Rio 2016: Kovács a 13., Földházit ledobta lova, maradt a 30.

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.08.19. 22:16
null
Földházi Zsófiát ledobta a lova (Fotó: MTI)<br />
Kovács Sarolta összesítésben a 13. a lovaglást követően, míg Földházi Zsófia egy balszerencsés esést követően a harmincadik.

 

Földházi Zsófia számára rendkívül balszerencsésen sikerült a lovaglás, a magyar versenyzőt ugyanis ledobta a hátáról a Christino névre keresztelt ló. Noha Földházi néhány másodperc után visszaült, és befejezte a kűrt, pontszámain sajnos meglátszott a hiba.

Kovács Sarolta nehezen indult, Magnifico nevű lován gyorsan összeszedett két verőhibát. A számot négy rontással fejezte be, így összesen 268 pontot kapott a produkciójáért.

Összesen öten kaptak hibátlan, 300-as pontszámot.

Földházi ezzel a lovaglással az utolsó, kombinált szám előtt összesítésben a 30., Kovács Sarolta pedig a 13. A kombináltat magyar idő szerint 23 órakor kezdik meg.

Legfrissebb hírek

Belák János: Az akadálysport még a pálya mellett futó versenybíróknak is nagy kihívás

Egyéb egyéni
1 órája

Öttusa-vk: az egyiptomi Halil 14 évesen nyert a nők közt Kairóban, Gulyás 4.

Egyéb egyéni
2025.03.01. 12:07

Öttusa: Bizakodva várjuk a döntőt – Belák János

Egyéb egyéni
2025.03.01. 07:21

Öttusa vk: Egy magyar jutott döntőbe a férfiaknál Kairóban

Egyéb egyéni
2025.02.28. 18:13

Négyből négy magyar döntős a nőknél a kairói öttusa-világkupaversenyen

Egyéb egyéni
2025.02.27. 20:06

Mindhárom magyar továbbjutott az elődöntőbe a férfiaknál a kairói öttusa-világkupaversenyen

Egyéb egyéni
2025.02.26. 19:19

Mind a négy magyar elődöntős az öttusázók kairói vk-versenyén

Egyéb egyéni
2025.02.25. 17:57

Öttusa: a felnőttek is átállnak az akadályversenyre – kezdődik a világkupaidény

Egyéb egyéni
2025.02.25. 09:51
Ezek is érdekelhetik