Papp László - nem sokakat hagyott talpon

1945. Válogatóverseny október 6-án.

A középsúlyban a csepeli Bicsák a nagy esélyes, talán a BRE öklözője, Szalai szoríthatja meg. Ám Szalai nem jön el. Így bizony Bicsáké lesz a válogatott dressz. Azért a Gyulának csak bunyóznia kellene, nyakunkon az országok közötti mérkőzés, mozogjon már egy picit előtte – így az egyik illetékes.

Jó, jó, de ki vegye fel ellene a kesztyűt? Te, az ott nem a Papp a lelátón, tudod, a BVSC-s fiatalember. Ő jó lesz partnernek... Micsoda, mi történik itt?! A Bicsák a második menetben feladja! Kedves Papp László, néhány nap múlva jönnek az osztrákok, középsúlyban ön lesz válogatott.

Négy nappal ezután már a Sportcsarnokban bokszol a csapattalálkozón. Ellenfelét, Nesladeket az első menetben háromszor a padlóra küldi, majd a következőben ismét kétszer, mire az osztrák feladja az egyoldalú küzdelmet. A tömeg óriási üdvrivalgással ünnepli a 19 éves fiút.

1948. London, olimpia.

A legrosszabbul a luxemburgi Welter, majd a belga Cavignac jár, őket az első menetben üti ki a magyar bokszoló. No, Resko sem dicsekedhet, a nyitó körbeli vetélytárs a második felvonásban szalad bele nagyon csúnyán Papp László öklébe. Ám ő is csak azért húzza odáig, mert versenyzőnk először túl ideges.

A szünetben aztán rájön: inkább kevesebbet kell ütni, de azt pontosan. A folytatásban felhagy eltáncolásaival, ehelyett védekezésből hirtelen támad. Az eredmény: egy balhorog, és a finn még a padlóról feltámogatva is üveges szemmel szédeleg.

Az olasz Fontana, ő aztán profi, elemezte a magyar fiú eddigi meccseit, s tudja, csak akkor van esélye, ha beáll védekezni. Talpon is marad a végéig, persze a győzelemre esélye sincs. Viszont Wright ellen kemény lesz, angol srác, otthon küzdhet az aranyért. All right, Mr. Wright, let's fight. A vége: a brit tengerész fejet hajt riválisa előtt. Papp László olimpiai bajnok! Először...

1952. Helsinki, olimpia.

Elsőre mindjárt az amerikai Webb az ellenfél. Fekete bőrű, ragyogó alkatú és izomzatú versenyző, egyesek szerint ő a nagyváltósúly favoritja. Mások szerint Papp László. Utóbbiak értenek jobban hozzá, a második menetben egy pillanatra nem figyel oda Webb, és máris padlót fog.

A kanadai Chase, majd a bolgár Szpaszov nem okoz nagy gondot, aztán az argentin Herrera nehezebb dió, de azért a magyar bunyós kezét emelik a magasba. Már csak a dél-afrikai Van Schalkwyk van hátra. Ő sem rossz, de a legjobb ellen nincs esélye, pontozással veszít. Papp László olimpiai bajnok! Másodszor...

1953. Varsó, Európa-bajnokság.

A kétszeres olimpiai aranyérmes az első körben kikap a szovjet Tyisintől. Sebaj, két Eb-elsőséggel már így is büszkélkedhet, az első 1949-ből, Oslóból van, a másik '51-ből Milánóból. Hadd örüljön Tyisin. Majd az 1954-es kontinenstornán, Nyugat-Berlinben visszavág Papp László – gondolják sokan. Aztán ki sem utazik az NSZK-ba, ugyanis megtudja, edzőjét nem vinnék ki. Akkor ő sem megy.

1956. Melbourne, olimpia.

A játékok előtt arról megy a vita: kivigyék-e Papp Lászlót, vagy ne. Állítólag gyengélkedik, a Varsó-kupán például kikapott Pietrzykowskitól. Végül az illetékesek úgy határoznak, ő is mehet a játékokra. Az első fordulóban az argentin Saenz nem tanúsít komoly ellenállást, aztán jön Pietrzykowski... A derék lengyel kétszer kerül padlóra, a végén ő emeli a magasba riválisa kezét.

A fináléban az amerikai Torres próbálja meg a lehetetlent: legyőzni a magyar ökölvívót. Bár kétszer megrendül, nem dobja be a törölközőt. Papp László olimpiai bajnok! Harmadszor...

