Játékossors: eljött az idő – Raúl bejelentette a visszavonulását

Vágólapra másolva!
2015.10.15. 19:36
Bejelentette visszavonulását Raúl, a New York Cosmos 38 éves spanyol klasszis labdarúgója, aki a november végéig tartó szezont követően felhagy az aktív játékkal és profiként nyugdíjba vonul.

Raúl aligha távolodik el a labdarúgástól, amelynek szüksége van a hozzá hasonló legendákra (Fotó: AFP)
Raúl aligha távolodik el a labdarúgástól, amelynek szüksége van a hozzá hasonló legendákra (Fotó: AFP)
Raúl aligha távolodik el a labdarúgástól, amelynek szüksége van a hozzá hasonló legendákra (Fotó: AFP)
Raúl aligha távolodik el a labdarúgástól, amelynek szüksége van a hozzá hasonló legendákra (Fotó: AFP)
Raúl aligha távolodik el a labdarúgástól, amelynek szüksége van a hozzá hasonló legendákra (Fotó: AFP)



„Amikor tavaly decemberben aláírtam a Cosmoshoz, azt mondtam, hogy értékelem majd a szezonomat, és annak ismeretében döntök a folytatásról. Most meghoztam ezt a döntést – mondta Raúl, akit már csak a szezon végéig láthatunk profiként a futballpályán. – A hátralévő időben minden erőmmel arra koncentrálok, hogy a Cosmos megnyerje a NASL-t, és csak a következő hónapokban döntök arról, hogy mi lesz az életemnek a következő lépése. A futball nagyon sokáig szerves része volt az életemnek. Nem volt könnyű meghozni azt a döntést, hogy nyugdíjba megyek, de a megfelelő időben teszem. Nagyon hálás vagyok mindenkinek, aki támogatott engem a karrierem során, és nagy izgalommal várom már az utolsó heteket és meccseket itt a Cosmosnál.”

„Raúl egyike a világ legismertebb futballistáinak. Amikor aláírt hozzánk, tudtam, hogy nagy segítségünkre lesz, de tudása, szenvedélye, professzionizmusa és elhivatottsága meghaladta az elvárásaimat – dicsérte a spanyol támadót Giovanni Savarese, a Cosmos vezetőedzője. – Kevesebb, mint egy évet töltött el velünk, de Raúl meghatározó részévé vált a csapatnak és a klubnak is, ő mindig a Cosmos-család tagja lesz.”

A 102-szeres válogatott Raúlt tizenöt évesen az Atléticótól szerződtette a városi rivális Real, ahol aztán tizenhat szezont húzott le az első csapatban. Ez idő alatt hat bajnokságot, négy spanyol Király-kupát és három BL-trófeát nyert az együttessel. Pályafutása első törését 2008-ban élhette meg, amikor Luis Aragonés – vállalva a spanyol nép haragját – a közönségkedvencet kihagyta az Eb-keretből. Raúl így lemaradt a kontinensbajnoki trófeáról, miként a vb-győzelemről (2010) és az Eb-címvédésről (2012) is.

Mentőövként ott maradt azonban Raúl számára a nagy szerelem, a Real Madrid, amelyet 2010-ben a klub akkori gólrekordereként José Mourinho érkezésével volt kénytelen elhagyni. Nem önszántából. Bár nemhivatalosan az az információ is kiszivárgott, hogy a portugál tréner a keretben azért számított volna rá, ám csupán kiegészítőként. Ez viszont Raúlnak nem felelt meg, aki még többet érzett magában. Két évig a Schalkéban mutatta meg, hogy képessége nem kopott: 98 tétmeccsen 40 alkalommal volt eredményes, miközben a német együttest 2011-ben BL-elődöntőbe segítette.

2012 májusában a katari al-Szaddhoz szerződött, amellyel előbb bajnokságot, majd kupát nyert. Két idény után távozott és vágott bele az amerikai kalandba, amelynek most ér majd a végére.

Raúl a futballtörténelem egyik legjobb olyan játékosa, akinek pályafutása során válogatott szinten nem sikerült nagy tornát nyernie, illetve az egyéni elismeréseknél hiába jutott be a legszűkebb elitbe, egyszer sem bizonyult a legjobbnak.

Raúl tíz legszebb gólja a Real Madridban

Legfrissebb hírek

Bajnokok Ligája: Real Madrid–Atlético Madrid

Bajnokok Ligája
1 órája

Mbappé mesterhármasával odahaza is győzött a Real Madrid, és kiütötte a BL-ből a Cityt

Bajnokok Ligája
2025.02.19. 23:00

Vinícius Júnior ügynökei elkezdték a tárgyalásokat a Real Madriddal

Spanyol labdarúgás
2025.02.07. 17:54

La Masia-szupersztár elöl és hátul: Lamine Yamal és Pau Cubarsí

Képes Sport
2025.02.01. 13:16

Búcsút mondhat Daviesnek a Real, marad Münchenben a sztárvédő – sajtóhír

Minden más foci
2025.01.21. 13:42

Nagyon sima vereség a spanyoloktól a vízilabda-vk-selejtező döntőjében

Vízilabda
2025.01.12. 19:23

A 91. percben húzta be a Girona az Alavés elleni szenvedős bajnokit

Spanyol labdarúgás
2025.01.11. 16:01

Real Madrid: még az idén összeül a vezérkar Ancelottival

Spanyol labdarúgás
2024.12.16. 17:09
Ezek is érdekelhetik