Mivel a Real Madrid begyűjtötte mind a három pontot az Athletic Bilbao ellen szombat kora este, a Barcának sem lehetett más a célja a sereghajtó Almería ellen – már ha nyolcpontos előnnyel akar nekivágni a jövő szombati el clásicónak Madridban. Az eltiltott Víctor Valdés és Sergio Busquets helyén ezúttal José Manuel Pinto és Gabriel Milito kezdett, míg a támadószekcióban ezúttal Bojan Krkic és Thiago Alcántara kapott helyet Lionel Messiék oldalán.
KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!
Az első félidő nem különbözött egy szokásos Barca-meccstől, ám ezúttal a katalán szurkolóknak be kellett érniük a szép, magabiztos támadófutballal és futószalagon érkező kisebb helyzetekkel. Diego Alvesnek, a vendégek kapusának csupán olykor-olykor kellett védést bemutatnia, a gránátvörös-kékek lövései jobbára elkerülték a kaput. Érzékeny veszteség lehet azonban a hazaiak számára Javier Mascherano elvesztése, aki már a 18. percben besárgult, így ő biztosan nem léphet pályára a Santiago Bernabéuban jövő héten.
Nem lehettek elégedettek viszont a hazai drukkerek a második félidő elején: egy mintaszerű kontratámadás végén Corona passzolt ballal Pinto mellett a kapuba (0–1). Ám mindössze három percig vezetett az Almería, hiszen az 52. percben Milito hosszú keresztlabdáját követően Diego Alves szabálytalanul ütötte el az első játékrészben megsérülő Krkic helyére csereként beálló David Villát, amiért a játékvezető tizenegyest adott. A büntetőt Lionel Messi magabiztosan lőtte a kapu bal oldalába. 1–1
A bajnoki szezon során negyedszer fordult elő, hogy nem a Barca szerezte az első gólt egy mérkőzésén. A katalán sztáralakulat szempontjából az eddigi három alkalommal egy-egy győzelem, döntetlen és vereség született.
Tíz perccel később már a vezető találatot ünnepelhettek a hazaiak. Messi jobb oldali szögletére a 19 esztendős Thiago érkezett jó ütemben és csúsztatott a hosszú sarokba. 2–1
A hajrában már főként mezőnyjáték zajlott, az Almería erejéből nem futotta újabb gólra. Messi egy előrevágott labda után a védő hibáját kihasználva újabb gólt rúgott, így a végeredmény 3–1 lett. Győzelmüknek köszönhetően a katalánok nyolcpontos előnnyel várhatják a Real Madrid elleni rangadót.
Az kétszeres aranylabdás argentin megszerezte 47. gólját is a 2010–2011-es szezonban beállítva ezzel saját és a klub rekordját (Ronaldo 1996–1997, Messi 2009–2010). A bajnokságban 29. találatának örülhetett, amellyel vezeti a góllövőlistát a 28 gólos Cristiano Ronaldo előtt.
1. Barcelona | 31 | 27 | 3 | 1 | 85–16 | +69 | 84 |
2. Real Madrid | 31 | 24 | 4 | 3 | 72–22 | +50 | 76 |
3. Valencia | 30 | 17 | 6 | 7 | 46–35 | +11 | 57 |
4. Villarreal | 30 | 16 | 6 | 8 | 48–31 | +17 | 54 |
5. Sevilla | 31 | 13 | 7 | 11 | 48–46 | +2 | 46 |
6. Athletic Bilbao | 31 | 14 | 3 | 14 | 47–45 | +2 | 45 |
7. Espanyol | 30 | 14 | 1 | 15 | 38–43 | –5 | 43 |
8. Atlético Madrid | 30 | 12 | 6 | 12 | 45–41 | +4 | 42 |
9. Mallorca | 31 | 11 | 6 | 14 | 33–42 | –9 | 39 |
10. Levante | 30 | 11 | 5 | 14 | 33–40 | –7 | 38 |
11. Santander | 30 | 9 | 9 | 12 | 30–44 | –14 | 36 |
12. Osasuna | 30 | 9 | 8 | 13 | 36–36 | 0 | 35 |
13. Real Sociedad | 30 | 11 | 2 | 17 | 40–51 | –11 | 35 |
14. Sporting Gijón | 30 | 8 | 11 | 11 | 28–35 | –7 | 35 |
15. Getafe | 30 | 9 | 7 | 14 | 41–49 | –8 | 34 |
16. Deportivo | 30 | 8 | 10 | 12 | 25–40 | –15 | 34 |
17. Zaragoza | 30 | 7 | 9 | 14 | 29–43 | –14 | 30 |
18. Hércules | 30 | 8 | 5 | 17 | 28–48 | –20 | 29 |
19. Málaga | 30 | 8 | 5 | 17 | 39–62 | –23 | 29 |
20. Almería | 31 | 5 | 11 | 15 | 32–54 | –22 | 26 |