10 elhízott futballista, akit keményen rá kellett fogni a diétára

Vágólapra másolva!
2015.08.29. 10:26
Labdarúgók, akik pályafutásuk egy rövidebb vagy hosszabb szakaszán inkább gurultak, mint vágtattak, de legalább könnyebb volt átugrani őket, mint megkerülni.

Neil „Penge" Ruddock szerződésében 98 kg-os maximális súlyhatár szerepelt a Crystal Palace-nál. Ha átlépte, 10 százalékot levontak a fizetéséből. 2002-ben kimondottan a súlya miatt került átadólistára.Neil „Penge" Ruddock szerződésében 98 kg-os maximális súlyhatár szerepelt a Crystal Palace-nál. Ha átlépte, 10 százalékot levontak a fizetéséből. 2002-ben kimondottan a súlya miatt került átadólistára.

(Forrás: Marca)
(Forrás: Marca)

Aílton: nagy pocak, nagy gólok. A kiterjedéséről is ismert brazil csatár 40 éves koráig futballozott, fénykorát a Werder Bremenben élte.

(Forrás: Marca)
(Forrás: Marca)



A holland Jeroen Verhoevent 2009-ben több mint 100 kilósan igazolta le az Ajax. A rivális szurkolók „Óóóóóóóóóó pizza!!!" kiáltással kísérték valamennyi kirúgását.

(Forrás: Marca)
(Forrás: Marca)

Jan Mölby. Egy súlyos dán egyéniség a két-három évtizeddel ezelőtti Liverpoolból, aki nem csak az ellenfelekkel, de a kilókkal és a sérülésekkel is küzdött.

(Forrás: Marca)
(Forrás: Marca)

John Hartson. Az extra kilók sem akadályozták meg abban, hogy a skót Premier League legértékesebb játékosa legyen 2005-ben.

(Forrás: Marca)
(Forrás: Marca)

Léider Preciado, a kolumbiai bajnokság kétszeres gólkirálya. Megette a riválisokat?

(Forrás: Marca)
(Forrás: Marca)

Jason Neil Shipperley pályafutása végére csúnyán meghízott.

(Forrás: Marca)
(Forrás: Marca)

Willie Foulke a hőskorból, akit egyszerűen csak Daginak becéztek.

(Forrás: Marca)
(Forrás: Marca)

Adriano, akinek elhízása egyenesen arányos volt tehetsége elpazarlásával is.

(Forrás: Marca)
(Forrás: Marca)

Ronaldo. A brazil Fenomén pályafutása végére növesztett tokát és pocakot, de hiába jöttek a kilók, a zsenialitása és a rajongók imádata maradt.

(Forrás: Marca)
(Forrás: Marca)

 

Legfrissebb hírek

A brazil Ronaldo is jó véleménnyel volt Nikitscher leigazolásáról – árulta el a játékos menedzsere

Spanyol labdarúgás
2025.03.01. 14:11

A nem fenomenális Fenomén – Moncz Attila publicisztikája

Minden más foci
2025.02.28. 00:02

A korábbi brazil csatárcsillag, Adriano fia Európába igazolt, Portugáliában próbál szerencsét

Minden más foci
2025.02.25. 10:56

„Egy gyomros volt” – Ronaldót nagyon rosszul érintette, hogy távoznia kell Barcelonából

Spanyol labdarúgás
2025.02.15. 12:04

Kvíz: mennyire van otthon a futball játékszabályaiban? Tesztelje tudását!

Minden más foci
2024.12.27. 17:20

Ronaldo harcba száll a brazil futballelnöki posztért

Minden más foci
2024.12.17. 09:47

Ronaldo és Guardiola titkos paktumot kötött, a katalán szakember venné át a brazil válogatottat – sajtóhír

Minden más foci
2024.11.17. 10:11

Adriano: Én vagyok a futball legnagyobb pazarlása

Minden más foci
2024.11.13. 17:03
Ezek is érdekelhetik