Csák Ibolya férfit is vert a német katlanban

Hogy az 1915. január 6-án Budapesten született kislány, aki 14 éves korában kezdett sportolni, miként lett annak idején magasugró? „A Nemzeti Torna Egyletben tornáztam, de 1933-ban elindultam a kezdő magasugrók versenyén, és 135 centiméterrel nyertem" – mondta arról, hogy a Szentkirályi utcai csarnokban, a korabeli sajtó szavaival, miként keltett feltűnést ruganyosságával és szép ollózó technikájával.

Csák Ibolya a folytatást is megosztotta az NS 2003. január 15-i olvasóival: „Az első országos csúcsomat is abban az évben, szeptemberben ugrottam. Százötven centiméterrel próbálkoztam, és nagyon örültem, hogy átvittem a lécet. Az utánmérésnél azonban kiderült, hogy nem megjavítottam, csak beállítottam Vértessy Katalin 149 centis rekordját. Kati így is duzzogott egy kicsit, először nem is gratulált, de aztán nagyon jó barátnők lettünk. Sokat utaztunk együtt versenyekre."

A következő csúcsát (154) egy évvel később ugrotta, és néhány nap múlva erre is rátett egy centit. 1935-ben 156 centiméterig jutott, s ezzel a világranglista ötödik helyén állt, ám férjhez ment, és már-már úgy tűnt, befejezi a versenyzést. Végül mégis lehetőséget kapott élete nagy megméretésén. „Harminchat júniusában a 161 centiméteres eredményemmel meglepetést keltettem, és ezzel bekerültem az olimpiai csapatba."

A magyar atlétika legelső, a magyar sport második női ötkarikás bajnoki elsőségét részletesen is felelevenítette, amikor munkatársnőnk – a magasugrásban szintén (fedett pályás) Eb-diadalig jutó Mátay Andrea – kilenc éve az otthonában meglátogatta. Alább az akkori riport részletei segítségével idézzük fel a dicsőséges régi pillanatokat.

Csák Ibolyát a szenzációs szereplésre korábban csak fényképek emlékeztették, de vendégével most gyönyörű, fekete-fehér lassított felvételen nézhette az 1936. augusztus 9-i versenyt – arról a napról, amikor érvényesült a „három a magyar igazság" elve, miután estére kiderült, hogy a gyorsúszó Csik Ferencnél és kötöttfogásban a légsúlyú Lőrincz Mártonnál sem akadt jobb.

A kamera alulról filmezte az egyik magasugrónőt, aki könnyedén, ollózva libbent át a léc felett, és a homokba érkezve ünnepelte sikeres kísérletét. „Ez az angol lány volt" – magyarázta az egykor 168 centiméter magas, ekkor már apró termetű, ősz hajú, de változatlanul ragyogó tekintetű és mosolyú Csák Ibolya.

„Hatvanhét évet repültünk vissza az időben – a Böszörményi úti lakásban az 1936-os olimpia küzdelmeit nézzük. Zsúfolásig megtelt a berlini stadion, a fantasztikus hangulat most is hatalmába kerít bennünket" – írta látogatója a közös „mozizásról".

Újabb ugrót mutatott a kamera, a német Elfriede Kaunt – ő is magasan jutott át a léc felett. Eztán következett Csák Ibolya, de olyan gyors volt, hogy az operatőr nem tudta követni. Csak a leérkezését lehetett látni, és azt, hogy nem esik le a léc. A közönség tombolt, és – ,,huj, huj, hajrá!" –zúgott a magyar szurkolótábor.

A viadal 158 centiméteren kezdett élesedni, ezt a magasságot a legfiatalabb résztvevő, az alig 17 esztendős angol Dorothy Odam, továbbá a német Dora Ratjen és Csák Ibolya elsőre ugrotta. Harmadszorra Kaun és a francia Marguerite Nicolas is túljutott rajta.

Itt bukott el többek között a végül holtversenyes hatodikként záró holland Fanny Koen, aki 12 évvel később Londonban, immár Blankers-Koen néven a játékok első számú csillaga lett majd a négy aranyával (de ott sem magasban nyert...).

A nagy esélyes Ratjen csak pár pillanatig látszott a képen. Magasabb, erősebb volt vetélytársainál, ám hogy ennek különös jelentősége lesz, az csak két évvel később derült ki. Itt még az olimpiai éremért küzdött, de nem járt szerencsével, negyedikként végzett. A 160 centiméter ugyanis csak Kaunnak, Odamnak és Csák Ibolyának sikerült, ők szereztek érmet. „Megvan a zászló!" – kiáltották nagy örömmel a magyar táborban.

A léc 162 centiméterre került. A német lány következett. „Alig ütötte" – kommentálta a látottakat Ibolya néni. Az angol is verte. „Most következem én!" A filmen a csinos, 21 éves fiatal lány szintén hibázott. A második és a harmadik próbálkozások ugyancsak rosszak voltak, de a régi felvételen mindez nem szerepelt, csak a verseny eldöntése érdekében beiktatott negyedik kísérletek.

Először Kaun rontott, majd Odam hibázott. Csák Ibolya viszont átlibbent a léc felett! Olimpiai bajnok lett – igaz, a hivatalos eredménye 160 centiméter maradt. (A korabeli Nemzeti Sport arról számolt be, hogy a fotósok kedvéért gond nélkül átugrotta a 162 centit...) Neki szólt tehát a Himnusz. „Hű, de mérgesek voltak a németek! Arra számítottak, hogy övék lesz az aranyérem – emlékezett Ibolya néni, majd hozzátette: – Szerencsém volt."

