Dacos elnöki kirohanás Fehér Miklós ellen

A 2001–2002-es évad őszi időszakának közepén Portóban sajtótájékoztatót tartott Octávio Machado, a házigazda együttes vezetőedzője a Celtic ellen 3–0-ra megnyert BL-mérkőzés kapcsán. A Das Antas Stadion (a 2004-es Eb-re épített Estádio do Dragao elődje) aulájában azonban megjelent Jorge Nuno Pinto da Costa klubelnök is, aki teljesen más témában mondott néhány, számunkra fokozottan érdekes szót, ugyanis a klub magyar légiósa, Fehér Miklós helyzetéről számolt be.

A 22 éves csatár – aki már húszévesen (igaz, kevés játéklehetőséggel), az első ottani idénye (1998–1999) végén bajnok lett a gárdával – az előző szezonban kitűnő teljesítményt nyújtott az előkelő negyedik helyen végző Bragában, 26 mérkőzésen 14-szer talált be, és ezzel (ugyanúgy, mint előtte a Salgueiros színeiben) házi gólkirály lett. Ezután a játékjogát birtokló Porto visszavette őt, ám a felek nem jutottak dűlőre az új megállapodásról, így a játékos augusztus óta csak a B-csapattal edzhetett.

„Fehérnek az évad végén lejár a szerződése, ezért amikor a legutóbbi kiírás vége felé megtudtuk, hogy egy másik klub is érdeklődik iránta, azonnal felajánlottuk neki, hogy hosszabbítson, és utazzon el a kerettel a clairefontaine-i edzőtáborba. Ő viszont kijelentette, hogy nem áll szándékában megújítani a szerződését, mi több, meg sem akarta hallgatni azt az összeget, amelyet felajánlottunk volna számára. Amikor pedig ilyen magatartással találkozik az ember, egyből tudja, hogy a sportoló egyáltalán nem kötődik az egyesülethez" – kezdte a presidente.

Ezután elmondta, hogy miután vártak több mint két hónapot, személyesen kereste meg a támadót, hogy újra felajánljon neki egy nem mindennapi megállapodást. „Ma beszéltem vele, és olyan egyezséget kínáltam neki, amely csak a keret legjobbjainak jár, de ezúttal is elutasított, és most sem volt hajlandó tárgyalni a számokról. Csak ha nagyon naivak vagyunk, akkor nem látnánk, hogy olyan valakiről van szó, aki már vette a kalapját."

Befejezésként Pinto da Costa kijelentette, hogy a futballistát abszolút semmilyen igazságtalanság nem érte, és nem is éri a Portónál, mert annak, ami vele történik, egyedül ő az oka. „Többet nem is vagyok hajlandó foglalkozni ezzel az üggyel, amelyet önök, újságírók fújnak fel annyira. Innentől kezdve gondoljon mindenki azt, amit akar, de ez az igazság Fehérrel kapcsolatban."

Az elnök ezt követően elviharzott a teremből, és nem volt hajlandó elárulni, hogy honfitársunk melyik klubbal kerülhetett kapcsolatba, de az A Bola – amely címlapján hozta a sztorit – úgy vélekedett, a nagy rivális Benfica állhat a háttérben.

Természetesen a Nemzeti Sport megkereste az érintettet, aki elmondta, valóban nem engedett az újabb csábításnak: „Nem fogadtam el az ajánlatot, mert távozni szeretnék Portóból..." Úgy tudta, a lisszaboniakon kívül az Atlético Madrid (ahol az NS érdeklődésére kitértek a hír megerősítése elől) és a Torino (amelynél viszont a Benficához hasonlóan elismerték a tapogatózást) szintén érdeklődött utána, s hozzátette azt is, hogy a három klub közül bármelyiknek igent mondana. „Minden bizonytalan körülöttem, de már a téli szünetben szeretnék új helyre igazolni."

Az események, vagyis hogy Miki (arrafelé így nevezték) másodszor is kikosarazta a kék-fehéreket, s ezzel a jelek szerint visszafordíthatatlan folyamat indult be a felek addig sem felhőtlen kapcsolatában, a futballrajongókat Portugáliában is foglalkoztatta, ezért a nagy példányszámú A Bola másnap, 2001. október 18-án ismét címlapján tálalta a történetet, amelynek újabb fejezete a „hallgattassék meg a másik fél is" elv alapján íródott.

„Sohasem szegtem meg a szavam. Teljesen alaptalan a vád, hogy valaha is bezártam volna a kaput a csapatom előtt, én a Portónak sohasem mondtam, hogy soha" – kezdte az interjút Fehér Miklós, aki szerint a klubhoz való (vissza)kerülése óta minden szempontból tisztességesen viselkedett a kenyéradóival, ám július végén – amikor az együttes még nem utazott el a franciaországi edzőtáborba – jött az első nézeteltérés.

„Tökéletesen emlékszem az első ajánlatra, mintha csak ma történt volna. Két vezetőségi taggal is beszéltem, akik egy új szerződés aláírását javasolták. Én akkor azt mondtam, hogy hajlandó vagyok szignálni, ha elengednek a kerettel készülni Clairefontaine-be. Ez volt az egyetlen kikötésem, bár az ajánlás meghatározás jobban illene ide.

Ezek után az elnökhöz került az ügyem, aki nyomban közölte, hogy nem tud eleget tenni a kérésemnek. Aztán látva az elszántságomat, azzal vádolt, hogy szerződést kötöttem egy másik klubbal. Ez sértette a büszkeségem, hiszen nem volt igaz, sem akkor, sem most" – bizonygatta Fehér, akit még ekkor is felzaklatott a közelmúlt fejleményeinek felidézése.

