Real Madrid: Pepe érzelmes levéllel búcsúzott a klubtól

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.06.07. 18:02
Mint azt korábban jeleztük, a Real Madridot hosszú éveken át szolgáló védő, Pepe 2017 nyarán elhagyja a csapatot. Hogy hol folytatja, egyelőre nem tudni – sajtóértesülések szerint a Paris Saint-Germain, esetleg az Internazionale lehet az újabb állomás, de korábban arról is lehetett hallani, hogy a kínai bajnokságban futballozik tovább. Pepe érzelmes levéllel búcsúzott el a királyi gárda szurkolóitól.

„Elérkezett a nap… 2007. július 12-én megérkeztem a Real Madridhoz azzal az illúzióval, amilyen egy olyan srácnak van, aki egész gyerekkorában erről a klubról álmodott. Most, tíz évvel elbúcsúzom és nem viselem többé ezt a logót. Minden egyes nap, amikor felvettem a mezt, megvolt ugyanaz az illúzió, mint amikor érkeztem!”

„Csak hálával tartozom nektek, akik mindvégig támogattatok, akik velem írtátok ezt a gyönyörű történetet. Mindenkinek, aki elkísért, köszönöm! Köszönöm a barátoknak és azoknak a társaknak, akik tudom, hogy maradni fognak, akárhová is megyek.”

„Búcsúzom a várostól is, ahol megszülettek és növekedtek a gyermekeim. Nagyon boldog vagyok, hogy ennyi mindent elértem, és a szeretetet, amit kaptam tőletek, elviszem magammal!”


„És még egyszer mondom… a legjobb, ami történt a 10 év alatt? A mindennapi edzések, hogy veletek és a klub minden egyes alkalmazottjával élhettem. Hogy a Santiago Bernabéu gyepét taposhattam, és érezhettem a támogatásotokat – varázslatos volt!”

„A szívemben megőrzöm ezt a szeretetet, és az érzést, hogy elvégeztem a dolgomat. A Real Madridhoz való ragaszkodás mindig része lesz a történetemnek és az életemnek! Köszönöm!”


 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik