„A góllövés külön tudomány, csak kevesen éreznek rá”

Az 1994–1995-ös szezonban 21 találattal gólkirály lett a Zalaegerszeg színeiben, majd – jó néhány évre rá – ötször játszott a válogatottban is, továbbá fiatalon megjárta az 1996-os atlantai olimpiát, amelyen Nigéria és Japán ellen pályán lehetett az orlandói mérkőzéseken.

Összesen 196 NB I-es találkozón szerepelt, s ezeken 65 gólt szerzett – zömmel a ZTE-ben (a feljutástól 1996-ig; 28), másodsorban az MTK-ban (1996–1999; 19) –, és a kora alapján még akkor is rugdoshatta volna őket, amikor az NS egy 2004. november 14-i cikkében „kiszúrta” az eltűnését.

– Alig van túl a harmincon, így nyugodtan játszhatna még a magyar élvonalban.
– Számomra már nem a labdarúgás a legfontosabb, igaz, mostanság éppen az A-licences edzői tanfolyamra összpontosítok, amelynek vizsgái vészesen közelednek – mondta az 1973-as decemberi születésű Preisinger Sándor. – Remélem, az elméletben megszerzett tudást mielőbb hasznosíthatom a gyakorlatban is. Ha lesz lehetőségem, legszívesebben felnőttcsapatnál dolgoznék. Egyébként sem áll távol tőlem a pedagógia, mivel jelenleg a Zala megyei Pakodon testnevelést és matematikát tanítok. A szabadidőmben hobbiból járok Ausztriába focizni, mégpedig Bad Waltersdorf fürdőváros negyedosztályú gárdájához. De hogy a kérdésre visszatérjek: abbahagytam, mert nem akartam a pályán megöregedni.

– Elhangzottak olyan vélemények, hogy a gólkirályi cím csak amolyan „kiszaladt” produkciója volt...
– Ezzel nem értek egyet, hiszen már az 1993–1994-es idényben is a legeredményesebb futballista lettem huszonegy találattal a másodosztályú Zalaegerszegben. Ezt a gólszámot sikerült megismételnem a legjobbak között. Igaz, voltak gyengébb szezonjaim is, de az MTK-ban sem ment rosszul, olyannyira, hogy 1999 nyarán Románia ellen Bukarestben bemutatkozhattam a válogatottban, majd rögtön utána a Szlovákia elleni Eb-selejtezőn is pályán voltam itthon. Amikor kétezer tavaszán a Geel csapatában légióskodtam, még háromszor kaptam meghívást a nemzeti együttesbe.

– Mivel magyarázható, hogy Belgiumból hazatérve nem ment úgy a játék, mint előtte?
– Amikor visszajöttem, először Sopronban játszottam, ahol átlagos teljesítményt nyújtottam. Innen Szombathelyre kerültem, ahol nagyon jól éreztem magam. A várost a mai napig a második otthonomnak tekintem, az ott eltöltött főiskolás évek még mindig élénken élnek az emlékezetemben. Elismerem, hibáztam, amikor a Haladás igazolt játékosaként pályára léptem egy zalaegerszegi teremtornán. Távoznom kellett, s nyugat-dunántúli barangolásom következő állomása Győr lett. Sajnos ott egyáltalán nem kaptam lehetőséget. Majd Nyíregyházára igazoltam a másodosztályba, ahol olyan feladatot akartak rám osztani, amire sohasem voltam képes: a félpályától eljutni az ellenfél kapujáig. Hazaköltöztem Zalaegerszegre, és a megyei osztályban szereplő Andráshidában szerepeltem (a Vas megyeiektől való szezon közepi távozása után az említett további három állomáshelyén egyaránt fél-fél idény erejéig időzött – a szerk.). Most pedig már csupán levezetésképpen futballozom.

– Elégedett a pályafutásával?
– Amit lehetett, Magyarországon mindent elértem a labdarúgásban, s emellett külföldön is kipróbálhattam magam. Ha edzőként sikerülne hasonló teljesítményt nyújtanom, még boldogabb ember lennék.

Az MTK-val kétszeres bajnok és egyszeres ezüstérmes, illetve háromszoros kupagyőztes (valamint a szombathelyiekkel egy negyedik alkalommal is döntős) Preisinger Sándor utolsó profi éveiben az NS által megkérdezett több szakértő is felvetette, hogy a csatár talán nem mindig úgy állt hozzá, illetve nem feltétlenül hozta ki magából a maximumot.

Akárhogy is volt, felkerült legeredményesebb mesterlövészeink listájára, így érdekes lehet, miként látja „mesterségét”. A pro licences oklevelét 2008 augusztusában megkapó egykori támadó, aki a nyártól nevelőegyesülete, a ZTE második csapatát vezeti, néhány hónappal a felső szintű edzői papírok átvétele előtt a következőképp foglalta össze saját régi sikereinek, egyben posztjának „titkát”:

„Én másodosztályú gólkirályként kezdtem az élvonalban, és bár éreztem, hogy az ellenfelek rendre készültek belőlem, odafigyeltek rám, a társak remekül kiszolgáltak, így sikerült az NB I-ben is huszonegy gólt szereznem. A góllövés külön tudomány, amelyre csak kevesen éreznek rá. A csatárposzt hasonló a kapuséhoz: érzékenyebb, szentimentálisabb alkatú futballisták játszanak ezekben a szerepkörökben, de ők azok, akik eldönthetik a találkozókat, kulcsszerepet vállalhatnak a meccseken.”