Barcelona: Fabregas Xavival akar versengeni és közösen örülni

Vágólapra másolva!
2011.08.20. 08:09
Cesc Fabregas, a FC Barcelona „hazatérő" világbajnok labdarúgója nagy dolgokra készül új klubjánál, s úgy érzi, érkezésével még inkább megszilárdult a katalánok amúgy sem gyenge középpályája.

„Azért jöttem, hogy Xavival futballozzak, versengjek, és közösen diadalmaskodjunk" – nyilatkozta a 24 esztendős Fabregas, aki az Arsenaltól szerződött vissza a nevelőegyesületéhez, amelyet 16 évesen hagyott ott a londoniak kedvéért.

„Új kihívásokra volt szükségem" – tette hozzá a játékos, aki elismerte, hogy talán hiba volt fiatalon a szigetországba szerződnie, de azt is hozzátette, hogy akkor Iniesta és Xavi is előtte járt, így kevés esély kínálkozott a Barcánál.

Fabregas szerdán mutatkozott be Josep Guardiola együttesében: az ősi rivális Real Madrid elleni Szuperkupa-párharc visszavágóján – amelyet 3–2-re megnyertek a gránátvörös-kékek – csereként lépett pályára.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik