert. Hosszú akár ezt is beállíthatja, hiszen Rióban még egy egyéni számban, 200 méter háton ugrik vízbe – szintén éremesélyesként.

RIO 2016
ÚSZÁS
NŐI 200 M VEGYES
1. Hosszú Katinka 2:06.58 – olimpiai csúcs

2. Siobhan-Marie O'Connor (Nagy-Britannia) 2:06.88
3. Madeline DiRado (Egyesült Államok) 2:08.79
4. Melanie Margalis (Egyesült Államok) 2:09.21
5. Alicia Coutts (Ausztrália) 2:10.88
6. Sydney Pickrem (Kanada) 2:11.22
7. Viktorija Andrejeva (Oroszország) 2:12.28
8. Je Si-ven (Kína) 2:13.56
...
10. Jakabos Zsuzsanna 2:11.69


FÉRFI 200 M PILLANGÓ

Cseh László elsőként fordult a nyitó ötven méter után, az erős kezdés azonban később visszaütött, a végére elfáradt. Michael Phelps átvette a vezetést, és meg is őrizte azt. Kenderesi Tamás gyenge rajt után ismét az utolsó hosszon robbantott, és 25 méterrel a vége előtt már látszott, hogy érmet szerez. A 20. olimpiai aranyát megszerző Phelpset nem lehetett megverni, és mivel a benyúlás a japán Szakai Maszatónak sikerült jobban, Kenderesi harmadik lett, az első olimpiáján! Cseh hetedikként csapott célba.

Phelps négy századdal előzte meg Szakait, ilyen kis különbséggel korábban senki sem nyert olimpiát férfi 200 m pillangón.

„Fantasztikus volt. Nagyon meglepődtem, hogy sikerült érmet szereznem, hihetetlenül boldog vagyok – mondta Kenderesi Tamás az M4 Sportnak. – Az utolsó öt méter eléggé »csípett«, ott már gondolkodtam, hogy mit kellene csinálni. Azt hiszem, a szívem vitt be. Elfáradtam, rám férne egy-két sajtburesz… A többiek nagyon rá voltak feszülve a dologra, én próbáltam inkább élvezni a versenyt, csak azt hozni, amit tudok. Ez sikerült. Az izgulásos téma görcsössé vált a többiekben, szerencsére én az utóbbi időszakban ki tudtam zárni. Volt bennem izgalom, de görcsösség nem, ennek nagyon örülök. Nem egyszerű időszakon vagyok túl, nagyon köszönöm mindenkinek, aki segített nekem és hozzájárult ehhez a sikerhez.”



„Nem tudom, mi történt velem az utolsó ötven méteren, nagyon elfáradtam – nyilatkozta Cseh László az M4 Sportnak. – Belülről jónak éreztem, meg kell néznem a részidőket, de ez borzasztó úszás volt. Örülök, hogy Kenderesi Tomi harmadik lett, nagyon megérdemelte, gratulálok neki, ám tőlem ez nagyon-nagyon rossz úszás volt. Ilyen időeredményt sorozatterheléses versenyen szoktam úszni. Nagyon rossz volt. Ez van, majd száz pillangón…”

Cseh László (balra) és Kenderesi Tamás a 200 m pillangó döntője után (Fotó: Szabó Miklós)
Cseh László (balra) és Kenderesi Tamás a 200 m pillangó döntője után (Fotó: Szabó Miklós)

 

FÉRFI 200 M PILLANGÓ, A VÉGEREDMÉNY
1. Michael Phelps (Egyesült Államok) 1:53.36
2. Szakai Maszato (Japán) 1:53.40
3. Kenderesi Tamás 1:53.62
4. Chad Le Clos (Dél-Afrika) 1:54.06
5. Szeto Daija (Japán) 1:54.82
6. Viktor Bromer (Dánia) 1:55.64
7. Cseh László 1:56.24
8. Louis Croenen (Belgium) 1:57.04

NŐI 200 M, PILLANGÓ

Szilágyi Liliána a futamában a hatodik, összesítésben a 10. lett a női 200 m pillangó elődöntőjében, így nélküle rendezik meg a szám döntőjét, amelyről 12 századdal maradt le. Az előfutamban úszott idejével befért volna a legjobb nyolcba.

