Nem okozott gondot a Hércules a Real Madrid számára

Vágólapra másolva!
2011.03.12. 22:02
null
Benzema duplája Real Madrid-sikert ért (Fotó: Action Images)
Címkék
A sérült Cristiano Ronaldo nélkül is hozta a kötelezőt a királyi klub, igaz, a Hércules megizzasztotta a Real Madridot az első félidőben. Az egyre jobb formába lendülő francia támadó, Karim Benzema duplája döntötte el a mérkőzést.

A legutóbbi bajnokin megsérülő portugál klasszis, Cristiano Ronaldo nélkül állt fel a Real Madrid a Hércules elleni találkozón, amelyet gyászszünettel kezdtek a Japánt sújtó természeti katasztrófa áldozatainak emlékére.

A hazaiak megemlékeztek a súlyos sérülést szenvedő Real-nevelés, jelenleg az ellenfelet szolgáló Totéről is, majd a kezdést jelentő sípszó után azonnal támadólag léptek fel. Igaz, viharosnak nem volt éppen nevezhető a házigazda igyekezete, miközben Ángel di María próbálta átvenni Ronaldo szerepkörét a legveszélyesebb játékos pozíciójában, kevéske sikerrel. Előfordult, hogy percekig az ellen térfelén tartotta a labdát a vendégcsapat, miközben többnyire meglehetősen békésen csordogáltak az események.

SZAVAZÁS

Ön szerint a Real Madrid befoghatja még a címvédő Barcelonát?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

Egészen a 24. percig: Mesut Özil csodás ütempasszát a felfutó Álvaro Árbeloa centerezte középre, Karim Benzema pedig tíz méterről nem hibázott. 1–0

Pár perc múlva Benzema legnagyobb vetélytársa, Emmanuel Adebayor veszélyeztetett fejjel, majd az egykori Real-üstökös, Javier Portillo tesztelte régi cimboráját, Iker Casillast. A világbajnok kapus viszont ihletett formában védett, és szüksége is volt erre társainak, a Mourinho-legénység Casillason kívüli része ugyanis mintha elhitte volna, hogy vezető góljuk után érdeklődés és ellenállás hiányában a mérkőzés további része elmarad.

Ám a Hércules nem adta fel, és nekigyürkőzött a nagy feladatnak (Nomen est omen, ugyebár), ennek megfelelően a 37. percben Olivier Thomert kis híján egyenlített, majd Kiko lőtt egy csodás szóló végén, de Casillas menetrend szerint csatlakozott a labdához még a gólvonal előtt.

Alapos fejmosást kaphattak a madridiak a szünetben, mert a második játékrész legelején Adebayor rögtön veszélyeztetett, miután lefutotta a védőket (és az asszisztenst is, leshatárostól). Ezután Benzema röpke időre felidézte őszi bajnoki formáját egy minden igényt alulmúló lövéssel, majd eljátszotta, hogy megsérült lövés közben. Az 56. percben viszont nem kellett sumákolnia: a 16-os bal oldaláról hozta befelé a labdát, aztán a lagymatag módon kilépő védők között az ötös sarkáról a hosszúba tekert. 2–0

A mérkőzés előtt a Hércules-tábor abban bízott, hogy ahogyan a Barcelonát megtréfálták, úgy törnek borsot a másik gigász orra alá is, erről azonban lélekben le is mondtak a francia második gólja után. Mourinho szándékairól mindent elmond, hogy a találat után Xabi Alonsót és Sami Khedirát küldte be, az ellenfélnél viszont beállt a paraguayi Nelson Valdez is. A mezőnyfölényben lévő Real a hátralévő időben féltucatnyi ziccert is kidolgozott, amelyek elszórakozását először kényszeredett mosollyal, majd egyre komorabb arccal vették tudomásul a játékosok.

Jellemző módon a 78. percben került kiosztása az első sárga lap, amelyet az egyre agilisabb Árbeloát fellökő román Corneliu Pulhac érdemelt ki. Jó hír a Real- és Mourinho-fanoknak, hogy a portugál mester munkája kezd beérni, Marcelo például a 89. percben, egy gyakorlatilag megnyert mérkőzésen is képes volt kőkeményen, önfeláldozóan szerelni a szögletzászlónál.

Szerdán a Lyont fogadja a királyi klub, akkor – és abban a sorozatban általában véve – biztosan nem engedhetik majd meg maguknak Benzemáék, hogy ennyi helyzetet kihagyjanak. Büntetlenül legalábbis semmiképpen sem...

AZ ÁLLÁS
1. Barcelona 27 24 2 1 78–13 +65 74
2. Real Madrid 28 22 4 2 67–20 +47 70
3. Valencia 28 16 6 6 42–32 +10 54
4. Villarreal 27 15 5 7 46–29 +17 50
5. Athletic Bilbao 27 13 2 12 42–38 +4 41
6. Espanyol 27 13 1 13 35–39 –4 40
7. Atlético Madrid 28 11 6 11 41–37 +4 39
8. Sevilla 27 11 5 11 41–42 –1 38
9. Real Sociedad 27 11 2 14 38–44 –6 35
10. Mallorca 27 10 4 13 28–37 –9 34
11. Getafe 27 9 6 12 36–41 –5 33
12. Deportivo 27 7 10 10 23–36 –13 31
13. Levante 27 9 4 14 28–38 –10 31
14. Santander 27 7 9 11 25–39 –14 30
15. Zaragoza 28 7 9 12 28–39 –11 30
16. Osasuna 27 7 8 12 27–32 –5 29
17. Sporting Gijón 27 6 10 11 25–34 –9 28
18. Almería 28 5 11 12 30–47 –17 26
19. Hércules 28 7 5 16 25–43 –18 26
20. Málaga 27 6 5 16 34–59 –25 23
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik