Fejbe rúgta a bírót, 50 évre eltiltották a játéktól

Vágólapra másolva!
2014.11.01. 15:04
null
Nem mostanában léphet pályára Ricardo Ferreira (Forrás: blick.ch)
50 évre eltiltották azt a 28 éves játékost, aki magáról megfeledkezve, fura módon nyilvánította ki csalódottságát csapata elveszített mérkőzése után. Pedig még pályára sem lépett...


A svájci negyedik vonalban szereplő Portugal Futebol Clube találkozott az SC Worbbal, a mérkőzés az utóbbi csapat 1–0-s győzelmével zárult. A végeredmény olyannyira feldühítette a vesztes csapat – akkor éppen cserepados – hátvédjét, Ricardo Ferreirát, hogy a találkozó végén teljes erőből fejbe rúgta egy labdával a játékvezetőt, akit ezt követően lelocsolt vízzel, mindeközben pedig verbálisan inzultálta.

Tette természetesen nem maradt szankció nélkül: fél évszázadra eltiltották a labdarúgástól, így legkorábban 2064-ben, 78 évesen léphet pályára – adta hírül a Blick svájci napilap.


„Maximum egy- vagy kétéves eltiltásra számítottam. Na de 50 év? A labdarúgás az életem" – reagált az ítéletre a Portugal Futebol Clube hátvédje.

Az igazsághoz tartozik, hogy a hivatalos ítélet határozatlan időre szól, míg az 50 év annak tudható be, hogy az irányító testület számítógépes programjában meg kellett határozni a büntetés lejártának időpontját, amely így 2064. június 5-e lett.

Ricardo Ferreirát már korábban is eltiltották, igaz, akkor „csak" 45 mérkőzést kellett kihagynia az ellenfél játékosának bántalmazásáért és a bírók rágalmazásáért.

Legfrissebb hírek

Kádár Zoltán: A svájci futballisták nagyon jók, ameddig húsz méterre játszanak az ellenfél kapujától

Foci Eb 2024
2024.06.15. 11:34

Kádár Zoltán: A svájci futballisták nagyon jók, ameddig húsz méterre játszanak az ellenfél kapujától

Foci Eb 2024
2024.06.15. 11:07

Svájcba igazolt Csányi Diána válogatott labdarúgó

Labdarúgó NB I
2024.06.15. 09:44

Aranyérmesként érkezhet a válogatotthoz Bolla Bendegúz a Servette-től

Légiósok
2024.06.02. 12:00

Női vb: ötöt rúgott Svájcnak, története során először a nyolc között Spanyolország

Minden más foci
2023.08.05. 10:32

Eb 2020: nincsenek újoncok a svájci keretben

Foci Eb 2020
2021.05.31. 18:56

Svájc: vízágyút is bevetettek a Zürich drukkerei ellen

Minden más foci
2021.05.03. 13:58

NL: Shaqiri tesztje negatív, elutazik Spanyolországba

Minden más foci
2020.10.08. 16:01
Ezek is érdekelhetik