1957. Papp László profinak áll.

Egyesek úgy vélik, nincs nagy jövője a hivatásosok között, elvégre elmúlt már harminc. Mások azt állítják, rossz menedzsert választott magának, inkább azzal a Steve Klausszal kellett volna megállapodnia, akinek abban az időben több világbajnoka volt. Mindenesetre a kezdés tökéletes, 1957-ben három meccs jut a magyar bunyósnak, és mindhármat sikerrel zárja. Mégis szünet következik, másfél évig nem lép szorítóba.

Aztán 1958 októberében visszatér, és rögtön kiüti az osztrák Köhlert, decemberben pedig a francia Anewyt küldi padlóra. Ám a Ring magazin zsurnalisztája, Nat Fleisher így ír róla: „Papp László túl sokáig táborozott az amatőrök között, lekésett a profidicsőségről". Fleisher ez egyszer tévedett.

1962. Bécs, Európa-bajnoki címmérkőzés.

Május 16-ig Christiansen számított a kontinens legjobb nagyváltósúlyú bokszolójának. A dánra az ötödik menetben kell rászámolni, néhány percet még valahogy kihúz, mígnem a hetedik felvonásban a mérkőzésvezető véget vet a csatának. Május 17-től már Papp Lászlót illeti a korona.

November 19-én újabb erőpróba vár a magyar bajnokra, a francia Annex ellenében kell megvédenie az elsőségét. Méghozzá Párizsban! Hát megvédi. Először, de nem utoljára. Később még ötször tanítja móresre aktuális kihívóját.

1962, még mindig.

Akkor vetődik fel először, hogy Papp László világbajnoki címmeccsen bokszoljon. Dick Tiger a legjobb, vele kell megállapodni. Csakhogy a nigériai bunyós százezer dollárt kér! Ennyi pénz nincs is a világon. Vagy mégis? Egy angol menedzser, Jack Solomons azzal jelentkezik, hogy a Papp–Tiger ütközet neki megér százezret.

De az afrikai nemet mond, inkább az Egyesült Államokban húz kesztyűt Joey Giardello ellen. Hatvanezer dollárt kap érte. A bírók a hazai versenyzőt hozzák ki győztesnek. Giardellónak pedig eszében sincs Európába jönni. Később az amerikai pontozásos vereséget szenved egy bizonyos Peter Müllertől. Azt megelőzően a németet háromszor végezte ki TKO-val Papp László.

1964. Bécs, Stadthalle.

A 29. profimérkőzés. Egyben az utolsó. Még az Eurovízió is közvetíti az összecsapást. A másik sarokban az ír Leahy, de ő sem tudja megállítani a magyar címvédőt. Az eredményhirdetés után 16 ezren ünneplik a bajnokot. A hivatásosok között veretlen (27 győzelem, 2 döntetlen) Papp László visszavonult. Három olimpiai és két amatőr Eb-aranyérem birtokosaként, profi kontinenselsőként. Hogy miért vonult (vonultatták?) vissza, tulajdonképpen a mai napig nem tudni.

Végezetül csupán három, tíz évvel ezelőtti vélemény a legendás „Paplaciról", a ma is álló új Budapest Sportaréna 2003. október 16-án elhunyt névadójáról.

Kovács „Kokó" István: „Laci bácsi az ökölvívósport élő istene, aki fantasztikus példaképként áll mindenki előtt, aki ezt a sportágat választja. Nem csupán az eredményei, de az életvitele és a személyisége miatt is megérdemel minden elismerést. Boldog vagyok, hogy pályafutásom elején még dolgozhattam az irányítása alatt."

Szántó Imre: „Laci bácsi a civil és a sportéletre nézve is olyan magatartásmintát mutatott, hogy abból hosszú távon is lehet építkezni. A siker és a kudarc kezelésében, a versenyzőkkel való kapcsolattartásban, a szerénységével, a nyugodtságával és a kiszámíthatóságával egyaránt példamutató volt. Szerencsés embernek tartom magam, hogy évekig mellette dolgozhattam."

Csötönyi Sándor: „Mindig is bálvány volt, és az is marad, hatalmas alakja a magyar sportnak és a magyar ökölvívásnak. Akkora egyéniség, hogy az árnyékában is jól érezte magát az ember..."