Barcelona: Paco Alcácer öt évre aláírt – hivatalos

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.08.30. 14:31
null
Paco Alcácer kivásárlási ára 100 millió euró (Fotó: fcbarcelona.com)
A spanyol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (La Liga) szereplő Barcelona a hivatalos honlapján bejelentette, hogy szerződtette a Valencia támadóját, Paco Alcácert.

 

A 23. születésnapját ma ünneplő futballista 30+2 millió euróért érkezett, ötéves szerződést kötött a katalánokkal, a kivásárlási árát pedig kereken 100 millió euróban határozták meg.

A 176 centiméter magas támadó 2005-ben lett a Valencia futballistája, és 2009-ben a B-csapatban mutatkozott be, ahol 64 bajnokin 42-szer volt eredményes. 2010-ben már a felnőttcsapatnál is szóhoz jutott, az első számú együttesnél 92 La Liga-meccsen 30 találatot jegyzett, emellett a 2012–2013-as idényben a Getafét erősítette.

Paco Alcácer végigjárta a spanyol utánpótlás-válogatottakat – az U19-esekkel kétszer is Európa-bajnoki címet szerzett –, majd 2014-ben a felnőttek között is bemutatkozhatott, azóta 13 fellépésen hatszor köszönt be.

A katalánok azt is bejelentették, hogy Munir az ellentétes útvonalat járja be, kölcsönben a Valenciában folytatja, amely együttesnek vételi opciója lesz rá a szezon végén, 12 millió euróért véglegesítheti. Ugyanakkor ha a Valencia később eladja Munir játékjogát, az összegből egy bizonyos százalék a Barcelonát illeti meg.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik