Hatalmas Szabics-gól, félős földet érés

B. G.B. G.
Vágólapra másolva!
2011.02.12. 08:43
null
Egy Szabics-féle gólöröm Stuttgartból (Fotó: Action Images – archív)
A Ferencvárosból igen fiatalon külföldre igazoló Szabics Imre Grazban, majd a Stuttgartban is játszott felejthetetlen meccseket, de hat éve télen viszonylag kevesebb lehetőséget kapott a klubjában, ezért kis időre a válogatottból is kiszorult. Ám miközben Lothar Matthäus csapata Szaúd-Arábia, illetve Wales ellen is góliszonyban szenvedett, a 24 éves csatár élt a lehetőséggel és egy szép bombával újra betalált a Bundesligában. Vissza is került utóbb a nemzeti együttesünkbe – ám Hamburgból hazatérve még süllyedésben volt inkább része, és attól sem érezte magát jobban, amikor hirtelen felemelkedés következett...

A szegedi születésű és a Ferencvárosban ismertté váló Szabics Imre a Sturm Grazban lett érett labdarúgó, s a Bajnokok Ligájában is bemutatkozhatott. Nem véletlen, hogy számos kérője akadt, ő pedig 2003-ban végül a bajnoki ezüstérmes, s ezáltal BL-induló VfB Stuttgartot választotta. Emlékezetes mérkőzést játszott például a Manchester United ellen (lásd a videót), de a hazai bajnokságban is rendszeresen szerepet kapott.

A következő idényben azonban valamivel már kevesebbet jutott szóhoz a félig brazil Kevin Kuranyi és a teljesen „szambaországból" való Cacau mellett (továbbá ott volt még konkurenciának a frissen igazolt svájci Marco Streller is), ami a válogatottbeli helyére szintén kihatott.

Pedig 2003 tavaszán és a következő időszakban remekül mutatkozott be: az első 13 fellépésén 8 gól fűződött a nevéhez. Csakhogy 2004 októbere, a svédek elleni vb-selejtező után mellőzte őt Lothar Matthäus, mondván, hátrányban van a többiekkel szemben, mivel ritkán lép pályára a klubjában.

Lehet azonban, hogy jobban járt volna vele nemzeti csapatunk, mivel február elején a szaúdiak ellen (a semleges Isztambulban 0–0), majd Walesben (0–2) szó szerint „nullát" ért a gárda támadójátéka... Egy jó Szabics tehát elkélt volna – neki azonban ekkor, 2005. február 12-én a svábok vették hasznát, akiknél újfent kezdőként kapott bizonyítási lehetőséget, miután előzőleg többször is mindössze csereként szállhatott be.

A Stuttgart közben folytatta nem éppen kiegyensúlyozott tavaszi szereplését: alulmaradt Hamburgban, és úgy tűnt, hogy ezzel gyakorlatilag kiszállt az aranyéremért zajló versenyből (ezzel összhangban végül az előző esztendei 4. helyét eggyel rosszabbra cserélve 5. lett az idény zárásakor). Pedig a vendégek számára jól indult a kirándulás, hiszen a csapatba Cacau eltiltása, illetve Kuranyi sérülése miatt bekerülő Szabics Imre rövid felső sarokba vágódó lövésével már a 15. percben megszerezték a vezetést.

Igen ám, de a HSV a szöglet után betaláló Sergej Barbarez révén szinte postafordultával egyenlített, és attól kezdve nem engedte ki az irányítást a kezéből. A mezőnyfölény a második félidő elején kamatozott, amikor Stefan Beinlich szabadrúgását követően Daniel Van Buyten mindenkit túlugrott, és eldöntötte a találkozót a Hamburg javára.

Ha azonban a VfB magyar játékosát kérdezték, számára tán nem is a 2–1-re elveszített kilencven, hanem a frankfurti repülőtér felett átélt tizenöt perc jelentette a hétvége legkellemetlenebb élményét. Az észak-német kikötővárost légi úton elhagyó, Stuttgartba végül vonaton befutó csapat ugyanis a tervezettnél fertályórával többet volt kénytelen a levegőben tölteni...

– Majdnem lezuhantunk – vágott a közepébe az NS másnapi érdeklődésére a svábok 19-ese. – Holott úgy tűnt, sima landolás vár ránk. A biztonsági övek becsatolása után szépen elindultunk lefelé, az ablakokból már láttuk is a leszállópályát, amikor a pilóta hirtelen felkapta a repülőt. Kiderült, hogy a nagy vihar miatt képtelen volt letenni a gépet. A gondot csak az jelentette, hogy a következő negyedórában föl-le ingáztunk, többünket a hányinger kerülgetett, másokat meg nem csak kerülgetett... Igaz, olyanok is akadtak a fedélzeten, akik jókat poénkodtak eközben, de mit tagadjam, én nem tartottam viccesnek a helyzetet. Az első mosoly talán akkor jelent meg az arcomon, amikor az örömteli leszállást követően már a vonaton zötykölődtünk, hogy eljussunk Stuttgartig. Nem tudom, hogy vannak-e ellenségeim, ám ha vannak, nekik sem kívánom azt a tizenöt percet.

– A meccs is volt annyira rázós, mint a repülő?
– A találkozóval kapcsolatban inkább a hihetetlen jelzőt használnám. Noha hazai pályán futballozott, ellenfelünknek nem akadt helyzete. S ez még akkor is igaz, ha rúgott két gólt, és megnyerte a mérkőzést. A lefújás után ültünk az öltözőben, és az volt az érzésünk, hogy a bundabotrány szenvedő alanyaként a HSV nemcsak kétmillió eurót kapott kárpótlásul, hanem a Stuttgart elleni három bajnoki pontot is (a Robert Hoyzer játékvezető és az őt mérkőzések befolyásolására felbujtó horvát Sapina testvérek nevéhez kapcsolódó vesztegetési ügy egyik fő kárvallottja a kupából a Paderborn ellenében kiejtett Hamburg volt – a szerk.).

– Miért is?
– Hogy csupán a bíró két legnagyobb hibáját említsem: egy egyes állásnál olyan szituációban ítélt szabadrúgást a házigazdák javára, amelyet nem előzött meg fault, naná, hogy ebből kaptunk gólt; kettő egynél kiléptem a labdával, már a tizenhatoson belül jártam, amikor Martin Pieckenhagen kapus egyszerűen elütött, azonban a büntető elmaradt. Nézhetjük így is a dolgot: egy kettő helyett lett kettő egy. És ha nem látom, nem hallom, akkor nem hiszem el: miután a hamburgi kapus buktatott, a játékvezető odaszaladt hozzá, s megkérdezte, szerinte tizenegyes jár-e az esetért. Pieckenhagennek meg volt képe azt mondani, hogy nem... A sporttárs becsületére váljon, hogy később, az ominózus jelenet megtekintése után úgy nyilatkozott, megadhatta volna.

– Vigasznak megteszi a gólja? A klub weboldala úgy számol be a Stuttgart vezetését jelentő találatról, hogy „...Szabics hihetetlenül éles szögből bombázott a kapuba".
– Ezek szerint nem látta. Azt javasolnám, tekintse meg az összefoglalóban, mert merem állítani, én még ilyen nagy gólt nem rúgtam pályafutásom során. Anélkül, hogy lelőném a poént: Christian Tiffert kiugratását követően jobbról, jobbal, valóban kiszorított helyzetből úgy találtam a kapuba, hogy a labda a „rövid" kapufáról vágódott át a hosszú felsőbe. Szerintem én is megnézem még néhányszor...

– A sérült Kuranyi és az eltiltott Cacau távollétében szinte egyedül játszott csatárt. Tényleg magára maradt?
– Bár az ehhez hasonló felállásnak megvan az a kockázata, hogy a támadó ritkán tud játékba avatkozni, egyáltalán nem unatkoztam. Egyébként igyekeztem úgy futballozni, ahogy azt Matthias Sammer vezetőedző kérte tőlem, és úgy vélem, sikerült megfelelnem az elvárásának. Az idén eddig három alkalommal kaptam bizalmat, és kétszer góllal háláltam meg. Tisztában vagyok vele, az ősszel nem úgy teljesítettem, ahogy azt remélik tőlem, illetve ahogy azt magamtól remélem, de most már bízom benne, hogy ismét rátaláltam a helyes útra – fejtegette optimistán Szabics Imre, aki azonban később már csak egyszer talált be stuttgarti színekben, majd a nyáron tovább is állt (hogy a Kölnön, a Mainzon és a Bundesliga 2-es Augsburgon keresztül tavaly nyáron aztán visszavezessen az útja Grazba), míg a válogatottba megint újra bekerült, két éven át sokszor játszott is, de ekkor már csupán 8 meccs/1 gólos statisztikára tellett az erejéből, és több mint négy éve csak távolról szurkolhat legjobbjainknak.

– Miért, eltévedt?
– Néhány dolgot helyre kellett tennem magamban, de hogy miket, az hadd maradjon az én titkom. Az úgyis jó végszó, hogy ismét rátaláltam a helyes útra, nem?

SZABICS LEGNAGYOBB STUTTGARTI MECCSE –
STUTTGART–MANCHESTER UNITED 2–1 (2003. 10. 01.)
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik