Rio 2016: Sidi döntős férfi légpuskában, Péni kiesett

Vágólapra másolva!
2016.08.08. 15:16
Sidi Péter a 6. helyen jutott be a nyolcas döntőbe a férfi légpuskában a riói olimpián. A versenyszám másik magyar résztvevője, Péni István a 13. helyen zárt, így lemarad a fináléról.

Az ötödik olimpiáján szereplő Sidi Péter kiegyensúlyozott teljesítményét nyújtva – mindössze egy nagyobb hibát vétve –, 625.9 körös eredményével a 6. helyen végzett a selejtezőben, így ott lesz a 17 órakor kezdődő döntőben.Sidi Péter kiegyensúlyozott teljesítményét nyújtva – mindössze egy nagyobb hibát vétve –, 625.9 körös eredményével a 6. helyen végzett a selejtezőben, így ott lesz a 17 órakor kezdődő döntőben.

Az ifjúsági olimpiai bajnok Péni István jól kezdett, két kör után ott volt az első nyolcban, ám a folytatásban – az negyedik szériát leszámítva – gyengébben lőtt, így 624.0 körös eredménnyel végzett, ezzel összesítésben a 14. helyen zárt, amivel lemaradt a fináléról.

A selejtező első helyén az olimpiai rekordot (630.2 kör) lövő olasz Niccolo Campriani végzett.

A két, előzetesen esélyesnek vélt kínai sportlövő egyaránt a selejtezőben ragadt.

„Taktikai okokból ültem le egy kicsit, tudtam, hogy nagyon jól kell lőnöm a végén. Sikerült - nyilatkozta az MTI-nek a fináléba a 6. helyen bejutó Sidi Péter. - A verseny meglepetése, hogy kínai puskás nem jutott be a döntőbe, erre senki sem gondolt. A finálé már kicsit szerencsejáték, remélem, hogy most nekem sikerül jól.”

„Összességében úgy érzem, helytálltam, egyáltalán nem voltam ideges. Az első két sorozat jól is sikerült, a harmadik végén viszont becsúszott egy 9,4-es lövés. Utána azt mondtam magamban, gyerünk, csináld tovább, tudsz te 106-ot is lőni, s egyből meg is csináltam, azt követően viszont alighanem elfáradtam. Fiatal vagyok még, kell a tapasztalat” – idézi a döntőről lemaradó Péni István szavait az MTI.

RIO 2016
SPORTLÖVÉSZET
FÉRFI LÉGPUSKA, A DÖNTŐ MEZŐNYE

1. Niccolo Campriani (Olaszország) 630.2 kör – olimpiai rekord
2. Vlagyimir Maszlennyikov (Oroszország) 629.0
3. Petar Gorsa (Horvátország) 628.0
4. Szerhij Kulis (Ukrajna) 627.0
5. Oleh Carkov (Ukrajna) 626.2
6. SIDI PÉTER (MAGYARORSZÁG) 625.9
7. Abhinav Bindra (India) 625.7
8. Ilja Csarhejka (Fehéroroszország) 625.5
...
NEM JUTOTT A DÖNTŐBE
13. PÉNI ISTVÁN (MAGYARORSZÁG) 624.0

Legfrissebb hírek

Egyénre szabott étkeztetéssel segítik az élsportolókat az olimpiai központokban

Egyéb egyéni
2025.02.27. 20:07

Hatszoros olimpiai bajnok kosárlabdázó vonult vissza

Amerikai sportok
2025.02.26. 08:52

Schmidt Ádám: A magyar sport erejében benne van a tíz olimpiai arany

Egyéb egyéni
2025.02.19. 18:25

Csipes Tamara ötmillió forintot adományozott jótékony célra

Kajak-kenu
2025.02.19. 09:00

Aggodalmak merültek fel, hogy „fapados” lesz a 2032-es olimpia

Egyéb egyéni
2025.02.18. 11:15

Dénes Eszter a döntőt célozza meg az Európa-bajnokságon

Egyéb egyéni
2025.02.17. 07:26

Sílövő-vb: Johannes Thingnes Bö a 22. aranyérmét szerezte meg

Téli sportok
2025.02.16. 17:56

„Hibáztam, sajnálom” – Milák Kristóf másfél év után megtörte a csendet

Úszás
2025.02.11. 09:40
Ezek is érdekelhetik