Real: működött a Benzema, Adebayor kettős

Vágólapra másolva!
2011.03.06. 22:57
null
Benzema duplája győzelmet ért Santanderben <br />(fotó: Action Images – Archív)
Címkék
A Real Madrid labdarúgócsapata Karim Benzema két és Emmanuel Adbeayor egy góljával 3–1-re nyert a Racing Santander vendégeként, így továbbra is hét pont a hátránya a listavezető Barcelonával szemben a bajnokságban. A mérkőzésen mindkét csapat elhibázott egy-egy büntetőt.

Bár legutóbbi hat mérkőzésén nem kapott ki a Racing Santander – utóljára a 20. fordulóban a Barcelonától szenvedett 3–0-s vereséget –, a Real Madrid drukkereinek a múlt alapján nem volt különösebb izgulnivalója, hiszen a blancók legutóbbi hét találkozójukat egyaránt megnyerték a cantabriaiak ellen. Az már annál inkább aggodalomra adott okot, hogy a hétközi mérkőzésen megsérülő Cristiano Ronaldo nem tudta vállalni a bajnokit.

Így volt azonban Karim Benzema és Emmanuel Adebayor, akik egyaránt a kezdőcsapatban kaptak helyet, és az első félidőben a támadásokat szervező Mesut Özillel együtt remekül oldották meg a kapu előtt szituációkat.

Már az első percekben nagy volt a fővárosiak fölénye: a 13. percben Xabi Alonso szabadrúgásból a lécet találta el, két percre rá Marcelo még a kapust is kicselezte, ám estében sikerült az üres kapu mellé rúgnia a labdát, majd a 22. percben ismét a kapufán csattant a labda Benzema próbálkozása után.

Egy perccel később már a pálya tartozékai sem mentették meg Tono kapust attól hogy a hálójába kerüljön a labda. Alonsótól indult a támadás, Benzema, Özil és Adebayor pedig briliáns, egyérintős csiki-csukit mutatott be, a kapus tehetett róla a legkevésbé, hogy a formás akcióból gól született a togói pöccintése után. 0–1

MOURINHO: 100!
Benzema gólja volt a Real Madrid 100. találata José Mourinho irányítása alatt. A statisztikusok természetesen rögvest kiszámolták Guardiola hasonló mutatóját is, a katalánok trénerének annak idején 37 meccs kellett a jubileumi gólhoz, a portugálnak 42.

Benzema egyébként hatszor lőtt kapura a mérkőzésen, Cristiano Ronaldón kívül nincs még egy Real-játékos, aki eljutott eddig a szezonban egy meccsen. CR már 22-szer(!) megcselekedte ezt.

A 27. percben már jött is a második találat, Özil ugratta ki remekül Benzemát, aki egy igazítás után a jobb alsóba helyezett. 0–2

A gól természetesen megnyugtatta a Real Madridot, amely az előny birtokában érezhetően visszavett valamelyest az iramból. Az már a Santander kritikája, hogy így is a 45. percig kellett várni az első hazai helyzetre, Kennedy Bakircioglu fejelt fölé.

A második félidő elején ennek ellenére gyorsan szépíthetett volna a Racing, ha Xabi Alonso némileg fölöslegesnek tűnő, Giovani dos Santos elleni szabálytalansága után Pablo Pinillos nem gurítja harmatgyengén Iker Casillas kezébe a jogosan megítélt büntetőt.

RACING: CSAK BÜNTETŐT NE!
Pinillos büntetője volt az ötödik a szezonban, amelyet a santanderiek elhibáztak. Hihetetlen, de a hat, javukra megítélt tizenegyesből mindössze egyet váltottak eddig gólra.

A szépítés így is összejött a 69. percben – egy szép kiugratás után Bakircioglu lőtt a kapuba –, ám egyrészt későinek tűnt, másrészt öt perccel később Ángel Di María passza után jött a válasz Benzemától. 1–3

A hajrában – miután Di María harcolt ki tizenegyest – Adebayor is megkapta az esélyt, hogy duplázzon, de nem tanult Pinillos hibájából, hozzá hasonlóan pocsékul, laposan, erőtlenül lőtte meg a labdát. A Real Madrid 3–1-re nyert a Racing Santander vendégeként.


AZ ÁLLÁS
1. Barcelona 27 24 2 1 78–13 +65 74
2. Real Madrid 27 21 4 2 65–20 +45 67
3. Valencia 27 16 6 5 42–28 +14 54
4. Villarreal 27 15 5 7 46–29 +17 50
5. Athletic Bilbao 27 13 2 12 42–38 +4 41
6. Espanyol 27 13 1 13 35–39 –4 40
7. Sevilla 27 11 5 11 41–42 –1 38
8. Atlético Madrid 27 11 5 11 39–35 +4 38
9. Real Sociedad 26 11 2 13 37–42 –5 35
10. Mallorca 27 10 4 13 28–37 –9 34
11. Getafe 27 9 6 12 36–41 –5 33
12. Levante 27 9 4 14 28–38 –10 31
13. Santander 27 7 9 11 25–39 –14 30
14. Osasuna 27 7 8 12 27–32 –5 29
15. Sporting Gijón 27 6 10 11 25–34 –9 28
16. Deportivo 26 6 10 10 21–35 –14 28
17. Zaragoza 27 6 9 12 24–39 –15 27
18. Hércules 27 7 5 15 25–41 –16 26
19. Almería 27 5 10 12 28–45 –17 25
20. Málaga 27 6 5 16 34–59 –25 23
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik