Örökös bajnokaink a fő rivális vitorlájával nyertek vb-t

Majthényi Szabolcs és Domokos András akkor lett először világbajnok, amikor a mi szempontunkból amúgy is legsikeresebb hajóosztály éppen barátkozott a helyzettel, hogy a műsor átstrukturálása miatt többé nem része az ötkarikás programnak. (Korábbi dicsőséges napjainkat Detre Szabolcsnak és Detre Zsoltnak köszönhettük, akik az 1980-as moszkvai játékokon megszerezték a magyar vitorlázás mindmáig egyetlen olimpiai érmét, egy bronzot.)

Tizenhat évvel az első nagy győzelem után még mindig az élmezőnyhöz tartozott a duó, mi több, az időközben megnyert újabb aranyaknak köszönhetően a többiek közül egyértelműen kimagasló két kettős egyikének számított. Ekkor került sor a Fekete-tenger-parti kikötővárosban, Constantán a 2010-es vb-re, amelynek két nyitófutamán egy első és egy második helyet szerzett. Másnap a szélcsend miatt elmaradtak a küzdelmek, majd a következő, nem mindennapos „adag" után Majthényi nyilatkozott az NS-nek.

„Elfáradtunk, de elégedettek vagyunk. Korán kezdődött a nap, mert féltek a rendezők, hogy leáll a szél, és megint nem versenyezhetünk, ám végül is Fortuna mellénk állt: noha az egyik futamot le kellett rövidíteni, hármat így is meg tudtak tartani. Ami a mi teljesítményünket illeti, jobban kihasználtuk a szélfordulókat, mint ellenfeleink, s amikor futam közben nem mi voltunk az élen, hanem a rivális németek, a befutónál akkor is a mi taktikánk érvényesült, és nyertünk."

A második aznapi menet során rajt-cél győzelmet arattak, a harmadik – leghosszabb – összecsapáson pedig küzdöttek ugyan az elemekkel rendesen, de végül az is megvolt. A startjaik és befutóik jól sikerültek, a taktika mellett ez is mellettük szólt, így jött össze a háromból három. Nem kis teljesítmény!

„Tetőtől talpig beöltöztünk és egyfolytában vizeztük magunkat, hogy bírjuk a hőséget, de így is megittunk körülbelül két-két liter vizet, majd délután a parton még legalább ugyanennyit. A hajóban persze nem tudunk ennyit magunkkal vinni, nem is fér be, meg a súly miatt nem is akarjuk, de a zsűrihajóról mindig kaptunk utánpótlást" – mondta a kormányos.

Majthényi – Domokos Andrással együtt – most már nagyon jó helyzetbe került, hiszen a hátralevő négy futam közül elég volt kettőn a legjobb háromban végezni a vb-cím visszahódításához. Elkiabálni semmit sem szeretett volna, de azt bevallotta a „mesterhármas" után: végre megkönnyebbült kicsit, hogy már nem kell annyira görcsölniük, mint addig.

A negyedik versenynapon második lett az egység, majd a következőn az első futamot megnyerte, míg a második felvonás során harmadikként ért be a célba. Ez pedig elég volt ahhoz, hogy újabb világbajnoki címmel zárjon – immár a hetedikkel!

Azonban ennyivel még nem volt vége. A magyar páros elsősége 6-án biztossá vált, de 2010. augusztus 7-ére is maradt tét, mert a fiúk saját bevallásuk szerint nagyon szerették volna megszerezni az ezüst sombrerót is, amely a végelszámolásnál kieső két leggyengébben sikerült futam eredményét is beszámítva (vagyis abszolút összesítésben) élen végző különdíja. Mint kiderült, ehhez végül még csak meg sem kellett izzadniuk, ugyanis a befejező napon szélcsend volt, így az addigi etapok eredménye döntött.

„Nem ez volt a legnehezebb világbajnokságunk, mivel az ellenfelek közül sokan nem vállalták a közlekedést a romániai utakon, de a gyenge szél matt könnyűnek sem nevezném. Ilyen körülmények között sűrűbb a mezőny, míg a technikai tudásbeli különbség erős szélben jön ki inkább. Ennél jobban aligha tudtunk volna teljesíteni" – mondta a jókora fölénnyel diadalmaskodó Majthényi Szabolcs. Másnap aztán a Nemzeti Sport munkatársa az általában talán kicsit háttérben lévő mannschaftot, Domokos Andrást faggatta részletesebben is.

– Nagy ünneplést csaptak?
– Felhajtás nem volt: talán egy üveg borral ittunk többet, mint az addigi vacsorákon.

– Az első vb-aranyat 1994-ben jobban megünnepelték?
– Még ennyire sem! Akkor jobban lefoglalt minket, hogy összepakoljuk a hajót, megszervezzük a hazajövetelt, és olyan fáradtak voltunk, hogy ünnepelni nem is volt érkezésünk.

– Az első a legkedvesebb vb-aranya a hét közül?
– Mindegyik kedves, a mostani például különlegesen emlékezetes lesz. A mezőny nem most volt a legerősebb, de én bizonyos okokból ezúttal tudtam a legnehezebben ráhangolódni a versenyre és egyben lenni az első néhány napon.

– Gondolom, Majthényi Szabolcs már szavak nélkül is érezte, hogy valami nem ugyanolyan, mint máskor.
– Á, talán észre sem vette. Az önfegyelem a versenysport lényege – nem szabad, hogy éles helyzetben meglátsszon rajtunk, hogy valami nem stimmel.

– Pedig azt hinné az ember, hogy több mint húsz közös év után már nincs titkuk.
– Különleges kapcsolat a miénk. A hajóban remek csapatot alkotunk, a parton viszont önálló emberek vagyunk. De felmértük, hogy közösen vagyunk a legsikeresebbek, és ha adódnak is nehézségek, a cél érdekében átlépünk rajtuk. Nem szoktuk túlgondolkodni ezt a kérdést.

– Még egyszer sem fordult meg a fejükben, hogy jobb lenne külön folytatni?
– Hogy mi játszódik le Szabolcsban, nem tudom. Az biztos, hogy még egyszer sem mondott ilyet, ahogy én sem neki.

– Ahány vébén indultak az elmúlt tíz évben, mindig elsők vagy másodikak lettek – többnyire elsők.
– Három fő összetevője van a sikereinknek. Egyrészt az az alapos, egyedülálló nevelés, amelyet gyerekként és serdülőként kaptunk, másrészt az, hogy a hajóosztály továbbra is rendkívüli módon motivál minket. Itt szeretnénk sikeresek lenni. Harmadiknak pedig ott a rengeteg energia, amelyet befektettünk annak érdekében, hogy folyamatosan magas szinten tudjunk teljesíteni.

– Sokat készülnek?
– Nem tudunk már annyit versenyezni, mint az ellenfelek, vagy mint amikor még egyetemisták voltunk, hiszen ott a munka, én háromgyerekes családapa is vagyok. Kevesebbet, de koncentráltabban készülünk a vízen, viszont szinte mindennap megyek futni, konditerembe.

– Izgalmas még egy-egy újabb felkészülés?
– Ha nem jön közbe semmi váratlan, akkor inkább rutinszerű.

– És ha közbejön? Érhetik még önöket meglepetések?
– De még mennyire, elvégre ez technikai sport. A mostani vébé előtt például a dánok, akiktől a vitorlát kapjuk és mellesleg a legnagyobb riválisaink, kicsit változtattak a vitorlánkon, így gyorsan meg kellett találnunk az ehhez való hajóbeállítást – izgalmas feladat volt.

– A fő vetélytárstól kapják a vitorlát? Pikáns helyzet...
– Ők is tudják, hogy itt nincsenek titkok, az nyer, aki a legfelkészültebb. Ráadásul üzletileg is bebiztosítják magukat: bátran hirdethetik a cégüket azzal, hogy az elmúlt tíz vébét az ő vitorlájukkal nyerték – ők, vagy mi.

– Még abból sincs féltékenység, hogy a hetedik arannyal beérték minden idők legeredményesebbjét, Jörgen Bojsen-Möllert?
– Beértük már néhányszor, aztán megint elhúzott, szóval szerintem ettől nyugodtan alszik.

– Addig folytatják a versenyzést, amíg meg nem előzik a dánt?
– Nehéz kérdés – az élet fő kérdése, hogy mit mikor kell abbahagyni. Azt szokás mondani, hogy a csúcson – de ki mondja meg, hol a csúcs? Emlékszem, 2005-ben egy barátom, akinek jelentős sportmúltja van, azt mondta, most kellene befejeznem, most vagyok a csúcson. Úgy éreztem, nincs igaza – a következő évben Európa- és világbajnokok lettünk. Szerintem nem a sikerektől, hanem a személyes korlátaimtól függ majd, mi lesz. Harmincnyolc évesen talán most vagyok a legjobb fizikai állapotban, de az ízületeim már jeleznek néha, érzem, hogy megvisel egy-egy viadal. Ha már nem bírom majd tovább, abbahagyom. Persze még ez sem biztos... A másik dán, Jacob Bojsen-Möller már visszavonult egyszer a fájdalmai miatt, ám aztán talált valami olajat, amelytől két hónap alatt rendbe jött, és azóta megállás nélkül versenyez. Az is lehet, hogy akkor állunk le, ha megunjuk, hogy jönnek a fiatalok és legyőznek bennünket. De egyelőre nem jönnek...

Nem bizony. És a végére még egy jó hír: bár az idei garda-tavi vb-n a hollandok sokkal közelebb kerültek a mieinkhez, mint tavaly a Fekete-tengeren, valamint visszatért a mezőnybe a constantai erőpróbát nem vállaló Jörgen Bojsen-Möller is, a magyar hajó megint első tudott lenni (az 57 éves dán veterán – aki már 1982-ben Európa-bajnok volt Jacobbal, majd mások oldalán Szöulban olimpiai aranyat, a kategória ötkarikás búcsújakor, azaz Barcelonában pedig bronzot nyert – ezúttal is jól szerepelt, de szoros csatában a harmadik helyre szorult).

Azaz Majthényiék immár 8–7-re vezetnek, vagyis most először élre ugrottak a két örök rivális majdnem két évtizede tartó küzdelmében!