Az olimpiai bajnoki cím elnyeréséhez természetesen a szerencsénél több kellett. No és két évvel később Európa-bajnokságot is nyert. Igaz, akkor nem állhatott a dobogó legfelső fokára. Hogy miért nem? Mert a bécsi versenyen hiába javította 164 centiméterre az országos csúcsot, és közelítette meg egy centire a világrekordot, a már említett Ratjen túlugrotta: 170 centiméterrel nyert.

A férfias külsejű, mély hangú versenyzőről azonban utóbb kiderült, hogy nem indulhatott volna nők között. Nem sokkal a kontinensviadal után a német szövetség elküldte az Európa-bajnoki aranyat, s tudatta: Ratjen megnősült (ekkor már mint Heinrich; tegyük rögtön hozzá, állítólag nem csalási szándékról volt szó: nemi szervének szokatlan jellege miatt születésétől nőnek nevelték, ő pedig nem kérdezősködött – a szerk.).

„Már korábban is éreztük, hogy Ratjennel valami nincs rendben, és érdekes emlékem is van vele kapcsolatban. Egy versenyen a szálláshelyünkön a fürdőben zuhanyozófülkék is voltak. Az egyik reggel többen is készülődtünk a mosdóban, amikor valaki mély hangon ránk köszönt: Guten Morgen! Azt a sikoltozást, ami Dora Ratjen miatt ott kitört!"

A német atléta eredményét törölték a ranglistákról, így Csák Ibolya teljesítménye Európa-rekord lett. Talán világcsúcsot is ugrott volna, ha tovább versenyez. Csakhogy újabb szép feladat várt rá.

„Orvoshoz mentem, mert fájt a hasam, és nem tudtam, mi lehet a bajom. Kivizsgáltak, megállapították, hogy egészséges vagyok, és kisbabát várok. Két nap múlva utaztam a villamoson, és belepillantottam a mellettem ülő férfi újságjába, a Nemzeti Sportba. Nagy betűkkel tudatta a világgal, hogy Csák Ibolya kisbabát vár. Rettentő zavarba jöttem, hiszen akkoriban még nem volt szokás ilyesmiről beszélni. Azonnal le akartam szállni, csak aztán jutott eszembe, úgysem tudják, hogy én vagyok, akiről a híradás szól."

Ibolya néninek először kislánya, aztán kisfia született, és boldogan mutatta a nyolc hónapos dédunokája fényképét. Férje halála után a lányával élt, de sajnos a lakást az előző nyár eleje óta nem hagyta el. „Májusban a gyomrommal megműtöttek, és nagyon legyengültem. Fáradékony vagyok, sokat fogytam, és nehezen viselem, hogy nem tudok úgy jönni-menni, mint azelőtt. Hiába, nyolcvannyolc éves vagyok."

Korábban szívesen járt el a nagyobb atlétikai versenyekre, ekkor már csak a tv-n keresztül követte az eseményeket. Szerette a sportműsorokat, a magyar magasugrónők teljesítményét pedig változatlanul számon tartotta. Ő maga a rövid pályafutása alatt kilenc bajnokságot nyert (kétszer távolugrásban), kilencszer ért el országos csúcsot (egyszer távolban), és a rekordját huszonnégy éven át nem tudták megdönteni!

„Negyvenhétben vagy negyvennyolcban még egyszer rávettek, hogy induljak el egy versenyen. Először szabadkoztam, nem tudtam, mire vagyok képes, aztán engedtem. Száznegyvenöt centit ugrottam, és még akkor is nyerni tudtam" – idézte fel, amikor a Pénzjegynyomda telefonközpontjában dolgozó exsportolóként a munkatársai vették rá, hogy majd' tíz évvel a visszavonulása után még egyszer pályára lépjen.

A fal mellett kicsi asztal állt, rajta az „1936 Berlin" felirattal. „Egy Németországban élő magyar műbútorasztalostól kaptam. Annak idején a németek rendelték meg tőle ezt a típust, ő viszont úgy döntött, hogy egyet-egyet készít a magyar aranyérmeseknek is. Utólag küldte el nekünk."

Az asztal mellé Ibolya néniék hasonló stílusú vitrint csináltattak, s ebben kapott helyet az olimpiai és Európa-bajnoki arany mellett sok-sok serleg és érem. Lakása legkisebb szobája így az egykori sikerekre emlékeztette. No és ott voltak a családi fényképei, mert az életét az őt körülvevő szeretet tette teljessé. Nem csoda, hogy sugárzott róla a boldogság, a rá jellemző derű mindig átragadt a környezetére.

A csinos, mindig vidám lányt, majd asszonyt a szurkolói sohasem felejtették el: 80. születésnapjára lepte meg őt egy Németországban élő magyar azzal a filmmel, amellyel az imént mi is átélhettük a berlini olimpia magasugróversenyének izgalmait.

A 2006. február 9-én elhunyt Csák Ibolya volt az összes női ötkarikás aranyérmesünk közül az, aki diadala után a legtovább – hetven éven át! – élt köztünk. Emlékét a magyar sport mindörökké megőrzi.