„Nagyon boldog vagyok, ennek az úszásnak mindent odaadtam – és most szabad vagyok!” – idézi a Magyar Úszószövetség Facebook-oldala Szilágyit.

NŐI 200 M PILLANGÓ, A DÖNTŐ MEZŐNYE
1. Madeline Groves (Ausztrália) 2:05.66 perc
2. Mireia Belmonte García (Spanyolország) 2:06.06
3. Csou Ji-lin (Kína) 2:06.52
4. Hosi Nacumi (Japán) 2:06.74
5. Csang Jü-fej (Kína) 2:06.95
6. Hali Flickinger (Egyesült Államok) 2:07.02
7. Brianna Throssel (Ausztrália) 2:07.19
8. Camille Adams (Egyesült Államok) 2:07.22
NEM JUTOTT DÖNTŐBE
10. Szilágyi Liliána 2:07.34

NŐI 200 M GYORS

Az amerikai Katie Ledecky nyerte a női 200 méteres gyorsúszás döntőjét, így már második aranyérmét ünnepelhette. A második a svéd Sarah Sjöström, a harmadik az ausztrál Emma McKeon lett.

NŐI 200 M GYORS, A VÉGEREDMÉNY
1. Kathleen Ledecky (Egyesült Államok) 1:53.73
2. Sarah Sjöström (Svédország) 1:54.08
3. Emma McKeon (Ausztrália) 1:54.92
4. Federica Pellegrini (Olaszország) 1:55.18
5. Sen To (Kína) 1:55.25
5. Bronte Barratt (Ausztrália) 1:55.25
7. Michelle Coleman (Svédország) 1:56.27
8. Charlotte Bonnet (Franciaország) 1:56.29

25. Késely Ajna 1:59.20
28. Verrasztó Evelyn 1:59.44

FÉRFI 100 M GYORS, A DÖNTŐ MEZŐNYE
1. Nathan Adrian (Egyesült Államok) 47.83 mp
2. Kyle Chalmers (Ausztrália) 47.88
3. Cameron McEvoy (Ausztrália) 47.93
3. Santo Condorelli (Kanada) 47.93
5. Caeleb Dressel (Egyesült Államok) 47.97
6. Pieter Timmers (Belgium) 48.14
7. Scott Duncan (Nagy-Britannia) 48.20
8. Marcelo Chierighini (Brazília) 48.23

FÉRFI 200 M MELL, A DÖNTŐ MEZŐNYE
1. Vatanabe Ippei (Japán) 2:07.22 perc – olimpiai csúcs
2. Andrew Willis (Nagy-Britannia) 2:07.73
3. Josh Prenot (Egyesült Államok) 2:07.78
4. Koszeki Jaszuhiro (Japán) 2:07.91
5. Kevin Cordes (Egyesült Államok) 2:07.99
6. Anton Csupkov (Oroszország) 2:08.08
7. Marco Koch (Németország) 2:08.12
8. Dmitrij Balangyin (Kazahsztán) 2:08.20

FÉRFI 4x200 GYORSVÁLTÓ

Az amerikai váltó nagy előnnyel diadalmaskodott, utolsó embere Phelps volt, aki így már 21-szeres olimpiai bajnoknak mondhatja magát. Azzal, hogy nem Ausztrália vagy Japán nyerte meg ezt a számot, eldőlt, hogy a riói olimpia negyedik napja után Magyarország a harmadik helyen áll az éremtáblázaton.

FÉRFI 4x200 GYORSVÁLTÓ, A VÉGEREDMÉNY
1. Egyesült Államok (Conor Dwyer, Townley Haas, Ryan Lochte, Michael
Phelps) 7:00.66
2. Nagy Britannia (Stephen Milne, Duncan Scott, Dan Wallace, James Guy) 7:03.13
3. Japán (Hagino Koszuke, Ehara Naito, Kobori Juki, Macuda Takesi) 7:03.50
4. Ausztrália 7:04.18
5. Oroszország 7:05.70
6. Németország 7:07.28
7. Hollandia 7:09.10
8. Belgium 7:11.64
...
16. MAGYARORSZÁG (Bernek Péter, Kis Gergő, Grátz Benjámin, Kozma Dominik)
7:18.51

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik