A Galata után a Levantét is elintézte a Real Madrid

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.04.06. 19:59
null
Higuaín nagyszerű gólt szerzett a Levante ellen (Fotó: Reuters)
A Real Madrid fölényesen, 5–1-re győzött a Levante ellen hazai pályán a spanyol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság 30. fordulójában. A madridiak több látványos gólt is szereztek a találkozón.

A Real Madrid a Galatasaray elleni, hétközi 3–0-s Bajnokok Ligája-siker után a Levantét fogadta a Santiago Bernabéu Stadionban, de a bajnokit nem tudta olyan jól kezdeni, mint a török csapat elleni összecsapást (amikor Cristiano Ronaldo már a 9. percben vezetést szerzett).

Bár az ezúttal Karim Benzemával együtt a kezdőcsapatban helyet kapó Gonzalo Higuaín a 14. percben veszélyes lövéssel vétette észre magát, majd francia csatártársa is próbálkozott, a vezetést a vendégek szerezték meg.

A 31. percben Míchel lőtt kapura Pedro Ríos passza után, és az Álvaro Arbeloán megpattanó labda Diego López kapujában kötött ki. 0–1

Nem vezetett azonban sokáig a Levante. A 36. percben Gonzalo Higuaín látványos mozdulattal egyenlített. Xabi Alonsótól kapott nagyszerű beívelést, és kapásból, félfordulatból a vendégek kapujába bombázott – védhetetlenül. 1–1

Két perccel később büntetőhöz jutott a Real Madrid, amikor Christian Lell kézzel ért a labdához a tizenhatoson belül. Kaká állt a labda mögé, és értékesítette a tizenegyest. 2–1

A második félidő madridi helyzetekkel indult: Higuaín az oldalhálót találta el, majd Benzema fejelt kapura veszélyesen, utána pedig a szünetben becserélt Cristiano Ronaldo lövését kellett hárítania Gustavo Munúának.

Az 58. percben viszont kis híján egyenlített a Levante: Robert Acquafresca lőtt veszélyesen kapura.

A folytatásban néhány Real-helyzetet követően aztán Cristiano Ronaldo a 84. percben eldöntötte a meccset. Gonzalo Higuaín futott le az alapvonalig, visszapasszolta a labdát, és a portugál támadó felpörgette magának azt, majd a kapuba vágta. 3–1

Ezzel azonban még nem ért véget a meccs. Újabb fantasztikus madridi összjáték után megszerezte a negyedik gólt is a hazai csapat. Ángel di María indította a bal oldalon Ronaldót, aki középre passzolt, ahol az érkező Mesut Özil becsúszva helyezte a labdát a vendégek kapujába. 4–1

A 91. percben Özil a második gólját is megszerezte. Di María kapott labdát a tizenhatoson belül, és cselezgetés közben középre pattant tőle a labda, éppen a német válogatott játékoshoz, aki a kapuba vágta. 5–1

Ezzel a Real Madrid a Galatasaray legyőzése után a bajnokságban is magabiztos sikert aratott.

SPANYOLORSZÁG
PRIMERA DIVISIÓN, 30. FORDULÓ, SZOMBATI MÉRKŐZÉSEK
Real Madrid–Levante 5–1 (Higuaín 36. Kaká 39. – 11-esből, C. Ronaldo 84., Özil 87., 91., ill. Míchel 31.)
A TOVÁBBI MÉRKŐZÉSEK
Real Sociedad–Málaga 42
(Vela 20., De La Bella 24., Griezmann 30., Ínigo Martínez 51., ill. Pedro Morales 43., Santa Cruz 70.)
Deportivo–Zaragoza 3–2 (Bruno Gama 11., Marchena 41., Abraham 56. – öngól, ill. Hélder Postiga 16. – 11-esből, Paco Montanés 35.)
22.00: Barcelona–Mallorca (Tv: Sport2)

AZ ÁLLÁS
1. Barcelona 29 24 3 2 90–33 +57 75
2. Real Madrid 30 20 5 5 77–29 +48 65
3. Atlético Madrid 29 19 4 6 51–25 +26 61
4. Real Sociedad 30 14 9 7 55–39 +16 51
5. Málaga 30 13 8 9 43–32 +11 47
6. Betis 30 14 5 11 44–43 +1 47
7. Valencia 29 13 7 9 42–41 +1 46
8. Getafe 29 12 7 10 38–44 –6 43
9. Rayo Vallecano 29 13 2 14 38–49 –11 41
10. Levante 30 11 7 12 35–46 –11 40
11. Sevilla 29 11 5 13 43–41 +2 38
12. Espanyol 29 9 9 11 35–39 –4 36
13. Athletic Bilbao 29 10 5 14 33–51 –18 35
14. Valladolid 29 9 8 12 37–41 –4 35
15. Osasuna 29 8 7 14 26–33 –7 31
16. Granada 30 7 7 16 27–45 –18 28
17. Zaragoza 29 7 6 16 26–43 –17 27
18. Celta Vigo 29 6 6 17 29–43 –14 24
19. Mallorca 29 6 6 17 32–58 –26 24
20. Deportivo La Coruna 29 5 8 16 35–61 –26 23
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik