Király-kupa: döntött a bíróság a függetlenséget jelképező zászlóról

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2016.05.21. 08:09
A spanyol Király-kupa vasárnapi döntőjét (Barcelona–Sevilla) övező, politikai felhangokat sem nélkülöző történések legújabbikaként az illetékes spanyol bíróság pénteken engedélyezte a katalán zászlók használatát Madridban.

Mint beszámoltunk róla, az ítélet előtt a Barcelona hivatalos nyilatkozatot adott ki tiltakozásképpen, amiért a vasárnapi madridi fináléban nem használhatják – az amúgy a katalán függetlenséget jelképező – zászlójukat, az úgynevezett esteladát. A Barca-vezetők szerint a kormányzati döntéssel megfosztják drukkereiket a véleménynyilvánítás szabadságától. A bírói ítélet nyomán viszont lengedezhetnek a katalán lobogók is a Vicente Calderón Stadionban, ahol a Barcelona történetében 28-adszor, a Sevilla pedig hatodszor hódíthatja el a Copa del Reyt.

A katalán gárda első ízben 1910-ben, legutóbb pedig 2015-ben nyert, az első siker alkalmával az Espanyol, tavaly pedig az Athletic Bilbao felett diadalmaskodva. A Sevilla először 1935-ben végzett az élen, akkor a Sabadellt megverve, eddig utoljára pedig 2010-ben lett kupagyőztes az Atlético Madrid elleni győzelmének köszönhetően.

A Barca és a Sevilla a Spanyol Kupa döntőjében korábban egyszer sem találkozott.

A katalán gárda címét megvédve megnyerte a bajnokságot, a Sevilla ugyanakkor – amely csak hetedik lett a La Ligában – szerdán a második számú európai futballsorozatban, az Európa-ligában diadalmaskodott, így amelyik együttes a hazai kupadöntőben diadalmaskodik, egyszersmind duplázik is a nagy trófeák begyűjtését illetően.

Legfrissebb hírek

Ángel Di María kihagyja a Barcelona elleni nyolcaddöntőt

Bajnokok Ligája
4 órája

La Liga: nem bírt egymással a Rayo Vallecano és a Sevilla

Spanyol labdarúgás
2025.03.01. 18:12

Sikerült minimalizálni a veszteséget – visszatért Brazíliába a Barca „tigrise”

Spanyol labdarúgás
2025.02.28. 19:05

Neymar: Háromszor annyi pénzt kereshettem volna a Real Madridnál

Minden más foci
2025.02.28. 11:28

Ancelotti: Senki sem szereti, ha egy egész stadion a halálát kívánja

Spanyol labdarúgás
2025.02.27. 10:32

A Real Madrid minimális előnyt szerzett San Sebastiánban a Király-kupa elődöntőjében

Spanyol labdarúgás
2025.02.26. 23:30

Real, Barca, PSG: az utánpótlás-nevelés csúcsán a topligákban

Minden más foci
2025.02.26. 14:35

Barcelonából indul jövőre a Tour de France

Kerékpár
2025.02.26. 11:51
Ezek is érdekelhetik