Real: Nálam nem lesz balhé a kapusposzt miatt - Ancelotti

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.07.25. 14:33
Carlo Ancelotti, a Real Madrid labdarúgócsapatának vezetőedzője a blancók legutóbbi sajtótájékoztatóján elmondta, egyelőre nem foglalkoznak Keylor Navasszal, hiszen a madridiaknak már így is van három remek kapusuk.

Keylor Navas nem a Real Madrid játékosa, felesleges ezzel foglalkoznunk, van három kiváló kapusunk, és még csak az előszezonban járunk. Egyet megígérhetek, ebben a szezonban nem lesznek olyan balhék a kapusposzt miatt, mint az előzőben. Az első bajnoki előtt véglegesítem a döntésemet, és elmondom, ki fog védeni” – mondta Carlo Ancelotti. Keylor Navas nem a Real Madrid játékosa, felesleges ezzel foglalkoznunk, van három kiváló kapusunk, és még csak az előszezonban járunk. Egyet megígérhetek, ebben a szezonban nem lesznek olyan balhék a kapusposzt miatt, mint az előzőben. Az első bajnoki előtt véglegesítem a döntésemet, és elmondom, ki fog védeni” – mondta Carlo Ancelotti.

Mint ismert, a világbajnokságon berobbanó Costa Rica-i Levante-kapus, Keylor Navas a spanyol sajtó szerint már aláírt a madridiakhoz, az olasz szakember azonban továbbra is cáfol, sőt, azt is elmondta, bár a lapok biztosra veszik azt is, hogy Ángel Di María elhagyja Madridot, és Párizsba igazol, még ez az ügy sincs lefutva.

„James Rodríguez és Toni Kroos érkezésével adott a kérdés, hogy ki szorul ki a kezdőből, most azonban még semmi sem biztos, de számolunk Di Maríával. Emlékezzünk csak az előző szezonra, amikor a végjátékhoz közeledve szinte nem maradt játékosunk a sérülések miatt. Ilyen sem lesz ebben a szezonban” – tette hozzá Ancelotti.

A madridiak jelenleg az Egyesült Államokban túráznak, ahol legközelebb vasárnap éjfélkor lépnek pályára az Inter ellen.

Legfrissebb hírek

Ángel Di María kihagyja a Barcelona elleni nyolcaddöntőt

Bajnokok Ligája
33 perce

Capello: Yamal rendkívüli játékos, de nincs meg benne Messi zsenialitása

Spanyol labdarúgás
Tegnap, 14:36

„Ez az a stílus, amit játszani akarunk” – Hansi Flick a Real Sociedad elleni győzelem után

Spanyol labdarúgás
Tegnap, 8:40

Ancelotti: Ha így játszunk az Atlético ellen, nem fogunk nyerni

Spanyol labdarúgás
2025.03.02. 10:47

Hiába Courtois pazar védése, kikapott a Real Madrid Sevillában

Spanyol labdarúgás
2025.03.01. 22:58

La Liga: nem bírt egymással a Rayo Vallecano és a Sevilla

Spanyol labdarúgás
2025.03.01. 18:12

A brazil Ronaldo is jó véleménnyel volt Nikitscher leigazolásáról – árulta el a játékos menedzsere

Spanyol labdarúgás
2025.03.01. 14:11

Nikitschert lecserélték, a Valladolidnak be kellett érnie a döntetlennel

Spanyol labdarúgás
2025.02.28. 23:02
Ezek is érdekelhetik