Király-kupa: a Sociedad edzője a bírót, Alves a szurkolókat osztotta ki

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.02.06. 14:47
A Király-kupa elődöntőjének első mérkőzésén a Barcelona otthonában 2–0-s vereséget szenvedő Real Sociedad vezetőedzője, Jagoba Arrasete a játékvezetővel, míg Daniel Alves, a katalánok jobbhátvédje a Barca-szurkolókkal volt elfoglalva a mérkőzés után.

A baszkok vezetőedzője azt kérte számon a játékvezetőn, hogy az első félidő hajrájában Javier Mascherano szerinte szabálytalanul akadályozta Carlos Velát a gólszerzésben. A mexikói szélső lövését José Manuel Pinto lábbal hárította, majd az esetet követően nem sokkal a Barcelona megszerezte a vezetést, Inigo Martínezt pedig reklamálásért kiállította a bíró.

„Mint mindenki más, én is láttam, mi történt. Egyértelműen tizenegyes volt, és piros lap járt volna a szabálytalankodó védőnek. Bátor döntés volt a játékvezetőtől, hogy ennél a szituációnál nem ítélt semmit, Martínezt viszont kiállította. Egyébként sem egyszerű a Camp Nouban futballozni, de ezek a dolgok még nehezebbé teszik” – mondta Arrasete.

A Barcelona brazil jobbhátvédje, Daniel Alves ismét nem rejtette véka alá a véleményét a szurkolókkal kapcsolatban, akik közül kevesebb mint 40 ezren látogattak ki a késő este rendezett összecsapásra.

„Nagyon pesszimisták az emberek. Ha kétségeik vannak a csapatot illetően, inkább ne jöjjenek ki a meccseinkre” – mondta Alves, aki szerint azok a személyek, akik elhamarkodottan kritizálják a csapatot, nem igazi Barca-drukkerek.

Cesc Fabregas ellenben a szurkolók védelmére kelt. A világ- és Európa-bajnok középpályás szerint a nézők helyzetét nem könnyíti meg, hogy hétköznaponként gyakran 22 órakor kezdődnek a mérkőzések, hiszen másnap dolgozni mennek, illetve iskolába kell vinni a gyermekeiket.

A Barcelona legutóbbi három hazai kupameccsét (a Getafe, a Levante és a Real Sociedad elleni találkozókat) 39, 25, illetve 38 ezer szurkoló tekintette meg a helyszínen, ami a majdnem 100 ezer ember befogadására képes Camp Nouban meglehetősen lehangoló látványt nyújtott.

SPANYOL KIRÁLY-KUPA
ELŐDÖNTŐ, 1. MÉRKŐZÉS

Barcelona–Real Sociedad 2–0

Barcelona, Camp Nou V: José González
Barcelona: Pinto – Dani Alves, Piqué, Mascherano, Jordi Alba – Busquets, Xavi, Fabregas (Tello 85.) – Pedro, Alexis Sánchez (Iniesta 73.), Messi. Vezetőedző: Tata Martino
Kispadon: Valdes, Puyol, Song, Roberto, Adriano
Real Sociedad: Zubikarai – Zaldua, Mikel González (Carlos Martínez 18.p), Ansotegi, Inigo Martínez, José Ángel – Elustondo, Gaztanaga, Zurutuza – Griezmann (Seferovic 82.), Vela (Canales 73.). Vezetőedző: Jagoba Arrasate
Kispadon: Bravo, Carlos Martínez, Seferovic, Xabi Prieto, Rubén Pardo, Javi Ros
Gólszerző: Busquets (44.), Zubikarai (60. – öngól)
Piros lap: Inigo Martínez (44.)

Legfrissebb hírek

Megvan az orvosi jelentés Mbappé állapotáról, kiderült, játszhat-e az FC Barcelona elleni kupadöntőn

Spanyol labdarúgás
12 órája

Ancelotti az FC Barcelona elleni kupadöntő után távozik Madridból – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2025.04.17. 16:55

Dupla Tízes: elmaradt a csoda – mentálisan gyengébb Real Madrid vagy feltörhetetlen Arsenal? 

Bajnokok Ligája
2025.04.17. 15:40

Az Optánál a legesélytelenebb, a fogadóirodáknál a favorit a Barcelona a BL-ben

Bajnokok Ligája
2025.04.17. 13:35

Így folytatják a BL-ben – az elődöntő menetrendje

Bajnokok Ligája
2025.04.16. 22:55

BL-legek: a Barcelona profitál a legtöbbet az öngólokból; Luis Enrique a PSG sikerkovácsa

Bajnokok Ligája
2025.04.16. 10:37

Guirassy triplázott a Barcelona ellen, de ez is kevés volt a Dortmund továbbjutásához

Bajnokok Ligája
2025.04.15. 22:50

Robert Lewandowski a Dortmund ellen: 28 meccs, 29 gól

Bajnokok Ligája
2025.04.15. 09:33
Ezek is érdekelhetik