A csatár nem tagadta, hogy a korábbi kölcsönadások, a B-csapathoz kerülés állandóan napirenden lévő lehetősége táplálták az elszántságát. „Amikor Portóba érkeztem, már volt nevem a hazámban, de még nagyon fiatalnak számítottam. Az első két edzőtáborban, amelyeket Viseuban rendeztek, még ott lehettem, aztán azt tanácsolták, menjek át játszani a Salgueiroshoz, hogy ne essek ki a ritmusból. Én ezt megértettem, és így is cselekedtem.

Az idény végén szabadságra utaztam, majd hatalmas reményekkel visszatértem az Antas-stadionba, de legnagyobb megrökönyödésemre nem vittek el a belgiumi Spában tartott edzőtáborba. Azt mondták, később jelentkezzek, miközben azt is felajánlották, hogy esetleg a Bragának kölcsönadnának. Elfogadtam, mert nem volt más választásom. Ugyanakkor jól jártam, mert ott nagyon jól bántak velem, és kiváló eredményeket értem el a csapattal."

Manuel Cajuda alakulatában rengeteg gólt termelt, ám mint kiderült, hiába. Vesszőfutásában közrejátszott az is, hogy menedzsere, José Veiga nyílt háborúban állt Pinto da Costával, és noha a fiatal labdarúgónak vajmi kevés köze volt ehhez, sajnos megsínylette a helyzetet.

„A júliusban kapott ajánlat aztán mindent megmagyarázott számomra: a jövőmről már régen döntöttek. Arra kértek, hagyjam ott Veigát, de én nem tettem meg, mert tisztelem őt mint barátot és mint munkatársat is. Ezután pedig bekeményítettek, és azt mondták, hogy vagy Veiga, vagy a Porto. Egy olyan emberrel akarnak szembeállítani, aki rengeteget segített nekem, én viszont nem futamodom meg a kihívások elől, és nem szeretem, amikor nyomás alatt tartanak. Azt meg egyenesen ki nem állhatom, ha arra kérnek, hogy áruljak el valakit. José Veiga azóta a menedzserem, hogy ideérkeztem, s én továbbra is vele kívánok dolgozni."

Kérőivel kapcsolatban a kinti lapnak sem tudott részletekről beszámolni Fehér, de azt azért kifejtette, hogy a jövőjét nem Portugáliában képzeli el, így ha a Benfica (vagy a Sporting) konkrétumokkal rukkolna elő, akkor sem szívesen vállalná a fővárosba költözést.

„Nem szerepelnek a terveimben. Mindkettő nagy klub, ám az igazat megvallva másik országban szeretném folytatni a pályafutásomat. Magasabb színvonalú bajnokságban szeretnék helytállni, olyanban, mint a spanyol vagy az olasz élvonal. Sok mindent olvastam már az újságokban, például hogy az Atléticóhoz vagy a Torinóhoz igazolok. Kijelenthetem, hogy ezekhez az együttesekhez akkor is elszegődnék, ha jövőre csak a második ligában szerepelnének, mert a kilátásaim még így is jobbak lennének.

Jelenleg viszont csak azt tudom, hogy nem írtam alá senkihez, amit nem is tehettem volna, mert a szabályok nem tették lehetővé számomra. Másrészt etikailag sem lett volna helyes lépés. Pontosan emiatt hamis az a vád, hogy azért nem újítottam meg a szerződésem a Portóval, mert, Pinto da Costa szavaival élve, már vettem volna a kalapomat. Nem vettem, de nem is maradok kalap nélkül.

Természetesen az is egy lehetőség, hogy itt maradok Portugáliában, ahol olyan barátságosan fogadtak, és ahol nagyon jól érzem magam. Az viszont biztos, hogy a Portót elhagyom, bár azt kell mondjam, nem örülök neki, mert nagyon szívesen belekóstoltam volna – persze nem a jelenlegi körülmények között – abba a fantasztikus légkörbe, amely az Antas-stadiont jellemzi."

Fehér Miklós szavaiból kiderült, hogy bízott magában, és tudta, bármelyik egyesületnél képes lenne helytállni: „Ha nem lennének meg az adottságaim, a Porto aligha akarta volna megújítani a szerződésem." Önbizalmát illetően igaza volt, hiszen az érdeklődés később sem szűnt meg iránta. A köztes esztendőnek azonban mindkét fél megfizette az árát.

A visszautasított „sárkányok" képesek voltak az egész szezonban jegelni a tehetséges játékost, aki az október közepi nagy összezördülésig kétszer, míg azt követően már csak egyetlenegyszer (decemberben) léphetett pályára – a B-csapatban, s mindannyiszor csereként... Az idény végén viszont jó szerződést kötött, még ha terveivel ellentétben nem is költözött új országba: a Benficánál kötött ki, amellyel a megadatott másfél év alatt egy kupagyőzelem, illetve 29 bajnokin hét gól jutott neki.

Eközben az egykori felfedezettje idénybeli játékáról könnyű szívvel lemondó Portónak az 1982 és 2009 közti időszak leggyengébb szerepléseként, húsz év után újra be kellett érnie a dobogó alsó fokával. Machado edző ezt már meg sem érte a kispadon, mert januárban menesztették.

Fehér Miklós pedig – három hónappal a nagy perpatvar után – kényszerűen kiszorított helyzetből lehetett tanúja José Mourinho munkába állásának, majd a következő évad végén azt állapíthatta meg: ha előző klubjánál marad, most UEFA-kupa-győzelmet (plusz újabb bajnoki aranyat) ünnepelhet.

A legszomorúbb azonban az, hogy – még egy évvel később – volt társai totális sikere, a BL-diadal hírét már semmilyen érzésekkel nem fogadhatta.